Bátaapáti és a kistérség környezõ települései látványos fejlõdésen mennek keresztül az elmúlt években. A váratlan fellendülés egyetlen szépséghibája, hogy a források egy olyan döntés eredményeként érkeznek a térségbe mely legalábbis nem ellenzi a paksi atomerõmû úgynevezett kis és közepes aktivitású hulladékainak itteni elhelyezését.

A közelmúlt eseményei:

Az elsõ kísérlet mely a hulladék Baranya-megyei Ófalu melletti elhelyezését szorgalmazta megfeneklett az ott élõ, környezetére igényes, egységes akarattal fellépõ lakosság ellenállásán. Ezek után a hulladék-elhelyezés céljából létrehozott közhasznú társaság szemét, a már Tolna-megyében található Bátaapátira vetette. A környezõ létfenntartással, napi megélhetési gondokkal küzdõ kistelepüléseknek beígért, számukra hihetetlenül hatalmasnak tûnõ támogatási-fejlesztési összegek megtették a magukét. Az érintettek elsõ lépésként belegyezésüket adták a próbafúrások megindításához, ám ezzel egy láthatóan megállíthatatlan folyamat vette kezdetét.

Pénzbeli támogatás:

Ha figyelembe vesszük, hogy uniós csatlakozásunk után az atomerõmû a nemkívánatos energiatermelõ objektumok közé fog tartozni, nem lehet kétséges, hogy leszerelése 10-15 évnél tovább nem várathat magára. Az érintett települések fejlesztésére fordítható mai szemmel nézve óriási összegek emberi számítás szerint 2020-ig mindenképpen elapadnak, hiszen a ma még nyereséggel termelõ atom-szektor, akkorra már nem lesz fellelhetõ az energiaipar palettáján. A gondjaikkal 15-20 év múlva újra magukra maradó települések megélhetése hagyományos módon már nem képzelhetõ el, hiszen ki fog zöldséget, takarmányt, gyümölcsöt, bort, húst vásárolni egy olyan helyrõl, ahol a hegy gyomrában radioaktív anyagok lettek elrejtve. (Hogy a sugárzásnak kimutatottan nem lesz itt mérhetõ értéke az, a még a magasfeszültségû vezetéktõl is idegenkedõ embereket a legkevésbé sem fogja érdekelni.) A település mai döntése 600 évre, 2400 emberöltõre határozza meg az egész kistérség jövõjét, akkor lehet ugyanis a beton szarkofágba temetett sugárzó anyagokat büntetlenül elõvenni. Óhatatlanul felmerül a kérdés szabad-e ekkora áldozatot hozni egy olyan ágazatért, ami igazából végnapjait éli.

Igéretek munkalehetõségekre:

Napjainkban, amikor az elenyészõen kisértékû beruházások is csak közbeszerzési eljárás keretében bonyolíthatók le, a milliárdos munkákat csak a "multik" pályáztatásával lehet elképzelni. A nagyok a legkevésbé sem foglalkoznak a térségben található számukra szakképzetlen helyi munkaerõvel, bonyolítóik mindent a jól bevált alvállalkozói hálózaton keresztül szereznek be, mely egy jól mûködõ zárt rendszer. Itt külsõként munkához jutni szinte lehetetlen. Az objektum késõbbi üzemeltetése talán csekély létszámú helyi lakosnak adhat munkát, azonban gondoljuk csak el, hogy a védelmet szakképzett õrzõ-védõ szervezetek látják el, a mûködést pedig egy kislétszámú, speciálisan képzett személyzet fogja ellátni, melyet az üzemeltetõ a legkevésbé sem a helybeliek közül fogja toborozni.

Radioaktív hulladék az ország más területein:

Jelenleg az atomerõmû közelében, és kisebb mennyiségben Püspökszilágyiban tárolnak közepes aktivitású sugárzó hulladékot. Paks jelenleg a sokkal veszélyesebb kategóriába tartozó kiégett fûtõelemeket is kénytelen átmenetileg tárolni, ám végleges megoldást a Kõvágószõlõsi uránbánya felhagyott bányájában, a jelenleginél természetesen lényegesen nagyobb mélységekbe kialakított tárolótér fogja jelenteni. Mivel a beruházás elodázhatatlan vajon mi értelme van az ország egy kifejezetten értékes, a Mecsekével vetekedõ természeti jelentõségû területét szennyezni akkor, amikor a lényegesen nagyobb biztonsági elõírásoknak megfelelni tudó fûtõelem-tárolóval egyberuházásban, a közepesek kérdése is megoldható lenne. Az erre a célra létrehozott KHT milliárdos színjáték keretében bizonyítja be, fúrási eredményei tükrében, hogy a kiszemelt területtõl biztonságosabb égen-földön nem létezik. A fúrásokra költött irdatlan pénzösszegeket nyugodtan nevezhetjük elherdáltnak, hiszen geológus szakmai körökben a múlt század elejétõl köztudott, hogy a mórágyi õsrög erõsen töredezett, rétegei egymáshoz képest elcsúsztak, repedezettek. Geológiai állapota egyáltalán nem hasonlítható a Spanyolországi helyzethez, ahol a hasonló korú formáció igazi egytömbû õsmasszívumnak tekinthetõ. Így a kiszemelt terület biztonsági szempontból szinte alig valamivel elõnyösebb, mint egy karsztos terület, a víz itt is hatalmas területeket tud bejárni a vetõdések törésvonalai mentén, adott esetben könnyedén továbbszállítva az útjába kerülõ szennyezõdést. A szinte sietõs-kapkodva publikált részeredményekbõl avatott szakemberek már most egyértelmûen kijelentik, hogy Apátiban és környékén a legbiztonságosabb területet sikerült megkutatni. Mintha csak valami felsõbb akarat azon munkálkodna, milyen módon lehetne a mára felhalmozott hulladékainkat a lehetõ legnagyobb területen szétszórni szûköcske hazánkban.

Fenntartható fejlõdés:

A hulladéktárolásra kiszemelt terület és tágabb környezete, éppen korábbi viszonylagos elszigeteltsége miatt, ma hatalmas értéket képvisel. Pontosan arra az uniós szemléletû ökogazdálkodásra mutat követendõ példát, melynek alapja a természettel harmóniában végezhetõ termelés, a kemikáliák nélkül hosszú idõn folytatható mezõgazdasági munka. Az itt élõk, ha kényszerûségbõl is, de jóval korábban megvalósították a természeti erõforrásokat évrõl-évre megújító, a természettel barátságban történõ gazdálkodást, mintsem azt az európai közösség eszményítette volna. A környezõ települések igazi mintát, követendõ példát jelentenek mindarra, amit a nyugati világ jelenleg csak az óhajtás szintjén állít mezõgazdasága szereplõi elé.

Ezt a hihetetlen értéket herdálja el Bátaapáti és a hozzá csatlakozó települések mind, hasonlóan az észak-amerikai indiánokhoz, kik üveggyöngyökért, tükörcserepekért adták el a kontinensre érkezõ mohó hódítóknak Manhattan szigetét. A hatalmas tõkével rendelkezõ energiaszektor irdatlan pénzzel, fondorlattal, a kutatási eredményeket érdekei szerint értékelve, attól fosztja meg az itt élõket, ami minden józanul gondolkodó ember legfontosabbja, nevezetesen a saját gyermekei jövõje. Újra ékesen nyomon-követhetõ, hogy a pénztõke számára a bánáti bazsarózsa, a lábatlangyík, a csak itt élõ isophyák, a lónyelvû-csodabogyó, az illatos-hunyor semmit sem jelent. A maga elé vett térképen ez nem látszik, ezen a helyszínrajzon csak felvonulási utak, erdõirtások, földalatti vágatok láthatók. A megépítésükbõl keletkezõ hasznon jól ki lehet majd pihenni a temészetrombolás fáradalmait egy távoli egzotikus szigeten, mert abban biztosak lehetünk, hogy oda még közepes aktivitású sugárzó anyag se kerül, még egy morzsa se.

Talán még nem késõ!

Talán még mindig van esély rádöbbenteni tévedésükre az itt élõket, talán észérvekkel még most sem késõ megváltoztatni egy bizonyára kényszerbõl hozott döntést. Biztosan van másfajta kiút a terület szorult helyzetébõl. Ahogy természetvédõ körökben mondják még korántsem jött el a családi aranyóra zálogba adásának ideje. Ha napjainkban egy maroknyi elszánt természetvédõ és a velük szövetkezõ lelkes helybéliek csoportja meghátrálásra tudta kényszeríteni a NATO-t, ez az ügy sem lehet veszve. Nem kell hozzá más csak a jövõbe vetett töretlen hit, erõs akarat és a szülõföld feltétlen szeretete. Nem kell mást tenniük az itt élõknek, csak olvassák el azt, amit õseik írtak templomuk bejárata fölé, és látni fogják a helyes utat

http://www.batapati.freeweb.hu/