Önjelölt öngyilkos (novella)

Mekkora hatalmas felhők gyülekeznek. Beborult, akár felettem.
Nos nézzük! Mindent elkészítettem. Azt hiszem jó alkalom ez nekem.
Ebben a kietlenségben a kutya sem figyel rám. Most kell cselekednem. Most vagy soha. Nézzem csak nézzem mégegyszer.
Igen. Minden a helyére került, és én is nem sokára. Fő dolog is meg van. Ez a húsz doboz soproni…- no jó … márcsak volt húsz. Hisz itt szorongatom a tizenegyediket. Jé… már ennél tartok. Kortyolok is be-
lőle. Lassan tesó…, lassan… nem sietünk …, nem hajt a tatár. Ezek a felhők ott ólomlábakon, nem hívatlan vendégek. Ők a mindenség Urai. Hát igen. Nagyon régi történet, hogy ők uralják sötét elmémet. Mióta is állok itt ablakom előtt, a semmiben? Már nem is emlékszem milyen a Nap, és, hogy sugarai meleget árasztanak, talán soha nem is éreztem…!Akkor, abban a percben, mikor elhagyott gyászba
borult az életem. Feketébbe öltözött Lelkem, mint Lőcse városa.
Másoknak kijutott a napsütésből, míg nekem csak egy pohár vörösbor jutott osztályrészül, azt szorongattam és iszogattam olyan lelkesen, mint most a sört. Ahogy emlékszem, lassan kortyolgattam, szin-
te szopogattam az édes nedüt. Közben mintha szüretelnénk. És én most is látom a puttonyos öregemberek rendszerbe szedett szaladgálását.
Itt, egy doboz sörrel, csak arra gondolok milyen jó lenne egyedül, teljesen egyedül ebben az elfucserált gonosz világban. No jó. Nem itt ebben a házban, az egész sarkából kiforgagott földkerekségen.
Egyedül társak nélkül. Utálom az emberi fajt, próbálom is kerülni
mindet, mintha pestisesek volnának. Nem az ő bűnök. Én csak én egyedül, én vagyok a húnyó. Csak a sör maradt nekem társnak, ez a
néhány doboznyi…, aztán viszlát kutyavilág! Maradj csak magadnak, összes ocsmányságoddal. Nos újra kortyoljunk, igyuk csak egymás ízét! De mi ez a hidegrázás, fejem búbjától le sarkamig? Csak nem egy alak jelenlétét érzem hátam mögül, a tarkómon, aki szellem kezeit vállamra helyezi. És később netán megjelenik egy Glória fejem fölött. és ez az alak kérdezgetni fog ezt-azt.
De mit is mondhatnék én neki?
Hiszen még alig éltem. Igaz mindent kipróbáltam, de semmit el nem értem. Voltam jó és rossz, boldog-boldogtalan. Laktam palotában, 
nyomorogtam, mint hajléktalan. Most mért nem maradhatok, mint  annyiszor már mindig egymagam. Tisztán hallak, te vagy hát Halál?
Hát igen. Ki más is lehetne, akit még érdekelhetek.
(hirtelen dönt és határozottan kijelenti) Semmikép nem most megyek,
gyere értem majd holnap!
( A Halál előre lendíti Kaszáját)
Megmondtam! Várj. Holnap.
De (kezdené az) _-Nincs de! Nem képzeled a jókedvedért itt hagyom ezt a húsz doboz Sopronit…., na nem…. nem öregem, még ezer friss húsért… útszéli k-…ér sem, nem egy ilyen kivénhedt csatalóért, mint
te vagy cimbora. Tudod te hány nehéz órát nyomtam le ezekért… órát fenéket… napot…, és csak úgy feladni? Persze honnan is tudhatnád.
Te a sültgalambot várod… készen. Nézd a hátam! Tollas? Nem. Tehát nem vagyok madár.
Ugye elakadt a szavad, meg a Kaszád, te… te… sunyi, randa féreg? Azt hitted egyből rohanok veled, ha megpillantom azt a meszes, fogatlan képed?
No.., nem kisfiú… Itt én vagyok az Úr…, vagy mégsem… lehet, hogy a pia?
Itt a mancsom koma…, csapj bele!. Holnap jössz, én megyek.., de lehet hogy nem várok rád. Hát ki vagy te…, kispofám? Csak egyszeűen
a Halál. Én csak egy emberben hiszek… egy láthatatlanban, és neki  fogadok szót: Istenemnek. Tudod…, az én Teremtőmnek, ha az Ő követe vagy, akár indulhatnánk is.
Nos…, nem oda Buda… , ácsi! Ezt vele kel megtrá…trá…trá…kom… beszélnem.
Hozd ide nekem, addig nem pofázol! Értve vagyok? Kuss!
(Az ajtóban árnyék lebben jobbra-balra) Jéééé! Atyám…, hát te is itt vagy? Már indulok is.

hát nekem még ez sem sikerül? Mi a fészkes fenének vagyok én ezen a k…va bolygón. Anyám…, anyám mért szültél e világra?
Hogy küzdj, élj…, remélj, higyj no és szeress…, szeress, hogy szeres-
senek.! – Hallja a suttogó mondatot, miközben horkolás, hortyogás közepette édes álomba szenderül.
Nos… ezt sem viszem az ágyamba ma éjjel. –(mormolja a nő és kezével egyet lendítve úgy ahogy érkezett távozik.