Morzsák (3)

Az Isten belenézett a hívő szemébe

és Magát látta benne tükröződni.

Az ember belenézett tükörképe szemébe.

Nem látott benne semmit, csak egy szálkát...

Uram, mik ezek a tiszta gyémántok?

Isten szerinti könnyek,

melyeket könyörgéskor arcodon látok.

Uram, mik ezek a csengő aranyak?

Ezek az Ige elmédbe zárt magjai.

Uram, mik ezek a ragyogó drágakövek?

Ezek a te megtört szíved darabjai.

Uram, mik ezek a lángoló rubintok köztük

Az arabs telivér
(Isten nagyságát hirdetik teremtményei)

Ó, én gyönyörűségem,
Villámokkal táncoló,
Sötét selyem sörényű,
Ezüst hattyúként bókoló!
Karcsú tested mint remeg,
Távolba néz szép szemed.
Barna tükrén könny ragyog.
Északról por kavarog.
Sivatag szabad lakója,
Ki érintést nem tűrt soha,
Minden érzéked figyel,
Kitől jön az égi jel.
Állj és várj meg, kedvesem,
Magányod foglya voltál,
A végtelen pusztáé,
Mely önzőn magába zár.
Én szólok, Aki által,
Szépséged formáltatott,
A magaméból adtam fényt
Szemednek, azért ragyog.

Morzsák (2)

Ki máshoz fordulhatnék,

mikor Rajtad kívül nincs senkim sem?

A viharban lábadhoz bújok,

mint apró állat.

Mert kihúny minden láng,

csak a Te fényed árad.

Támaszom és menedékem vagy nekem, Istenem.

Aki a semmiből előhívtad a Létet,

Aki a porból felemeltél,

Aki üdvösségre újjászülted az egykor hiábavalót,

légy áldott, dícsértessél!

Hódolnak előtted kezednek művei,

minden Élet kútfeje!

Ünnepli szent Neved minden tavasz,

szívem Szerelmese.

A hűtlen (2)
 
Mikor elárultam, sírtam.
Szívemre szorítottam Nevét.
Mikor megcsaltam, büszkén tagadtam,
de szégyenem elért.
Felhágtam utána a hegyre,
de a lejtőn elestem.
Szereztem ezer sebet,
míg kétségbeesetten kerestem.
Szeretett engem, 
de bűneim miatt titkokba burkolózott előlem.
Szerelme itt e világban 
hazátlan koldust csinált belőlem.
Ellenségei előtt
megvetett bolonddá lettem.
Amerre mentem,
a varjak károgtak felettem.
Sokáig futottam,
hogy Őt ismét megtaláljam szívemben.

Morzsák

Mint gyenge kis fűszál,

mely kősziklába gyökerezett,

mint vékony csermely a sivatag közepén,

az Élet nagyköveteként egy világ terhét veszi vállára,

Aki több, mint hódító.

Megyek utánad

és szedem a morzsákat.

A Te hűségeddel.

Ez tart életben,

mert Rajtad kívül nincs senkim sem,

amióta a világ számára hajótörött lettem.

Elmémben hordozom

Elmémben hordozom szíved
rajta villódzik a Nap.
Szédítő harmóniákat játszanak
húrjain a sugarak.
Szivárványfényű folyó hátán
fodrozódnak a színek,
Szemednek tiszta tükréből
visszanéz rám szíved.
Az Élet játssza benne
a legszentebb dallamokat,
Ez az a pillanat, mikor
a lelkem befogad.

Vak lettem

Hová tűnt a világ,
úgy otthagyott.
Kihunytak a szavak
mint néma csillagok.
Megfordult minden,
mint a szél.
Elhallgatott a földi zene,
amikor Te jöttél.
Múltbéli életem
hozzám hűtlen lett,
mikor meglátta az Istenembert,
Ki értem szenvedett.
Lángra gyúltál szívemben,
s mint a nap, úgy ragyogsz.
Azóta nem látok senki mást, csak Téged,
Mert vak vagyok. 

Északról jöttem (Én Vagyok 4)

Északról jöttem,

ha tetszik ha nem.

Hűs Igét hoztam

a szívemen.

Sütött rá a nap,

mégis megmaradt

a forró ködben

palástom alatt.

Északról jöttem

ha tetszik, ha nem.

Te is megpihenhetsz

a szívemen.

Lábamnál hódoló

déli csillagok,

felüdülnek mind,

ahol Én Vagyok.

A megtérő

Térj be hozzám drága vendég,

Vártalak nagyon,

Hadd nyugosszam hűs tenyerem

Forró homlokodon.

A pusztaság magába zárt,

De csak elengedett,

Hű vagyok s nem kísérttettél meg

Erő felett.

Megmosom a portól lábad,

Felüdítelek.

Megnyugosztom a szíved,

Csak tedd le terhedet.

Élő víznek forrásával

Oltom szomjadat,

Igém kenyerével

Szolgáld ki magad.

Rám nézel és kérdezed:

Uram, miért teszed?

Hogy az embert, pornak férgét

Szívből szereted?