„Van egy evangélikus tábor, ahol odafigyelünk egy törött szárnyú gólyára, ahol lebilincselõ beszámolót hallgathatunk a farkasok megfigyelésérõl, ahol együtt sírunk a mérgezett Tiszáért; összeállítjuk ökológiai lábnyomunkat, és elcsodálkozunk azon, hogy mennyi felesleges energiát használunk. Van egy tábor, ahol megismerjük hazánk nemzeti parkjait, túrázunk barlangban és hegyeken, fürdõzünk tavakban és strandokon. Egy tábor, ahol az áhítatok oltára egy hegy vagy egy erdõ vagy éppen a Hortobágy horizontja. Van egy tábor, ahol csendben figyelünk a természet hangjaira, és emlékezetünkbe raktározzuk a kövek és a növények formáit, de a csendet gyakran játékos vetélkedõk és kreatív csoportmunkák zsibongása töri meg. Van egy tábor, ahol Isten igéjében ott lüktet az a felelõsség, amellyel ránk bízta teremtett világunk ápolását.” A www.termeszettabor.hu honlapon olvastam a IV. evangélikus természetvédõ ifjúsági táborról, amely idén a Fertõ–Hanság Nemzeti Parkba látogatott el. Errõl a hétrõl kérdeztem Kodácsy-Simon Esztert, az Evangélikus Hittudományi Egyetem doktoranduszát, a tábor szervezõjét.

– Érzékelhetõ volt-e az elõadások hatása a táborban? Hozott-e valamiféle látható, tetten érhetõ változást a fiatalok szemléletében?

– A hét folyamán törekszünk arra, hogy a táborban minél kevesebb elméleti jellegû elõadás legyen. Fontos az elméleti tudás, de még fontosabbnak tartjuk a természet megismerését, az adott környezet közvetlen megtapasztalását, a környezettudatos életvitel kialakítását.

Minden táborban egy szakmai elõadás van, amelyen a nemzeti park történetét, növény- és állatvilágát, környezetvédelmi problémáit mutatja be a park egy-egy munkatársa. Ezt követõen a hét során a túrák és beszélgetések közben egy olyan témát járunk körül, amely a környezetvédelemmel kapcsolatos. Ezen a héten a fenntarthatóság témakörét osztottuk négy részre, s ezeket vitattuk meg kisebb-nagyobb csoportokban: fenntartható fogyasztás, fenntartható energia, fenntartható társadalom, valamint fenntartható hit és értékek.

A beszélgetések eredményeként mindenki a saját életére vonatkoztatva hozhat kisebb-nagyobb döntéseket. Van olyan fiatal, aki negyedik éve jár velünk táborozni, s az idén mondta el, hogy két éve nem iszik kólát, és nem eszik chipset, mert elgondolkodott a pazarló csomagolás következtében keletkezõ szemét mennyiségén, valamint az ilyen italok és ételek egészségtelen hatásain. De olyan fiatal is volt, akin már a hét során láttuk, hogy vásárlás közben megnézte, mi van a csomagolásra írva, vagy olyan, aki nem az eldobható palackos üdítõt vette meg.

További példaként a szelektív hulladékgyûjtést említhetném. Könnyû helyzetben voltunk, mert a szállásunk a nemzeti park oktatóközpontjában volt, ahol eleve adottak voltak a szelektív hulladékgyûjtés feltételei. A hét során több fiatal is „rászokott” a hulladék szétválogatására: külön gyûjtötték a papírt, a fémet, a mûanyag- és egyéb szemetet. Reméljük, hazatérve a családjukban és a gyülekezetükben is népszerûsíteni tudják ezt a kezdeményezést, hiszen egyre több helyen – városban és falun egyaránt – adottak a szelektív hulladékgyûjtés feltételei. Csak egy kis odafigyelés és tudatosság szükséges. Ennek kialakulásához, reméljük, elég egy hét is!

– Év közben a legtöbb szülõ és iskola nem fordít elég figyelmet a gyerekek környezetvédelmi oktatására, a természetvédelemmel kapcsolatos ismereteik bõvítésére. Ha ez másképp volna, tisztaság és jó levegõ lenne körülöttünk. Milyen területeken lehet elõrelépni egy hét alatt?**

– Nem gondolom, hogy ilyen rövid idõn belül be lehetne pótolni azt a több év alatt elsajátítható ismeretanyagot, amely valóban sok fiatalnál hiányzik – annak ellenére, hogy egyre több iskola és intézmény figyel egyre tudatosabban a környezeti nevelés megvalósítására. Nem is a tényanyag pótlását tartjuk elsõdleges célunknak. Sokkal fontosabb a számunkra, hogy azt a környezetet, a természetnek azt a kicsiny szeletét, amelyben egy hétig lakunk ezzel a mintegy ötven fiatallal együtt, megismerjék és megszeressék. Ha megismerik azokat a madarakat, amelyek ezen a területen hosszabb-rövidebb ideig élnek, valamint azokat a környezeti veszélyeket, amelyek az élõhelyük fennmaradását fenyegetik, akkor sokkal felelõsebben és érzékenyebben tudnak késõbb döntést hozni akár saját életvitelükre nézve, akár kisebb vagy nagyobb közösségekért felelõsen gondolkodva.

A legegyszerûbb élményekre kell gondolni. Egyik reggel kora hajnalban kibicikliztünk a Fertõ tó partjára madarat nézni. Számos szárnyast ismerhettük meg, valamint élõhelyük törékenységét is megfigyelhettük. Következõ nap kenutúrára mentünk, de megállás nélkül esett az esõ. Azonban legnagyobb meglepetésünkre kivétel nélkül mindenki vállalta az „esõtúrát”, csak hogy a nádasba bemenve megfigyelhesse az ázott tollú nagy kócsagot, a part menti gulipánt vagy a faágon ülõ, az esõ végét váró réti héját. A zuhogó esõ elõl olykor az ég felé nyújtózkodó, fejünk fölé hajtott nádkötegek adtak menedéket.

Ezek olyan élmények, amelyekre egész évben szívesen fognak gondolni, s amelyet tovább fognak adni a barátaiknak, késõbb talán a gyermekeiknek is. Bízunk abban, hogy felnõttként máshogy használják majd az energiaforrásokat és a gépkocsijukat, ha tudják, milyen csodálatos madaraknak van szükségük a friss levegõre vagy a tó tiszta vizére.

– Korunk talán legnagyobb ökológiai öngólja a pazarlás. Talán az ez elleni küzdelem lehetne a környezetvédelmi nevelés egyik kiemelt célja.

A fenntartható fogyasztás témája kapcsán tettük fel a következõ kérdést: hol van a határvonal az életünk fenntartásához szükséges dolgok, az átlagos jólét, valamint a luxus között? Jó volt látni azt, hogy majdnem minden dolgot azonos kategóriába sorolt mindenki, ám nehéz volt arról beszélni, hogyan mondunk le azokról a – luxus- vagy „jóléti” cikknek tekinthetõ – dolgainkról, amelyeket megszoktunk már, de valójában nincs szükségünk rájuk, s amelyek a természetet nagymértékben károsítják. Ezek a fiatalok még nagyon érzékenyek a környezeti, társadalmi kérdésekre. Nekünk lehetõségünk van arra, hogy adjunk számukra annyi impulzust, amennyi elég ahhoz, hogy elkezdjenek takarékosan bánni az erõforrásokkal az élet minden területén: a fogyasztás, az anyagiak, az emberi kapcsolatok, a felhasznált energiák, de az emberi értékek tekintetében is.

– Van-e különbség a városi és a kisebb településen élõ gyerekek fogékonysága, felelõsségtudata között?

– Az érdeklõdési körükben mindenképpen van különbség, mivel más tapasztalattal érkeznek. Fogékonyságban, felelõsségtudatban vagy az érdeklõdés mértékében viszont nincs eltérés. A városi fiataloknak például kihívás a tömegközlekedés használata a családi autó helyett, vidékieknek pedig érdekes lehet elgondolkodni azon, milyen megújuló energiaforrásokat használhatnának a meg nem újulók helyett.

– Hogyan lehet a gyerekeket a környezetükért viselt felelõsségük tudatára ébreszteni mindössze egy hét alatt?

– Azáltal, hogy megtapasztalják, milyen jó eltölteni egy hetet a természetben, valamint hogy a természettel és a közvetlen környezetükkel való egzisztenciális kapcsolatukat felismerik, a felelõsségtudatuk is természetes módon épül. A tábor célja ennek a folyamatnak az elindítása.

– Milyen kapcsolat van a hitélet és a természet- és környezetvédelem között?

– Ha úgy gondolok a világra, mint Isten teremtett világára, magamra pedig, mint egyre a teremtmények közül, akkor ebbõl következik, hogy a lehetõségeimhez mérten vigyázok a teremtés többi részére is.

A táborban minden napot áhítattal kezdünk és zárunk. Utolsó este csendsétán vett részt minden fiatal, amelynek során mindenkinek egy környezetvédelmi kérdésekbõl álló útvesztõbõl kellett kitalálnia. A feltett kérdések olyan döntéshelyzetekbe hozták a résztvevõket, amilyenekbe egy tizenéves fiatal a hétköznapi életben kerülhet, így mindenki a lehetséges utak közül a saját, mindennapi gyakorlatának megfelelõt választva láthatta meg, hogy milyen hatással van az életmódja a közvetlen környezetére és Földünk egészére. Zárógondolatkánt Teréz anya szavait adtuk mindenkinek útravalóul: „Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. E nélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb lenne a tenger.”

Horváth-Hegyi Olivér

http://www.evelet.hu:8080/ujsagok/evelet/archivum/2005/31/111