Mikor elmentél, hajnal volt.

A fák még aranyködben fáztak,

s a fűszálak könnyű harmatban áztak,

és álmosan hunyorgott a kis sarki bolt.

Épp csak felkelt a napkorong,

s a fáradt városon végigsöpört,

én éreztem: lelkem szilánkokra tört,

s elmém valahol messze bolyong.

Mintha erdőben járnék, ősi fák alatt.

Puhán süppedne az avar,

a falevelek közé könnyű szél kavar,

s a fájdalomból semmi nem maradt.

Gyönyörű szarvas léptet át a tisztáson,

hatalmas, fehér, szeme sötétkék.

Lassan múlt a délután, és Sýmur még mindig az étterem ebédlőjében ült, kissé megkésett ebédje előtt. Étvágytalanul pöckölgette ide a krumpli darabokat a tányérjában, újra és újra kortyolva egy nagyot a tányér mellett álló rőtvörös kávébörgéből. Borzalmas volt.

Miután előző nap megérkezett és sikerült fizikailag rendbe tenni magát (ergo: vett egy extra-forró zuhanyt és száraz ruhát húzott), megpróbált eljutni egy könyvtárig a városban. Pár perc elmúltával feladta a meddő kísérletet: az érkeztekor még csak zuhogó eső akkorra már tényleg özönvízzé dagadt, ami már a közlekedést is komolyan befolyásolja.

Az élet egy nagy színdarab - nem látod?

Mindenki játszik egy színpadon.

A sors tolla vezeti léptünket

S mi megyünk utána büszkén, vakon.

De ha egyszer megunod a leosztást:

hogy kis szereplő vagy csupán,

Adok egy tanácsot: nem kell mindig

Megállni a hatalmasok után.

S tollat ragadhatsz te is,

hogy az utánad jövőket megtanítsd

S hogy az egész, nagy darabot

Pár sorral te is gazdagítsd.

Megj.: 12 nincs meg maradék nélkül a 46-ban.

Néha csak úgy rám tör az őszinteségi roham. Ilyenkor égő vágyam támad, hogy valakivel, akárkivel megosszak valamit az életemből, még ha az egy apró, érdektelen dolog. Pedig alapvetően nem szeretek magamról beszélni. Az életemet elfogultan sem nevezném diadalmenetnek, nem is érzek kedvet hozzá, hogy dicsekedjek vele, hogy élek, minek élek. Számomra - ez egyébként mások életére is igaz - sokkal fontosabbak az apró események, a kis lényegtelen dolgok, amik - ha jól ismerem az embert - egy idő után kerek egésszé állnak össze, elég élesen körülrajzolva az illető személyiségét.

Furcsán jó érzés visszanézni, nosztalgiázni... bármennyi idős is az ember. Lehet tíz, vagy tizennyolc, vagy hatvankettő, de mindig van mire emlékezni, mindig gondolhatja azt, hogy nőtt, érett valamennyit és teljesen más szemszögből látja a múltat.

Sýmur lekoppantotta az egyszerű, mintátlan üvegpoharat a karcos asztallapra. Kissé közelebb húzta a székét, és összeráncolt szemöldökkel meredt a laptop poros monitorára. A pultnál nagyot sivított a kávéfőző, Sýmur kissé összezavartan felpillantott.