Augusztusi csillaghullás..

A Fényt és Árnyát

rakta vállamra az Élet.

Mára nem maradt más,

csak bús, fájó emlékek,

és emlékem, mint fenevad

húsomba marva sziszegi:

csodás vagy, igen jó falat.

Megzaboláz,  földre ránt,

tépkedi rajtam a ruhát,

combomba éles karma belevág

S mint napfény ritka lombok alján

siklok át én – „kivert eb....”

sorsom végtelen alagútján.

Már dereng a  Fény, -

de kitörni nincs Remény.

Száguld az idő,  fut velem,-

szívemben nő a félelem.

Mennem kell, mert vár reám,

egy fénylő csillag a Hold udvarán.

Eltűnni látszik az Árnyék,

melyben a Fény apró ajándék.  

SZERELMES-VERS II.

Kedvesem, ha tehetném

mindig veled lennék.

Ahány csókot kérnél –

annyi csókot adnék.

Szeretnélek reggel, délben,

este- csókjainknak , -

szerelmünknek sosem lenne vége.

Becéznélek – ölelnélek,-

két karomba zárva.

Szíveinket kulcsra zárnám,

s azt a kulcsot beledobnám

Budapestnél a széles Dunába.

Változna világunk, gyengülne

mi erős, s erősödne Lelkünkben,

ami gyönge volt ezelőtt.

Jár időnk órája. Zargatja Életünk.

Szeressük hát egymást amig Szerethetünk!