mint szappanbuborék.

Gondolatom mélyén levegőtlen... a csönd.
Lelkem helyén nyög a fájdalom.
Szívem húrjain zeném vigasz, öröm.
Bőröm pólusán átszivárog rejtett dallamom.

A víz és az élet szennyezett. A fény is öl.
Árnyékát öli, így beszippanthassa dalomat.
Testem tömegére rátelepszik a csönd,
hogy uralhassa keserű, elnyűtt magányomat.

Félek. Csak a Hit, Remény maradt e szívben,
mely egykor még izzó Szerelmet ígért,
de mára semmivé lett, mint szappanbuborék.