Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Ismét megrendezték a Városházi Zenés Estéket. A Régi Városháza udvarán 4 alkalommal hallgathatott debreceni együtteseket a közönség.

A klasszikusok, Vivaldi, Händel és Bach mellett a jazz örökzöldek és mediterrán dallamok is felcsendültek a különleges helyszínen megrendezett koncerteken.
A hét utolsó négy napján ismét zenével telt meg a Régi Városháza udvara. A 3. Városházi Zenés Estéken 4 debreceni együttes adott koncertet. A rendezvény helyszíne idén sem változott, a hivatali ügyek intézésére épített Régi Városháza udvara ugyanis kiváló zenei programokra is.
Nagyon jó az akusztika, ahogy halljuk. És örülünk annak, hogy itt játszhatunk ebből az alkalomból, valamint a nyár alkalmából. Korábban többször játszottunk már itt a Dixiland Együttessel is – mondta el Gyarmati Zoltán, a Debreceni Jazz Együttesből.
A Debreceni Jazz Együttes péntek este lépett színpadra. Már ekkor rengeteg vendég gyűlt össze, szombaton azonban már alig fértek be az érdeklődők. A latin utcazenét játszó Perro Negro együttes koncertjére több, mint 600-an voltak kíváncsiak.
300 széket rakunk le és már a tegnap este is mind a 300 szék foglalt volt. Ennél azért sokkal több néző fér el. Összesen 600-650 ember fér be ülve-állva a városháza udvarára – tudtuk meg Tóth Andrástól, a Főnix Rendezvényszervező Kht. kulturális menedzserétől.
A négy nap alatt így több, mint 2000 vendég fordult meg a Régi Városháza udvarán. Köztük sok családos is, akik gyermekeikkel együtt vagy éppen az ő kérésükre látogattak ki a koncertekre.
Főleg a fiam. Ő az, aki nagyon szereti a zenéket. Bármerre megyünk, az utcai vagy bármilyen stílusú zene, az nagyon tetszik mindenhol neki – hallhattuk Orvos Mihálynét.
Az idei Városház Zenés Esték vasárnap este Kodály-dalokkal zárul, amelyeket a Sol Oriens kórus ad elő. A szervezők azonban már most a jövő évi koncerteken gondolkodnak. Egy év múlva már 1 hetes rendezvényt szeretnének, hogy a Borkarnevál és a Virágkarnevál közötti napokban is igényesen szórakozhassanak a debreceniek.

Forrás. www.dtv.hu

Címkék:

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu