Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

A jövő héten várhatóan újra pályára léphet a Los Angeles Galaxy együttesében az utóbbi hat hétben sérüléssel bajlódó David Beckham – közölte a kaliforniai klub csütörtökön. Alexi Lalas, a Galaxy elnöke elmondta: az angol válogatott középpályás a héten kezdte meg a könnyített edzéseket. Beckhamnek még augusztusban húzódtak meg a térdszalagjai.
Remélem, hogy a következő két hazai mérkőzésünkön már be lehet állítani. A héten még nem, de a jövő héten már igen – mondta Lalas.

„Ugyanakkor ha csak egy pillanatra is úgy tűnik, hogy fizikailag vagy mentálisan nem százszázalékos, akkor sem nálunk, sem az angol válogatottban nem lép pályára” – tette hozzá az egykori kiváló válogatot középhátvéd.

David Beckham júliusban érkezett meg Los Angelesbe, amikor az észak-amerikai bajnokság (MLS) már a félidejénél tartott. Bár bokasérüléssel bajlódott, mégis játékra jelentkezett, és 310 percet szerepelt hat meccsen a Los Angeles-i együttesben.

Augusztus 29-én aztán meghúzódtak a térdszalagjai is, és azóta nem futballozott.
Alexi Lalas elmondta: a Galaxyra nagyon nagy nyomás nehezedett, hogy a bokasérülése ellenére szerepeltesse Beckhamet, miután a sztár megérkezett a csendes-óceán parti metropoliszba.

„Azt kérdezik, vajon visszatekintve jó döntésnek tartjuk-e, hogy pályára lépett? – kérdezett vissza az újságíróknak Lalas. – Nos, valószínűleg nem volt jó döntés. Ugyanakkor nagyon nagy volt az érdeklődés David iránt, az emberek látni akarták játék közben.”

A hathetes kényszerszünet idején sok amerikai kommentátor máris arról kezdett el beszélni, hogy a Manchester United és a Real Madrid korábbi játékosa – aki 250 millió dollárt kereshet öt év alatt az Egyesült Államokban – nem tudta betölteni a küldetését. Ez a küldetés pedig az lenne, hogy új életet leheljen az Amerikában a sportágak közül meglehetősen keveseket érdeklő labdarúgásba.

A messiásváró hangulatban a szurkolók rekordszámban vásároltak éves bérleteket, és most a hírműsorokban több bejátszást is lehetett látni arról, hogy sokan milyen csalódottak, és becsapva érzik magukat.

Alexi Lalas elmondta: Beckham szerződtetése üzletileg máris kifizetődött a klubnak. A futballcsapatnak ugyanakkor nagy szüksége lenne a sikerre, hiszen a a Nyugati főcsoportban hat csapat között az ötödik helyen áll, miközben vészesen közeleg a szezon vége.

Címkék: Los Angeles Galaxy beckham foci sport

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu