<img border="1" vspace="1" hspace="01" align="right" class="kepkeret" src="http://www.benkedesign.hu/kepek/icon_bl.jpg">E mondatot Petőfitől idéztem, csak abból a szándékból, hogy egy rövid gondolatot papírra vessek. Egyre többet gondolok nagyszüleimre, szüleimre, családomra, szeretteimre.

Sosem voltam igazán a szavak embere. Ha az lennék, politikusi pályára készülnék, de nem teszem. Nem jelentene újdonságot eljutni az ország házába, - kedves jó barátom Tamás István szavaival élve – „Duna parti – Dumaház!” Nem kihívás számomra ott lenni, - most ott lenni - nem vágyakozom oda, ugyanis egy kis időt töltöttem ott dolgozóként, de erről máskor, egy másik történet alakalmából írnék.

Amiről most szeretnék beszélni az a család. Az emberek tenni akarása. El szeretném mondani, hogy szerintem a család akkor jól működő közösség, ha megfelelő létszámú gyermek alkotja. Régen ennek nagy jelentősége volt. Ha bele gondolunk, mondjuk egy tanyán, vagy akár faluban is, a család a legszentebb, legszorosabb kötelék volt az emberek között. A gazdaságot is az adta a benne dolgozók, a közösségben tevékenyen részt vevő családtagok munkája. Segíteni a családi gazdaságban. Akár már a kis gyermeknek is megvolt a saját feladata. Tökéletesen működő évszázadokon át jól funkcionáló közösség ez, a család. Teljes mértékben önellátó, saját magukat külső hatás nélkül eltartani tudó közösség. Ezért is mertek több gyermeket vállalni, mert minden egyes taggal nagyobb és több, nem csak pénzben mérhető, gazdagabb egységet alkottak. Mindenkinek megvolt a saját szerepe, kortól és nemtől függetlenül. Az édesanyák szerepe a család összetartása és a ház körüli teendők, gyermekek felügyelete volt. Az apák teljes egészében a gazdaság koordinálását látták el. A gyerekek meg tevékenyen kivették részüket a munkában. Az együtt alkotott eredmény volt a táplálék és az eladásra szánt termék megtermelése. Nem szeretnék részletekben belemenni, csak hangsúlyozni szeretném az egység fontosságát. Az értékeket nem a mai mércével mérték.

A falvak népesedését a generációkat egymás után követő családok leszármazottjai alkották. Nőtt, fejlődött és a népesedés is emelkedett. Nem beszélve a falvakban létező ismeretségről és ez által az összetartásról, egymás segítéséről. Mai világunkban elképzelhetetlen az önzetlen, nem anyagi hasznot néző segítségnyújtás. Sőt, tovább megyek, eljutottunk oda, arra a szintre, hogy büntetendő, ha valaki segít szőlőt szedni a szomszédjában. Másik elképesztő dolgot mondok, hogy büntetendő, ha valaki segít a faluban a másik ember házát építeni. Nagyon sok hasonlót említhetnék. Ha ezt elmesélném nagyszüleimnek, ugyan úgy elképednének, mint én teszem. Régebben más értékrend szerint éltek. Hova vezet a világ? Fontosabb az, hogy tudnak emberekből kisajtolni pénzt, - mert az előző tevékenységet koordinálja, adóztatja – mint a jó cselekedet, a lélektani építkezés, a családok, falvak, ország emelkedése. Mert mindegyik hatással van a másikra. A jól működő családmodell nem érték, a népesedés nem fontos. Sőt! A falvak emelkedése, növekedése nem érték. A rombolás igen? A falvak eltüntetése, lehetetlenné tétele, igen? Az embereket városokban „összpontosítsák”? Ezzel nem is lenne baj, ha emberi mértékkel élnénk életünket. A kis közösségek közötti szoros kapcsolat ápolása létfontosságú! Egymás önzetlen segítsége alapvető eleme lenne a kapcsolatoknak.

A jószerencse mellettünk van, és nem csak a szerencse, hanem emberek tenni akarása, mert egyre többen ismerik fel ennek jelentőségét, és fontosságát. Az emberekből nem lehet kiirtani a jó szándékot, az önzetlenséget, a tenni akarást, ami mindig is magyar értékként jelentkezett. Nap, mint nap találkozom olyanokkal, akik az értékek mentén élik életüket, azt nézik, kinek mi jót, szépet juttathat, alkothat, csak az örömszerzés céljából, vagy ha megkérik segítségül baráti jobbot nyújt, nem azt nézi mi haszna lehet benne. Ezen értékek felismerésében egyre többen vagyunk!

Wass Albert gondolataival zárnám rövid írásom.

".....nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országba, hanem hogy ki mennyi jót, szépet és hasznosat tud cselekedni a magyar közösségért."


Isten Áldjon minden olvasót!

Benke László