Ha jössz szívem,a Tisza-parton gyere,
azután fordulj a nyárfa sor fele
s utána a felém lejtésű hajlamon
ereszkedj le a szelíd hajlaton.

Nézd nem az út, a kétely meredek.
Ám azon túl már a föld közel lebeg
az ég -egünk- s a küzdelmes világ:
vásznába törli fáradt homlokát.

Hát arról jöjj, hol az ábránd és való
játékaként egybeszántható
s telekkönyvezettek a mániák,
ha jössz szívem, a téren át

gyere. Tudod, ahol a gyalogút
talpad alatt az árokba gurult
s egyirányú ösztönöd alatt
megnyílt a szerte ágazó tudat

S alázuhantál.

Ne légy szomorú
ha egyszer elmegyek.
Itt leszek akkor is neked.
a téli hó esésben
lágyan hulló hópehelyben.

Tavasszal a zöldellő rügyekben,
nyíló virágokban.
Nyáron a lágy szellőben,
Ott leszek, ha felnézel az égre,
a tova suhanó bárányfelhőben

Ha ablakot nyitsz én leszek ki
függönyöd meglebbenti.
Hűs szellővel arcodat érinti.
Akkor is itt leszek ha jön az ősz.

Ott leszek a lehulló színes levelekben.
Ha sétálsz, ott leszek a barna avarba,
hogy fáradt lábad puha szőnyegen lépjen.