Augusztusi csillaghullás..

A Fényt és Árnyát

rakta vállamra az Élet.

Mára nem maradt más,

csak bús, fájó emlékek,

és emlékem, mint fenevad

húsomba marva sziszegi:

csodás vagy, igen jó falat.

Megzaboláz,  földre ránt,

tépkedi rajtam a ruhát,

combomba éles karma belevág

S mint napfény ritka lombok alján

siklok át én – „kivert eb....”

sorsom végtelen alagútján.

Már dereng a  Fény, -

de kitörni nincs Remény.

Száguld az idő,  fut velem,-

szívemben nő a félelem.