Mi, emberek. Ha szétnézünk az ezerarcú állatvilágban, mely bürokrácia nélkül is képes a tökéletes működésre (vagy pont azért?), láthatunk egy-két elgondolkodtató dolgot. Például hogy az oroszlánok, akik kommuna-szerű szerveződésben élnek, felosztják maguk között a munkát, és mindenki tudja, mi a dolga. Láttam egy filmet, anyu oroszlán elment vadászni, közben egy hím vigyázott a kölykeire, aki cserében részesedett az elejtett zsákmányból. Náluk minden olyan egyszerű.

Nehéz úgy gondolkodni a kommunáról, hogy korlátok közé szorítom, és határokat szabok neki. A végső valóság azonban utópia. Mert el tudjuk-e képzelni, hogy a lakások ajtaja mindenki előtt tárva nyitva áll, hogy a kocsikban benne van a slusszkulcs, hogy azzal mehess a dolgodra, amelyik éppen azelőtt a ház előtt áll, amelyben az éjszakád töltötted?

Ha megnyitom az elmémet, néha át tudom élni ezt az élményt, aztán bekúszik egy gondolat, és romba dől az egész elmélet...