Talán nem pusztába

(Bíztató)

Annyira írnék valami szépet!
De mostanában nem találnak a szavak,
A múzsa sem csókolja hűs homlokomat,
Csak a vágy feszíti szívemet...

Szeretnék szólni mindenkihez,
Adni egy szót,
De ki érti meg,
Mit lelkem tépett ködfátyolán át
Kiáltanék
A kínai nagy-fal vastagságát
Közelítő elzárkózásba? Nem lehet ék
Fényévnyi burkokon szavam,
Melyekbe
A félelem közöny-álarcától zárva van
Reszketve dobbanó szívetek,
S úgy szomjazza a szeretetet,
Mint forró futóhomok a nyári zivatart.

Mint aki nem tudja,
Mit akart,
Tétova léptem kopog a kocka-köveken;
Szürke atomjaiba ellátó szemem
Sugara simogatja az azúrkék eget -
Napfénytől s hálától homályosultan...

Ám felzeng valahol opálos-halkan
Szimfónia szelíd-lágy andante tételeként
A dallam,
S suttogva semmibe-zokogó szavam hozzá a szóló-ária,
Mely lelkem legmélyebb zugából búgja
A mélybíbor orgona-
S a fényfehér hárfa-hangokat,
Kiáltva -
Talán nem mindig pusztába,
Amit a szavakká újrarendeződő hangok zúgnak,
S amelyeknek értésébe beleremegek!

Halljátok-e vajon az üzenetet
A hópelyhek néma táncában,
Madarak ujjongó dalában,
A szélben, csendes levélsusogásban,
Lágy-halk patakcsobogásban,
Éjkék bagolyhuhogásban,
A télben is hajlongó sás-suhogásban?

Szívem minden dobbanása
Csendes dobpergéssel szólít!
Szeretetben, és a csoda
Örömében szállsz az égig.
Szeretem azt, aki te vagy -
Bízzál hát magadban te is.
Minden sejtünkben ott a mag -
Teremtőnké...
Szeresd kicsit!

 

http://elcinkedir.bplaced.net