Képzelem?

Néma sírok között baktatok,
a temetőre alkonyat borul.
Ezernyi kis lámpás világítja,
mint sötét éjt messzi csillagok.

Apró mécsem lángja fellobog,
a gyufáé elhal nesztelen.
Ugyanilyen csendesen mentek el –
itt-hagyottak lelke még zokog.


Orvul rám-zuhant emléközön
repít most a régen-voltba el,
s ott vagyok a boldogság-képekben…
Könnycsepp izzik a hideg kövön.

Virágokat rendezget kezem…
Örömöt lop szívembe a múlt,
s emel, ki a jelen örvényéből –
vagy mindezt mégis csak képzelem?