Magamban…

Esténként mikor magamra maradok,

Minden kis neszre megriadok,

Talán az ördöggel cimborálok,

Hogy hiába várok,

Lépteid kopogásáról fantáziálok,

Hozzá képzelek egy arcot,

Ami, szinte ábrázolja a gondolatot,

Jó érzés, magamban tartom,

Ahogy múlnak a percek,

Elevenednek meg bennem a képek,

Egyre színesebbek, merészebbek,

Mintha egy gömbnek a belsejében,

Kicsi golyók kergetőznének,

Jönnek egyre közelebb a léptek.

Bajnok Gábor