2010-ben a Budapest Keleti pályaudvarnál és az Alsóőrsön, meggyilkolt rendőrök emlékére.

Színek

Fekete elegáns, szabad a pálya,

A szivárványnak nincs hazája.

Mi kell még? Nem volt elég?

Piros, zöld, sárga, kék,

Nagy része a gengsztereké.

Mi kell még? Nem volt elég?

Terepjáró, erőszak, fegyver,

Az út szélén rendőr hever.

Mi kell még? Nem volt elég?

Nincs barát, nincs testvér,

Aki tenni akar, színe a piros lesz, mint a vér!

Mi kell még?

Megérintettél

Szép volt az este veled,

Megérintettél kedvesem,

A csókod átértékelte az életem,

Olyan volt, mint a folyékony cukor,

Amely milliméterről, milliméterre terül szét,

Majd lassan elönti az ember testét,

Élvezve minden percét.

Ajkad eperként emelte ki, az édesség,

Különleges egzotikus ízét,

Bőröd érintése, mint a tejszínhab,

Koronázta meg számomra, az estét.

Bajnok Gábor

Vámpír

Vámpír vagyok, egy éjszakai ragadozó,

A csalódás keserű ízét szívom magamba,

Szomjasan hajolok hívogató nyakadba,

Óvatosan félre hajtom csillogó hajadat,

Fogaim, könnyedén húsodba hatolnak,

Meleg vér folyik végig formás melleden,

A vörös szín megfesti hófehér bőrödet,

Élettelen tested, mosolyogva lerogyik a földre,

Halhatatlan lettél te is képzeletben örökre,

Hamis a világ, illúziók benne az érzelmek,

Nappal álmomban ábrándokat kergetek,

Éjjel ítélkezem és vér tapad a kezemre,

A vadász én vagyok, ismerem a terepet,

Nem veszíthetek, nincsenek ellenfelek,

Ez a sötét, félelmetes világ az én területem,

A magány maradt a múltból, emlékül nekem,

Áldozataim nem elégítik ki szenvedélyemet,

Fénytelen, vak, repedt tükörként kísérnek,

Csillogásuk nem verődik vissza szememben,

Én azt keresem, akitől újra a régi lehetek,

Ha Te megharapsz engemet, Én tégedet,

Ébredj kedvesem, ez egy vérszomjas szerelem!

Ha itt lennél

Nagyon szeretném, ha itt lennél velem,

Úgy, mint régen, együtt ébredni veled,

Megérinteni a kezed,

Olyan volt tapintása, mint a bársonyos,

Friss reggeli, harmatos őszibarack,

Illatod végigjárta a lelkem,

A szerelem édes ízeként, maradt meg bennem,

Jó lenne, ha itt lennél,

Minden reggel így ébrednénk,

Mintha egy őszibarackfa ligetben lennénk,

A valóság felriaszt, az álmodozásból,

Az őszibarack illatát érzem, a távolból.

Nagyon szeretném, ha itt lennél.

Angyal

Találkoztam a boldogsággal,

Velem szemben ült a vonaton,

Vörös haja a szemébe lógott,

Egy új világról álmodott,

Ami arcára mosolyt hozott,

Cirógatta a lelkem,

Mint a napsugár,

Egy angyal a földre szállt,

Jókedvűen zenét hallgatott,

Jelenléte csodát sugározott,

Időnként oldalra pillantott,

Kedvesek voltak a gesztusok,

Gondolta magában…,

Tudom, mind engem néztek,

Hiszen leszálltam közétek,

Szivárványszínűvé tettem,

Nektek az életet,

Küldetésem van felétek,

Úgy figyeljetek,

És ne feledjétek, ezután,

Úgy is kell élnetek,

Ahol én megjelenek,

Új életet, kezdhettek!

„Kockamolekula”

A szerelem olyan,

Mint egy nagy kockában,

Sok kicsi egymásután sorban,

Összetartoznak, mint a molekula,

Az érzelmi részecskék atomokként,

Reakciókkal, kölcsönhatásokkal tartják fogva,

Megváltoztatni nem tudod, nem engedik be az idegen anyagot,

A formája megmarad, benne az emlékek, a protonok és a neutronok!

Bajnok Gábor

Az illatod örök

Nálam hagytad a blúzodat,

Elmúlt hosszú idő alatt,

Érzem rajta illatodat,

Számomra örök marad.

Ez a ruhadarab maradt,

Közted és köztem

Az emberi kapcsolat,

Őrzöm, mint az arany halat.

Emlékszem, jól állt neked,

Ha felvetted,

Beindítottad a képzeletem,

Csinos voltál és természetes.

Neked talán semmiség,

Nekem egy jelenség,

Egy különleges édesség,

De az íze, keserű képzelgés.

Bajnok Gábor

Marihuána

Csendesen merengek,

Izmaim megfeszülnek,

Emlékek nem követnek,

Mióta téged ismerlek,

Jól érzem magam veled,

Vonzanak az üzenetek,

Ha gondolatban veled lehetek,

Illúziók az érzelmek,

Mint a marihuána,

Érzéki csalódások,

Izgatják a testemet,

A rózsaszín köd,

Mint a füst, betölti a teret,

Szivárványszínűvé teszi,

A képzeletemet,

Benne téged kereslek,

A hatást feledni, nem lehet.

Bajnok Gábor

Dögevő legyek   

Mint az elütött kutya, melyik az úton hever,

Döngenek körülötte a zöld dögevő legyek,

Úgy fáj nekem ez a múló szerelem,

Sorba ráhajtanak a kerekek,

Ilyenkor elrepülnek a legyek,

Kifordulnak a belek,

Ez már dög, egy rusnya szétmállott tetem,

A lelkemben én is ilyen lettem,

Te tetted ezt velem szerelmem,

Úgy érzem, én is, rám hajtanak a kerekek,

És mindegyik autóban, Te ülsz kedvesem!

Bajnok Gábor

Magamban…

Esténként mikor magamra maradok,

Minden kis neszre megriadok,

Talán az ördöggel cimborálok,

Hogy hiába várok,

Lépteid kopogásáról fantáziálok,

Hozzá képzelek egy arcot,

Ami, szinte ábrázolja a gondolatot,

Jó érzés, magamban tartom,

Ahogy múlnak a percek,

Elevenednek meg bennem a képek,

Egyre színesebbek, merészebbek,

Mintha egy gömbnek a belsejében,

Kicsi golyók kergetőznének,

Jönnek egyre közelebb a léptek.

Bajnok Gábor

Csak talán

Csak talán a vágy rakja rá,

Múltra az emlékeket,

Jelen, a nehézségeket.

A jövőről nincsenek emlékek,

Az illúziók szövetkeztek,

Egy új világ küszöbéről mesélnek.

A küszöb a múlt, vágy a jelen,

Csoda a jövő legyen,

Amik valójában nincsenek!

Bajnok Gábor

Aranylövés

Már a levegőt sem érzem,

Magam körül rendesen,

Bűze van az életnek mellettem,

Fulladok, bármerre hajolok,

Nekem ne hazudjatok,

Csótányok közt,

Csótánnyá változok!

Elviselhetetlenek ezek a szagok,

Utálkozva nézek önmagamra,

Szenvedélybeteg vagyok,

Azt, az anyagot akarom,

Ami érzelmileg ide juttatott,

Szabadulni tőle nem tudok,

Mint egy aranylövést,

Utoljára, Őt akarom!

A vénám kidagadt,

Kihívóan lüktetnek az erek,

Illúziókat pumpálnak mindenfele,

Kezeim élettelenül fekszenek,

Az emlékektől, szenvedek!

Vadászat

Letépem a ruhádat,

Ha megtalállak,

Több napja nem látlak,

Érzelmeim rád vadásznak,

Mint egy magányos farkas,

A zsákmányra.

Édes húsodba vájom fogaim,

A vértől megvadulva,

Elégítem ki a vágyaim,

Csókolom, csókolom, őrülten a szádat,

A vadász ösztönöknek nincsenek határai,

Az illatod felébresztette álmaim.

De mikor rám mosolyognak a szemeid,

A vérengző farkasból, szelíd bárány válik,

Elérzékenyülve, gyengéden csókolok a nyakadba,

Ahova ragadozóként, harapni akartam,

Halkan annyit mondok,

Kedvesem, a Tied vagyok!

Ópium

Ópiumként szívom magamba a tested,

Egyik kábulatból a másikba esem,

Minden szennyes gondolattól mentesen,

Engedném ki magamból beléd,

A látomásoktól a képzeletemet.

Az érzékek ütemes ringatózásba kezdenek,

Testünk, illúziókként ábrándokat kergetnek,

A szánk összeér, egymásba hatolnak a nyelvek,

Keresik a pozíciót, nem számítanak az elvek,

Magamba szívtam a testedet.

Mint a drogos, kinek tű lett az élete, a lelke,

Olyan vagyok, ha rád gondolok kedvesem,

És mikor érzem a csókodat,

Mintha hideg, tű érintené bőrömet,

A forróság elönti a testemet.

Könnyes szemek

Egy vízcsepp végig folyik az ablakon,

Rád gondolok,

Egy könnycsepp végig gördül az arcomon.

Hosszú utat tett meg idáig,

Forrása a „A kút”,

Mely megmutatja, merre visz az út,

Kristály tisztán, szabadon indul,

De útközben sok helyen kicsordul.

Vizes az ablak arca is, eső esik,

Ez a forrás az égből fakad, sokan ismerik,

De a másikat csak az, aki valakiben csalódik.

Mintha Őt látnám, ott az esőben,

A vízcsepp szerelmi illúziója,

Délibábként jelenik meg előttem,

Eső után, a napsütésben.

Buborék szerelem

Színes szappan, buborékok szállnak a térben,

Pajkosan fürdenek, kergetik egymást a szélben,

Van közöttük kettő, melyik színesebb a fényben.

Vonzódnak egymáshoz, sok bennük a hasonlóság,

Csökken egyre köztük a távolság,

Egymás mellet repülnek tovább,

Lelkük érzékien simogatja egymást,

Kockáztatnak, egymás mellé szállnak,

Láthatatlan kezük szinte összeér,

A buborékok nem pukkannak szét,

Élvezik a helyzetet és kéz a kézben,

Repülnek még, számukra ez a szerelem a tér,

Egyik buborék Te vagy a másik Én,

Próbáljuk egymást megmenteni,

Ne hagyd magad a szélnek elrepíteni.

A szemek nem hazudnak

A szem olyan, mint egy csendes víztükör,

A szempillák bokorként fogják közre a kis tavat,

Emelnek köré, védelmező falat,

Érzékeny terület ez a kis tó,

Összeköttetésben van a szívvel,

A legapróbb támadás, rezdülés, borzalom,

Gejzírként tör ki belőle a fájdalom,

A kistó tükre keserves, a kitörés egyre hevesebb,

A szempillák egyre jobban rezegnek,

Felkorbácsolta a vihar a tavat rendesen,

Ez szerelmi bánat, ilyen csalódás, csak az lehet,

A tó tükre egy idő után kisimul,

De a gejzír még napok múlva is végig vonul,

Ha voltál részese, ilyen szerelmi viharnak,

Tudnod kell, szempillák nehezen száradnak,

A szív felől bármikor érheti támadás a kis tavat,

Mert a szemek nem hazudnak,

Ne csapd be önmagad,

És a tó tükre sima marad.

Szemkontakt

Túl magasra repültem,
Mert azt hittem,
Életem legszebb évei jönnek,
Mert azt hittem,
Égett valami a szemedben,
Mert azt hittem,
Visszatükröződött az enyémben.

Bajnok Gábor