Tegnap délutáni veszekedés során a következő mondat hangzott el kedvesen rikácsoló hangon:

"Annyira megváltoztál, a TÖBBIEK is mondták, mindenki szerint teljesen más lettél, nagyon rossz irányba mész el, stb., stb...

Hmmm... És kik azok a többiek, kérdezem, válaszul hozzám vág pár nevet, közös barátok, kezd felkúszni az agyamba az összeesküvés gyorsan ható mérge, ismerem ezt az érzést, nem szeretem, félek tőle, egyedül érzem magam miatta, nem felelek meg mások elvárásainak, SZAR ember vagyok, tátongó szakadék, kiúttalan út, fekete homály mindenfelé, ködös tekintet gyűlölettel telik meg, bosszú, bosszú, fájdalmat akarok okozni, visszaadni mindent, tudom a módját, két lépésre vagyok a mélységtől, egy, már majdnem buggyan is ki a visszafordíthatatlan szóáradat...

Mikor hirtelen megállok. Megváltoztam. De hogy lehet egyáltalán a változásról múlt időben beszélni?

És mióta baj a változás? Ki  dönti el, milyen irányban változtam? Ki  ítéli meg? Kinek  nem tetszik?

Örvénylik a fejem a gondolatok áradatában.

Miért fáj? Mert hiszem magam valakinek? Annak a jófejnek hiszem magam, aki tegnap voltam? Vagy tegnapelőtt? Annak a jófejnek hiszem magam, akit mások is jófejnek tartanak?

Jézusom, csak nem az  vagyok, akinek  mások képzelnek? Vagy az  vagyok, akinek  saját magam képzelem? De akkor ki vagyok én? Egy múlttal és emlékekkel felszerelt marionett bábu, aki  ki van szolgáltatva a saját és mások tudatlanságának? ÁÁÁáááááááááááááááááááááááááááááááááá

Katt. Csend és béke. Nyugalom árad szét bennem.

Most már minden rendben van...