1981. június 24-én 18 óra 45 perckor látta első ízben néhány fiatal a Szűzanyát. Először nagyon megijedtek. Ivan például a jelenés után bezárkózott szobájába, és nem tudott aludni. Csak a reggeli órákban vallotta be szüleinek, hogy ő is látta a jelenést. A többiek azonban még aznap este beszámoltak a történtekről. Szélsebesen terjedt el a hír a lakkosság körében. Másnap belső indíttatása - így mondták a gyerekek - elindultak ugyanoda. Az első és a második estén hatan látták a jelenést. De nem ugyanaz a hat gyerek! Négyen közülük mindkét napon látták, ketten azonban már nem jöttek el. Ezzel szemben két másik, Marija és Jakov csatlakozott hozzájuk.
A harmadik napon a látnokok szenteltvizet is vittek magukkal a hegyre és meghintették vele a fényes jelenést. Az azonban csak mosolygott.

Hogyan látják Máriát?
Máriát három dimenzióban látják, vagyis úgy, ahogy mi látjuk egymást. Bár a gyerekek pontos leírást adtak, ez ideig egy művésznek sem sikerült alakját és színeinek árnyalatát pontosan eltalálni. A látnokok azt állítják, hogy egy középmagas, körülbelül 25 éves fiatal asszonyt látnak. Amint mondják, halkan beszél, horvát nyelven. A hangját olyannak hallják, mintha halk harangszó lenne.
"Imádkozni kezdünk, és akkor jön a Gospa - 1985 őszén a jelenések mintegy 5- 7 percig tartanak. Mindig imádkoznak a Szűzanyával a békéért. Elimádkozzák a Miatyánkot és a Dicsőséget. Együtt és tökéletes szinkronban kezdik: "...ki vagy a mennyekben," anélkül, hogy egymásra néznének. Ezt így magyarázzák: - A Gospa imádkozni kezd: "Miatyánk' és mi folytatjuk, - Hallani csak az imát lehet. A körülállók semmi mást nem hallanak, pusztán az ajkak mozgása látható. Megfigyelhető az is, hogy szemüket egy pontra szegezik. Áldást kérnek, mindig, és a Gospa oltalmába ajánlják a betegeket. Bármeddig tartsanak is a jelenések, a látnokok teljesen elveszítik idő és tér iránti érzéküket. Észlelőképességük nagyon erősen lecsökken.

Az első látomások a Bijakovici nevű falu melletti Podbrdo hegyen voltak, a későbbiek a lakóházakban és végül a plébániatemplom oldalkápolnájában, 1985 húsvétja óta pedig a plébániaépület egyik szobájában. A látomások gyakran negyven percig tartottak, később előfordult, hogy csak egy-három percig. A látnokok a jelenés ideje alatt elveszítik időérzéküket. De abból sem vesznek észre semmit, ami körülöttük történik. A tér szintén elveszti számukra minden jelentőségét. Egyszerre vannak egészen távol és mégis itt köztünk.
Azon az estén, mikor Mária így szólt a látnokokhoz: "én vagyok a Béke Királynője", sokan a "MIR" szót látták kirajzolódni az égen.
1981. augusztus 2-án számtalan lakos és zarándok napcsodát élt át. Erről a fatimaihoz hasonló csodáról, melyet a hegyről láttak, 150-en tanúskodnak. Sokan elmondták nekünk azt is, hogy a hegyen a kereszt harántgerendája olykor eltűnik, csupán álló, függőleges gerenda látható, amely fehérre változik. Zarándokok beszámoltak arról, hogy naplementekor más fényjelenségeket is láttak... Sok gyógyulás is történt. De ez nem is olyan fontos. Csupán az fontos, hogy Mária hitre indító jelet ad. Nem azért hiszünk, hogy gyógyulást nyerjünk, hanem egyszerűen csak hiszünk, és akkor a gyógyulás is bekövetkezhet. A jeleknek kizárólag a hit szempontjából van jelentőségük.

Mit jelent nekünk Medjugorje?
Azok a válaszok ugyanis, amelyeket a modern tudományok és a politikai intézmények a mindenkori életkörülményekre adnak, már nem elégítik ki az embereket. Medjugorjé-ban egy egészen más világgal, szokatlan ígérettel és válaszadással találkoznak. Ez az új tapasztalat ismét bizalmat kelt bennük Isten iránt, és érzéket ébreszt a lelki értékekre, úgyhogy véletlenül erre járó és kíváncsi látogatók zarándokokká, a lelkiség tanúivá, a hit apostolaivá válnak.
Medjugorjé-ban a kegyelem forrása fakad, mely a bűnösöket tisztára mossa, látóvá tesz a vakokat, megerősíti a gyengéket, meggyógyítja a betegeket, felrázza a szunnyadókat és a lélekben holtakat új életre kelti. A kegyelem, mely itt Medjugorjéban fakad, kiárad az egész világra! Itt az emberek meg vannak győződve a jelenések valódiságáról, és már nem találnak okot, hogy megtérésüket tovább halogassák.
Életük a Szűzanya jelenései óta teljesen megváltozott. Alig valami maradt úgy, mint régen. Most új irányítást, új erőt kaptak. Az itteni eseményekből nagy erő sugárzik! Újra felmerült a vágy Isten és a hit után. Az élet ismét értelmet nyer, és megint hisznek a jóban. A személyes megtérés Istenhez utat nyit a béke felé: egy olyan béke felé, amely eddig lényegében csupán jelszó volt.
Medjugorje nemcsak egy falu néhány látnokkal, pár millió zarándokkal, néhány rendkívüli eseménnyel, hanem a kegyelem kiapadhatatlan forrása a Szűzanya szüntelen tevékenysége révén. Szakadatlan felhívás és egyúttal az isteni élet és béke ígérete a hit, a megtérés és az ima segítségével, s beláthatatlan következményekkel az Egyház és az egész világ számára.

Nem elég, ha ezt mondjuk: én nem lopok, nem ölök... ez kevés. Hisz nem azért van két lábunk, hogy el ne essünk, hanem főleg azért, hogy járni tudjunk. A nem teszem jó, de alapjában nem elég. Amikor tehát azt mondjuk: én hiszek - akkor még nagyon távol vagyunk attól a hittől, amihez bizalom is járul. Minden félelem és értelmetlenség, mely fogva tart minket, minden ellentét családunkban, az Egyházban és a világban arra vall, hogy nincs hitünk. Minden új nap azonban lehetőséget nyújt, új esélyt ad megélni a hitet, a bizalmat. Ha a hit és a bizalom vezet minket, meg fogjuk látni, hogy eljön a béke is.
Itt a hit iskoláját járjuk. A Szűzanya úgy tanít bennünket, mint a kisiskolásokat: a Hiszekeggyel, a Miatyánkkal. Nem szövegek és imák egyszerű felmondásáról van szó. Például a Hiszekegy elmondása a hit melletti döntés legyen. A hét Miatyánk elimádkozása megtérésünk kezdetét jelentse. Feladatul kaptuk a rózsafüzér imádkozását is. A rózsafüzér a szentírásra utaló és elmélkedő ima. Na féljünk az ismétlésektől - végeredményben egész életünk ismétlésekből áll. A rózsafüzér szívünket Istenhez és Máriához kapcsolja. A 150 "Ave Maria" legyen 150 lépés Mária felé. A rózsafüzér tehát felszólít bennünket, hogy Jézussal és Máriával éljünk.
Alapvetően meg kell változtatnunk a munkához, a pénzhez és általában a világ minden dolgához való kapcsolatunkat. Erre tesz minket képessé a második , böjtre vonatkozó felhívás. A böjt jelentősége mindenekelőtt abban áll, hogy általa új, belső szabadságot nyerünk: jobban hallgatunk Istenre és az emberekre. Könnyebben meglátjuk Istent is, embert is. A böjt révén nagyobb szabadságot nyerünk, és sok mindent jobban felismerünk. Ha az ember egyszer belátta, hogy lázas tevékenység nélkül is eléri azt, ami az életre elég, akkor sok gondtól és aggodalomtól megszabadul. Sokkal nyitottabb lesz családja és embertársai felé. (A böjt alatt nem éhezést gondolok!)
Összefoglalva leszögezhetjük, hogy mindaz, amit a Szűzanya üzen, hitünk elmélyítését szolgálja. Ha minden kívánságának eleget óhajtunk tenni, bizonyára nem lesz könnyű az előttünk álló út. Egy azonban mindenképp igaz: ez az út visz a békéhez!

(MEDJUGORJE - Franz Hummer, 1986 Ecclesia)