Nesztelen, táncos lábal,osont el
a nyár, az ősz vette uralmát át e tájon.
Ecsetjével gyors festésbe kezdve.
A vadszőlő levelét mélyvörösre kente.
Mely háttérül szolgál a még virágzó
hófehér kecses margarétáknak.
S a zöld színeiben pompázó,
spirál-fűzfáknak..

Az idő is hidegebbre fordult s kopogtat
Télapó remélem még nem rohan,ne is
siessen, mert én a telet nem igazán kedvelem.
Tudom szép az, főleg az ablakon át nézve ,
a jó meleg szobából, s látni azt, hogy
millió hópehely hogyan ficánkol.

Ha jössz szívem,a Tisza-parton gyere,
azután fordulj a nyárfa sor fele
s utána a felém lejtésű hajlamon
ereszkedj le a szelíd hajlaton.

Nézd nem az út, a kétely meredek.
Ám azon túl már a föld közel lebeg
az ég -egünk- s a küzdelmes világ:
vásznába törli fáradt homlokát.

Hát arról jöjj, hol az ábránd és való
játékaként egybeszántható
s telekkönyvezettek a mániák,
ha jössz szívem, a téren át

gyere. Tudod, ahol a gyalogút
talpad alatt az árokba gurult
s egyirányú ösztönöd alatt
megnyílt a szerte ágazó tudat

S alázuhantál.

Ne légy szomorú
ha egyszer elmegyek.
Itt leszek akkor is neked.
a téli hó esésben
lágyan hulló hópehelyben.

Tavasszal a zöldellő rügyekben,
nyíló virágokban.
Nyáron a lágy szellőben,
Ott leszek, ha felnézel az égre,
a tova suhanó bárányfelhőben

Ha ablakot nyitsz én leszek ki
függönyöd meglebbenti.
Hűs szellővel arcodat érinti.
Akkor is itt leszek ha jön az ősz.

Ott leszek a lehulló színes levelekben.
Ha sétálsz, ott leszek a barna avarba,
hogy fáradt lábad puha szőnyegen lépjen.

Olyan mintha festő festette volna
Az elénk táruló táj, melyen életünk vonata
Hol lassan, hol gyorsan tovaszáll
S vajon még hány utas kísér tovább?

Megyünk egy talán szebb jövő felé.
Itt-ott egy- két rokon, ismerős barát elmarad.
Az Ő vonatuk már nem robog tovább
S aztán jönnek új utasok, új állomások

Hol a vonatunk suhan tovább.
Várnak új remények, új csodák.
S talán a következő állomáson,
Majd a boldogság is felszáll!

S hozza fájó szívembe a reményt
Egy-egy utas már kiszállt, veszteni többet
Nem akarók, új élet s jobb egészség,
Reményében robog vonatunk tovább

Úgy kiszállnék már ebből a vonatból.

 


Ajándék volt, hogy Te voltál az Édesanyám
Féltő gonddal óvtál, s vigyáztál rám.
Ajándék volt, hogy szerethettelek.
S úgy érzem igaz embert faragtál belőlem.

 

Drága anyám, ott ahová mentél, ha teheted.
Vigyázz reám,s az itt hagyott gyermekeidre.
Abban bízom ha eljön a nap, hogy menni kell.
Ott leszel, várni fogsz rám, és elmondhatom,

mily nagyon szeretlek,s mennyire hiányzol nekem.
Ha van Isten ott fent az égben?- csak egyet kérek.

 


Álmodtam

szerelmem rám talált

ezen az éjszakán

két karjába zárt,

fülembe suttogta

a szeretet dalát,

mily csodás volt.

ez az éjszakánk

halk zene szól,

a kandallóban

még pattog a parázs

lángja néha-néha

fel-fellobban,

megvilágítva

kedves arcodat,

mosolyod melyet

úgy szeretek

ott játszik ajkadon

gyönyörű szemedben

dallamos hangod

elandalít,

karjaidban alszom el

de jött a hajnal,

mily rettenet,

nem is fekszik,

itt mellettem senki sem

álmodni jó,

csak ébrednem ne kellenne!

Music Playlist at MixPod.com

Kint ülök a Tisza parton,
Hallgatom a víz lány csobbanását.
Mesét mesél, szerelemről, boldogságról.
A parti fák lombjai, susogva hallgatják.

Valahol ép halk zene szól ének csendül
Lágyan halkan szerelemről, regél
Mullo időről elmúlt ifjúságról, egy régi
Nyárról, arról a régi szerelemről, mely ma is élhetne még.

Elhalkul a nóta, csend borul a tájra
Csak a víz csobog tovább, a parti fákról
Sok madár csivitelve tova száll,
Viszik a hírt, hogy valamikkor

Egy szőke srác szeretett egy barnalányt.
Elszálltak az évek s a barnalány ma már
Nagymamaként, egyedül hallgatja
Azt a réges-régi dalt mely szerelemről, mesél sok csodát.
/Júlia/

Kirándulni mentünk, a szép őszi határba
Unokám jött velem vidám csacsogással
Szeme nagyra tágult, kíváncsian nézte
A határban szaladgáló vad népet

Itt egy nyuszi, ott fácán, pillangó
Rengeteg bogár, elsuhanó őzek
Amott látod, egy őz suta ballag éppen
A Tiszáról jön hol szomját oltotta

Ragyogó szeme a tájat pásztázza
Elenséget szimatolva nagy iramban
Tűnik el egy kékülő kökény bokorba
A Tiszához érünk, le az ártérbe

Sudár nyárfák aranyló levelei
Ringatózva szállnak a lágy őszi szélben
Az égbe szökő nyárfák alatt itt-ott csipkebokor
Már alig van levele, pirosló bogyóit már szedheted

Lesz belőle finom tea a téli nagy hidegbe
Hozzá egy kis méz, hogy megédesítse
Így járjuk a határt, itt-ott gyűjtögetve
S gyönyörködünk az elénk terülő táj szépségében

A szárnyaló madarak vidám röptében
Mikkor csivitelve szállnak le a víz szélére
Szomjukat oltva víg szárnycsapással tűnek el
A millió színben játszó szép őszi tájban

Fáradtan érünk haza, hol finom ebéd vár
Éjszaka álmainkban folytatjuk tovább ezt
A csodás barangolást Hétfőn már munka van
Suliba kell menni s így a jövő hétig már
Nem tudunk kirándulni, menni

/Júlia/

2008