Emlékszel?!

- Mikor nadrágod rövid volt,

     s fehér zoknid bokáig ért,

Mikor este, ágyadon ülve,

    álomba mesém kisért,

Mikor kék nyakkendőd lassan

    pirossá ért,

Mikor még hittél a csodákban,

    mi boldog jövőt igért.

Emlékszel?!

- Mikor titkolt bánatom 

    arcomra kiült,

Mikor titkon könnyemet nyeltem,

   s a vacsora kihűlt,

Mikor mosolygó szemed

    mindent észrevett,

S gyermek lelked óvott,

    védelmezett.

Emlékszel?!

- Mikor kis felnőttként

    barátom voltál,

Mikor, ha "nem volt",

    velem osztottál,

Mikor még nem értetted - "miért?"

    s, "miért így",

Mikor kétséged volt afelől, hogy

    az élet szép.

Emlékszel?

- Meséltem: A Te életed 

   más lesz,

Te a lelkeddel látsz majd, s

   a szíved jót tesz,

Te láttad anyád szemében,

   milyen a bánat,

Te soha nem teszel olyat,

   mi gyermekednek fájhat...