Kis türelmet...
Vince Vaughn régi kedvencünk, a nagydarab, könnyen kedvelhető melák fickó, aki a háttérben idétlenkedik, vagy időnként egész komoly szerepekkel próbálkozik, de úgy tűnik, hogy mostanában, amióta egyre kapja a főszerepeket is, egész jól megél abból, hogy különösebb erőfeszítés nélkül lezavarjon egy rakás vígjátékot, amelyekben pont olyan fickókat alakít, mint amilyen ő maga. Nagydarab, kicsit zavaros, rém lusta, de még mindig kedvelhető.
Az első komolyabb munka egy országos Chevrolet hirdetési kampányban való részvétel volt, majd olyan rövid életű tévésorozatokban vállalt szerepet, mint a China Beach vagy a 21 Jump Street. majd jött egy amerikai focis film, a Rudy (1993), amelyből aztán rendre kivágták a legtöbb jelenetét. A következő, At Risk című produkcióban is csak parányi epizód jutott neki, és úgy tűnt, lassan fel kell adnia, amikor megkapta a Bárbarátok című, nálunk kevésbé ismert, de Amerikában kultfilmnek számító munkában a vagány Trent szerepét, amiben komoly szerepe volt jóbarátjának, a színész-producer-rendező Jon Favreau-nak - és ez a felállás továbbra is jellemző maradt, mivel vince szinte kizárólag a haverjai filmjeiben tűnik fel. És a Bárbarátok meghozta a sikert - ha nem is a sztárságot -, különösen miután Steven Spielberg is látta. A sztori úgy szól, hogy Favreau fel akarta használni Spielberg Cápá-jának jól ismert zenéjét egy csaj-felszedős résznél, és ezért a félkész munkát megmutatták a Mesternek, aki megjegyezte magának Vaughn arcát, majd a Jurassic Park második részében ráosztotta Nick Van Owen szerepét.
Ezután néhány valóban komoly szerep következett. A Visszatérés a Paradicsomba című 1998-as drámában egy, Malajziában drog birtoklásért halálra ítélt barátja segítségére kissé habozva siető amerikai srácot alakít, majd Alfred Hitchcock Psycho-jának ellentmondásos feldolgozásában magát Norman Batest keltette életre, és egy másik sorozatgyilkost is eljátszott a Clay Pigeons-ben. Ezután Jennifer Lopez oldalán tűnt fel rendőrtisztként a rendkívül látványos Sejt-ben, illetve újra szerepelt Jon Favreau mellett a Made című filmben és látható volt - ha csak rövid időre is - Ben Stiller Zoolander-jében és gonoszt játszott a Vér kötelez-ben John Travoltával szemben. Ezek dolgos évek voltak. Ezután jöttek a vígjátékok.
Talán a túlterheltségnek köszönhetően, de Vince egy alkoholista perióduson is átesett - aminek köszönhetően egy sor bárból tiltották ki egy életre és elvonókúrára kötelezték, de ez nem okozott törést karrierjében, már ami a mennyiséget illeti. A minőség más kérdés. Merthogy a 2003-as, nálunk csak DVD-n futó, de odahaza hatalmas sikert arató Sulihuligánok meghozta a biztos siker receptjét. ettől kezdve a hat haver, Vince, Will Ferrell, a két tesó, Luke és Owen Wilson, Ben Stiller és Jack Black sorra egymás filmjeiben vállaltak kisebb nagyobb szerepet és mivel ezek a filmek jó pénzt hoztak, közülük többen elkezdtek producerkedni is - köztük Vaughn is - ami tovább szilárdította pozíciójukat a szórakoztatópiacon. Én csinálok egy filmet és te is játszol benne, aztán te forgatsz egyet és én is beugrok egy kicsit marhulni. Merthogy ezek a filmek többnyire pont a haverok ökörködéséről szólnak, ami néha már elég fárasztó. Az Ünneprontó ünnepe még elmegy - mondjuk hatalmas kasszasiker lett, hála a poénos alapötletnek, ami mások esküvőjére belógó és ott csajozó haverokról szólt -, A Kidobós-t is lehetett szeretni, a Starsky és Hutch már kifejezetten kínos volt, csakúgy, mint Vince szerepe a harmatgyenge Csak lazán!-ban.
És ha Vince nem lett volna elég ismert és jól fizetett, hát Jennifer Anistonnal nemrégiben létrejött és sokat szellőztetett viszonya gondoskodik róla, hogy végképp A-listás színészként tartsák számon. Szegény Jennifer Anistonnak már mindenki úgy szurkolt, hogy Brad Pitt után legyen egy rendes pasija, hogy amikor ők ketten a napokban moziba kerülő Szakíts, ha bírsz! forgatásán összejöttek, valósággal ujjongott mindenki. De reméljük ettől az egyre pocakosodó és korán kopaszodó Vince nem lesz még lustább és gyerekesen idétlenebb! Mellesleg maga a film igen gyengére sikerült.
www.sulinet.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!