Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

A védett területek nagyságuk, jelentőségük és jogi besorolásuk alapján lehetnek: nemzeti parkok, tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek.

1. Nemzeti parkok: nagy kiterjedésű, nemzetközi paramétereknek is megfelelő, a "külföld" számára is fontos, több értékű (földtani-, víztani-, növénytani-, tájképi-, kultúrtörténeti értékű) területek, melyeket a tudományos kutatás és az ismeretterjesztés egyaránt hasznosít.

Hortobágyi Nemzeti Park

Hazánk első nemzeti parkja. Az igazi Hortobágy csak döntő része a nemzeti parknak, mellette más tájrészeket is magába foglal. Nagy része legelő, szikes puszta. Kisebb erdőfoltok, mocsarak, halastavak, szántók és kunhalmok színezik területét. A park feladata a puszta jellegzetes természeti- és kultúrtörténeti értékeinek aktív védelme.

Látnivalói: Kilenc-lyukú híd, Nagycsárda, Körszín, magyar háziállat fajták (szürke marha, komondor, racka juh ...). Pásztormúzeum, halastavak, Kunkápolnási-mocsarak.

Kiskunsági Nemzeti Park

Nem egybefüggő, ún. mozaik park.

Részei:

  1. Lakitelek - Tőserdő (Holt-Tisza)
  2. Kiskun puszta (Apaj)
  3. Fülöpszállás, Szabadszállás, környéki szikes tavak
  4. Fülöpházi homokbuckák
  5. Kolon-tó, Kargala mocsár nádasai, rétjei
  6. Bócsa, Bugac

Bükki Nemzeti Park

A hegység legértékesebb - elsősorban a magasabb - részeit óvja. Védett értékei: földtani értékek: ókori- és középkori palák, mészkövek, karsztformák (víznyelő, karsztforrás, töbör, lápa, karrmező, több, mint 500 barlang); vízrajzi értékek: karsztvíz, vízesések, tavak, patakok; botanikai értékek: hegyi bükkösök és rétek, karsztbokorerdők, szurdokerdők, sziklagyepek; zoológiai (állattani) értékek: havasi cincér, pisztráng-félék, vízi rigó, holló, fekete gólya, haragos sikló, denevér-félék, vadmacska; kultúrtörténeti emlékek: ősember lakta barlangok, földvárak, kővárak, őskohó.

Aggteleki Nemzeti Park

Elsősorban a világhírű Baradla-barlang védelmére jött létre, így főleg földtani értékekben gazdag (üledékes kőzetek, karsztjelenségek, karsztformák). De jelentősek vízrajzi (Lófő-forrás, Ménes-patak, Vörös-tó); növénytani (tornai vértő, kakasmandinkó, kockás liliom); állattani (aggteleki vakrák, bajszos sármány, denevér-félék) értékei is. Legnagyobb barlangjai: Barad-la-, Béke-, Szabadság-, Kossuth-, Vass Imre-, Meteor- és a Rákóczi-barlang. Az elzártság folytán jelentősek a népi kultúra értékei is.

Fertő-tavi Nemzeti Park

Európa legnyugatabbra fekvő sztyepptava, Ausztria és Magyarország közös kezelésében. Területei: nádasok, nedves rétek, szikesek, Nagycenki hársfasor, Fertőrákosi kőfejtő.

Duna-Dráva Nemzeti Park

E nemzeti park a víz jegyében született. A Duna-Sió-torkolat és a Dráva-torkolat között, valamint a Dráva mente majd ötvenezer hektára került a nemzeti park védelme alá. Ennek célja a Duna és a Dráva mellékágrendszereinek, az érintett területek természeti értékeinek, felszíni- és felszín alatti vízkészletének, az itteni erdőknek, termőtalajnak és más megújuló természeti erőforrásainak megőrzése.

Körös-Maros Nemzeti Park

A több mint 42 ezer hektár terület védetté nyilvánításának célja a névadó két folyó vízrendszere révén kialault tájszerkezet: a kiterjedt szikes puszták, a szikes tavak, lösztársulások, természetes erdők és árterek élettársulásainak megőrzése.

A nemzeti park két féltett gerinces faja a földikutya és túzok.

A természeti értékeken túl néprajzi és tájképi értékekben is gazdag a terület.

Tervezett nemzeti parkok

Középtávon még három nemzeti park születhet: a balatoni-balaton-felvidéki, ipoly-dunai (Dunakanyar), és az őrségi.

2. Tájvédelmi körzetek esetében az adott táj, tájegység komplex bemutatása, megőrzése a cél. Ilyenek például: a Tihanyi-félsziget, Ság-hegy, Ócsa területe.

3. Természetvédelmi területek helyi, vagy országos jelentőségű kisebb objektumok (fa, forrás, láp, hegyoldal, kőfejtő...).

Fontos a védett területek látogathatóságát ismerni. Ha szabadon látogatható, akkor csak a viselkedés szabályait írják elő. Ha a látogathatóság korlátozott, akkor az alábbi megszorítások lehetnek:

  • térbeli (szigorúan védett területre tilos bemenni, csak vezetővel látogatható ...)
  • időbeli (pl. a költési idő alatt nem látogatható...)
  • létszámbeli (barlangi túra létszáma, madárleshely befogadó képessége)
  • közlekedés módjára (gyalogosan, csónakkal, lóháton, autóval...)
  • belépődíj (arborétum, vadrezervátum...)

A korlátozó intézkedések kombinációja is előfordulhat.

http://www.fsz.bme.hu/mtsz/szakmai/zk11.htm 

Címkék: nemzeti park természetvédelem természetvédelmi terület tájvédelmi körzet védett területek

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu