Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Noha már felépült sérüléséből, valószínűleg még ezen a héten sem lép pályára David Beckham csapata, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Los Angeles Galaxy bajnoki mérkőzésén.
Az augusztus 29-e óta sérült angol sztár október elején edzett újra társaival, s azóta négy tréningnek volt aktív részese, melyek közül a keddin már teljes értékű munkát végzett.

"Nagyszerűen teljesített" - mondta Landon Donovan a csapat másik sztárja a keddi gyakorlást követően. "Sprintelt, ütközött, úgy tűnt, teljesen rendben van. Persze erőnlétileg még nincs teljesen a csúcson."

Frank Yallop edző szintén örömmel újságolta Beckham javuló állapotát az újságíróknak, ám hangsúlyozta, amennyiben a 32 éves középpályás csütörtökön vállalja is a játékot, csak csereként számít rá a New York ellen.

A tréner már csak azért sem jelölné a kezdőbe Beckhamet, mert nélküle a legutóbbi öt meccsét megnyerte a Galaxy és a nyerő csapaton nem akar változtatni.

A néhány hete a bajnokságot tekintve még kilátástalan helyzetben lévő Los Angeles sikerszériájával visszahozta rájátszási esélyeit, ám a bravúrhoz nyernie kell utolsó két meccsén, a New York és a Chicago ellen. A Galaxy jelenleg négy ponttal van leszakadva a még éppen playoffot érő nyolcadik helyen álló Chicagótól és Kansas Citytől.
MTI

Címkék: LA Galaxy david beckham foci sport

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu