A Los Angeles Galaxy labdarúgócsapata az elmúlt hetekben többet szerepelt a híradásokban, mint fennállása során korábban bármikor, és ez elsősorban David Beckhamnek köszönhető. Az angol középpályás a nyáron igazolt az amerikai klubhoz a Real Madridtól, és bár jelenleg sérült, az Egyesült Államokban mégis ő van a középpontban, ha a labdarúgásról van szó.

 Hogyan került kapcsolatba először az Egyesült Államok labdarúgásával?
- Még csak 13 esztendős voltam, amikor először jártam az USA-ban a Dallas-kupán, ami az egyik leghíresebb utánpótlástornának számít. Akkor voltam először külföldön futballistaként, és a csapat minden tagja egy családnál szállt meg: én egy mexikói származású famíliához kerültem, ahol két hozzám hasonló korú srác is volt - ők is játszottak a tornán. Végig nagyon barátságosak voltak, remekül éreztem magam. Ami a focit illeti, akkor nem volt semmilyen profi liga, de utánpótlás-szinten rendkívül magas volt a színvonal, és ez azóta sem változott. Arról nem is beszélve, hogy nekem hatalmas élmény volt az egész út, egyáltalán nem volt honvágyam, mindig is vonzott az amerikai életstílus.

- Az MLS mikor került a képbe?
- Két évvel ezelőtt a Real Madriddal játszottunk pár felkészülési mérkőzést az Egyesült Államokban, és meglepődve láttam, hogy a kluboknál milyen profi munka folyik. Látszott, hogy a liga mindent megtesz annak érdekében, hogy a bajnokság minél jobb legyen, és ez fontos tényező volt később, amikor a Galaxytól megkerestek. Üzleti szempontból az amerikai egyesületeket úgy irányítják, mint a legnagyobb klubokat Európában, a létesítmények egészen kiválóak.

- Az előző profi bajnokság, az NASL csődje nem riasztotta vissza?
- Az MLS sokkal stabilabb lábakon áll, mint egykoron a Pelé és Franz Beckenbauer nevével fémjelzett NASL, mivel ezúttal az alapoktól kezdték felépíteni a bajnokságot. A ligának most éppen arra van szüksége, hogy valami extra dologgal még jobban magára irányítsa a figyelmet, és remélem, hogy ebben én is szerepet vállalhatok. A labdarúgás a világ legnépszerűbb sportága, az Egyesült Államokból pedig a világ legjobb sportolói szoktak kikerülni - ezt a kettőt kellene valahogy összehozni, ami óriási lehetőségeket rejt magában, és én is szeretnék ennek a részese lenni.

- Madridi búcsúja mindenesetre jobban nem is sikerülhetett volna...
- Tény, hogy ha úgy hagytam volna el Spanyolországot, hogy semmit sem nyertem, az azért nagy hiányt jelentett volna a karrieremben. Tudom, hogy a madridi pályafutásom alatt többször is elmondtam, hogy a Realban futballozni akkor is hatalmas élmény, ha elmaradnak az igazán nagy sikerek, de ezt magam sem gondoltam komolyan - nagyon csalódott lettem volna, ha trófea nélkül távozok Madridból. Az utolsó mérkőzést követő ünneplés egészen fantasztikus volt, minden előzetes várakozásomat meghaladta. Az az este pályafutásom egyik legszebb emléke marad: a lefújás után kialudtak a fények, konfettieső hullott, aztán egyenként szólították a focistákat, és engem, meg Roberto Carlost, a két távozó hagytak utoljára - elképesztő volt.

- Madridban közönségkedvencnek számított.
- A szurkolók hozzám való viszonya lenyűgözött. Más országból jöttem, légiós voltam, és sokan figyelmeztettek, hogy a madridi szurkolók rendkívül igényesek. Olyan drukkerekről van szó, akik mindig valami különlegeset várnak el a focistáktól: ezért is imádták például Zinédine Zidane-t, mert ő olyan dolgokra képes, amire más nem. De én nem ilyen típusú játékos vagyok, még ha a szabadrúgásaimra nem is panaszkodhatok - mégis megkedveltek, és ennek szerintem a hozzáállásom volt az oka. Ráadásul rögtön az első perctől kezdve támogattak, nem csak akkor, amikor jöttek az eredmények, és ez nagyon fontos volt a számomra.

- Mi a helyzet az angol válogatottal?
- A nemzeti tizenegy és az angol szurkolók nagyon sokat számítanak nekem. A brazilok elleni mérkőzés az új Wembley-stadionban rendkívül fontos volt, és óriási volt a felhajtás. Nyolc hónapig biztos voltam benne, hogy többé sohasem fogom felhúzni a címeres mezt, mégpedig rajtam kívül álló okokból, és amikor mégis meghívtak, akkor sokan azt mondták: Beckhamnek bizonyítania kell. Tudom, hogy futballistaként az embernek minden meccsen meg kell mutatnia, hogy helye van a csapatban, de 32 évesen, 95 válogatottsággal a hátam mögött mit is kellett volna bizonyítani? De tudtam, hogy mi vár rám azok után, hogy az USA-ba szerződtem, és lehet, hogy a természetemben van, hogy mindig új kihívásokat keresek.

- A sérülése akkor a lehető legrosszabbkor jött...
- Nagy megkönnyebbülés volt, amikor Washingtonban végre az első perctől kezdve a pályára léphettem a Galaxyban, így a sérülés különösen bosszantó dolog. De türelmesnek kell lennem, és a klubnál is jól tudják, hogy nem a következő öt hétre, hanem öt évre igazoltak le.

Forrás: Observer Sport Monthly