...
Ha a bánat a szívedbe váj.
Ne sírj, ha érnek csalódások,
Ha szétfoszlanak a régi álmok.
Titkold el a szíved szenvedését,
S ne halld meg a sors gúnyos nevetését.
Szépen csillogó szemed hiába könnyezed,
Sírni lehet, de nem érdemes.
Ne csüggedj, ha néha bánat éri lelkedet,
Mert nincs ember a földön,
Ki azt mondaná, hogy ő nem szenvedett!

Ne sírj, ha valaki nem szeret,
Mert a bánat megöli a szívedet.
Szeresd azt, aki megérdemli,
Lehet, titokban ő is ezt teszi.
Ha az életedben boldog akarsz lenni,
Előbb tanulj meg tűrni és szenvedni.
Olyat szeress, aki téged is szeret,
Hogy ne érje bánat a szívedet.
Fájni kell a szívnek, ha szeret,
Mert fájdalom nélkül élni nem lehet.
Valakit megszeretni egy perc is elég,
De elfelejteni egy élet is kevés.
Az élet oly gonosz, s mostoha,
Szeretni megtanít, de feledni soha.

Olyan furák vagyunk mi emberek,
Lelkünk sír, az ajkunk nevet.
Egymásról azt hisszük boldog talán,
És irigykedünk minden szaván.
Azt hisszük, hogy a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták, szabadok.
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
Különösek vagyunk mi emberek,
A lelkünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Hisz akkor is sírunk, ha nevetünk…"