Végülis


Igen,
Végülis fűzhetünk láncot
Sok szép színes gyöngyből.
A valódi nem lesz sekélyebb a műtől,
S az üveggönb nem szór valós fényeket,
Csak mert igazgyönggyel ékes…
A belső lényegétől fényes –
Nem lesz attól értéktelenebb.

Igen.
Végülis vethetünk konkolyt a tiszta búza mellé,
Attól az még nem terem kalászt –
Sokkal gyorsabban nő, sokkal magasabbra.
Megölheti a búzát magát…
De kenyérré nem lesz,
Bármit kitalálsz!

Igen,
Végülis édes a szerelem,
Ha szeretetből hajt ki,
S lassan növeszt szívvirágokat –
Elfogadva a másikat testestől-lekestől,
Nem számlálni;
Mi, s mennyi marad –
Csak adni lelkedből teljes magadat…
A csak testi vágyban égő kapcsolat
Fölizzik, kihúny, majd újra lángban áll.

Holnap

Mondd, kedvesem, miért nem adja meg az ég,
Hogy néha határtalanul mellettem légy,
S együtt ragadjuk meg az idő üstökét,
Ne szaladjon, de fogjon, s vigyen vissza még…

Mennyire jó lenne olykor kézen fogni
A gondolatfűzért elménkben, megannyi
Fénylő igazgyöngyöt, s szívünkben érezni
Melegét… szemed tavában tükröződni…

Holnap az öröm utcájába költözöm,
És talán boldogság-ruhába öltözöm
Veled - a mindenséghez van ismét közöm;
Kezem kezedben - köröttünk lágy fényözön…

Tenger(nyi)-szerelem

Igazgyöngyöt halászni tenger mélyéről
ölelkezve a szép-szelíd habokkal,
életsót lehelni édes-bús csókkal,
amely ajkadra örök jelet jelöl.

S mire a zárt kagylóra lelnél, megöl
egy játékos hullám. Erős karokkal
szorít magához, hószín tajtékkal
öltöztet körül, s a mélybe lelök.

A boldogság csak pillanatnyi béke,
amint hozzád ér a tenger homokja
s lelkedet végre szabadítja halál.

Láthatod a korallt, ezerszínű rózsa –
a mámorító kék ölelésnek vége,
s neked égen-földön nincsen már határ…