Kint ülök a Tisza parton,
Hallgatom a víz lány csobbanását.
Mesét mesél, szerelemről, boldogságról.
A parti fák lombjai, susogva hallgatják.

Valahol ép halk zene szól ének csendül
Lágyan halkan szerelemről, regél
Mullo időről elmúlt ifjúságról, egy régi
Nyárról, arról a régi szerelemről, mely ma is élhetne még.

Elhalkul a nóta, csend borul a tájra
Csak a víz csobog tovább, a parti fákról
Sok madár csivitelve tova száll,
Viszik a hírt, hogy valamikkor

Egy szőke srác szeretett egy barnalányt.
Elszálltak az évek s a barnalány ma már
Nagymamaként, egyedül hallgatja
Azt a réges-régi dalt mely szerelemről, mesél sok csodát.
/Júlia/