A 19. században Debrecen elveszti irodalmi vezető szerepét, a kulturális és művészi élet is egyre jobban a fővárosba koncentrálódik. A reformkor nagyjai már Pesten élnek. Az irodalmi élet is szervezettebbé válik. Viszont egy rövid ideig, 1849 elején nemcsak politikai, hanem irodalmi értelemben is főváros lett Debrecen. A kormánnyal együtt ide települtek az országos újságok is. Így került Debrecenbe Jókai Mór, Bajza József, Sárosi Gyula, Vörösmarty Mihály és mások.

Debrecen kétarcúsága – új iránti nyitottsága és ortodox elzárkózása - a XIX. század elejére mélyült el igazán. Ennek a folyamatnak a jelei a Csokonai-perben már jól érzékelhetők. A korszak jeles professzorai közül Budai Ézsaiás erősebben a teológia felé tájékozódik, Sárvári Pál szintén konzervatívabb magatartást tanúsít elődeinél. A másik oldalon viszont ott áll Péczely József, a történelem, a latin és görög nyelv neves professzora, akinek tanári munkássága egyértelműen a radikálisabb szellemi mozgások irányába mutat. A reformkor szellemével Péczely József (1789-1849) ismerteti meg a diákságot. Ő a polgári haladás híve és védelmezője. Kibékíti a debrecenieket Kazinczy irányával. Irodalmi évkönyvet szerkesztett. Felismeri a kéziratos diákköltészet értékét és a legjobb versekből antológiát állít össze. Ő csatlakozott először Debrecenben az Akadémia és a Kisfaludy Társaság programjához. Zsigmond Ferenc így értékeli irodalmi működését: „Szerepe a debreceni Kollégiumban az, ami a Kazinczyé országos viszonylatban: idegen magas mintákhoz mérni az itthoni kísérleteket a fordítás, utánzás, eredetiségre törekvés fokozatain át.”
Ebben az időszakban volt debreceni diák Kölcsey Ferenc. A Csokonai kicsapását követő évben 6 évesen került a Kollégiumba, s mintegy 14 esztendőt töltött ott. Köztudott, hogy Kölcsey nem szívesen emlékezett vissza debreceni éveire. Ridegnek érezte az intézet levegőjét, bár tíz éven át csupán tanulni járt be, különben nagybátyjánál lakott a Kollégium közelében. 1805-ben Csokonai Vitéz Mihály temetésén pillantja meg Kazinczyt, a széphalmi mestert, akivel nemsokára levelezik és jó barátságot köt. Kazinczy döntő hatással és befolyással van írói fejlődésére.
Kazinczyval való kapcsolata csak növelte Kölcsey Debrecen iránti ellenszenvét. Ettől kezdve a széphalmi mester képviselte „fenntebb stil” szolgálatában állt; elégette Csokonai modorában írt első verseit, majd már debreceni tanulmányainak befejezése után súlyos bírálatot írt Csokonai népies stílusáról (1817). A Kollégium, bár Debrecenben igen fájlalták a Kazinczy melletti határozott kiállást, többször is megpróbálta „kiengesztelni” a tehetséges ifjút. Tanulmányai megszakításakor még marasztalnák egy évre; később 1812-ben felajánlják neki a Széplaki Pál halálával megüresedett jogi katedrát; Ercsey professzor pedig 1814-ben esztétika tankönyv megírását kéri. Kölcsey azonban következetesen nemet mond. A Kazinczy képviselte irodalmi irány és a debreceni népiesebb ízlés között ekkor már oly nagy a szakadék, hogy nem is tehet másként.
Hogy mindezek ellenére Kölcsey tisztában volt azzal, mi mindent köszönhet a debreceni Kollégiumnak, arról Szemeréhez írt önéletrajzi jellegű levele tanúskodik: „A poetikában legelső nap a tanító példányokat olvasott Himfyből, Csokonaiból, (Diaetai M. Múzsa) és Mátyásiból. Attól fogva nehány tanuló társaimmal együtt kezdénk olvasgatni magyar és latin írókat... Csokonai 1805-ben meghalt; ott valék temetésén, halála után egymásra jöttek ki versei; azok valának bálványaink. Akkor tájban tanultam francziául, s olvastam a Henriadeot, Fridrich (II. Frigyes porosz király) verseit, Boileaut stb.
Tudod, hogy 1810-ben még egészen franczia valék, mert első ifjúságom stúdiumi valának a francziák, s első kritikus, kit ismerék, Boileau és Voltaire.
1805–1807. sok verset firkáltam; s ezek eleinte Blumaueri parodiak voltak. (Egy bohóság Apoll és Daphne szerelméről stb.) Vígjátékot is írtam, később szomorút és egy didacticum poemát a lélek halhatatlanságáról. Ez időben kezdék kevés görög nyelvet tanulni, de csak Anakreont olvastam... Kazinczyval tett ismeretségem után előbbi verseimet egytől egyig semmivé tettem, s írám azokat, miket te 1810-ben láttál, s mikre Berzsenyi az ismeretes itéletet mondá.”
Az ifjú Kölcsey költői fejlődésének legjelentősebb dokumentuma ez a levél, mely arról tanúskodik, hogy a Himnusz szerzője Debrecenben szerezte imponáló klasszikus műveltségének alapjait. A Kollégium könyvtárában – hol Kazinczynak is másolt irodalmi ritkaságokat – ismerte meg a magyar irodalmi régiség javarészét, s bár ízlése később elfordította Debrecentől, műveltségének alapelemei mégiscsak itt kerültek tarsolyába.

Arany János 1833-tól tanult a Kollégiumban, de 1836-ban színésznek állt. Nevével több korabeli debreceni színlapon is találkozhatunk. Később felesége, Ercsey Julianna révén újabb szálakkal kapcsolódott Debrecenhez.
Arany debreceni éveiről önéletrajzi ihletésű műve, a Bolond Istók II. éneke mond a legtöbbet. Igaz, hogy ebben a verses önéletrajzban az idő prizmáján megtörve, erős öniróniával párosulva jelennek meg az ifjúkor eseményei, fő vonásaiban azonban mégis hitelesnek tekinthető mozzanatok állnak itt előttünk. Kiderül a műből, hogy a mechanikus, magoltató oktatási módszer nem volt ínyére Aranynak. A klasszikusokat ugyan kedvelte, de a „szóhüvelyezés” már nem okozott neki örömet. Tudásszomja ugyanakkor határtalan volt, mindent elolvasott, ami a keze ügyébe került:
    Legjobban a versköltőket szerette,
    Ünnepje volt, ha effélét kapott:
    De szükségből a prózát is megette:
    Új s régi könyvet, pamphlét, hírlapot:
    A „juhtenyésztést” egyformán bevette,
    Meg a vitázó dogmás vén papot;
    A bibliát rég tudta volt merőben,
    S mind, amit nyomtanak az esztendőben.
Hatvani című versében a kollégiumi diákok ajkán az 1830-as években még élő, a kéziratos diákirodalom darabjai között is föllelhető Hatvani-adomák egyikét dolgozta fel. Talán A tudós macskája professzorát is Debrecenben kell keresnünk. A képmutogató ihletője a vers tanúsága szerint egy debreceni vásári élmény. A Vándorcipó debreceni vonatkozásai szintén közismertek. Irányok című tanulmányában ugyan rendkívül lesújtó képet fest a század eleji kollégiumi diákköltészetről, az Elveszett alkotmány darabos, nehézkes, vaskos népi humorral telített nyelve vagy A Jóka ördöge jóízű humora azonban mégiscsak ennek a költészetnek az erős hatásáról tanúskodik.
Közismert tény, hogy Arany János és Petőfi Sándor igen jó barátok voltak. Kevesebben tudják, hogy Petőfi fia, Zoltán itt Debrecenben született, itt is keresztelték. Az anyakönyvi bejegyzés szerint keresztszülei Arany János és felesége voltak. (Petőfi Zoltán később debreceni színésznek állt, de nagyon fiatalon meghalt.)
Petőfi Sándor (1823–1849) szintén sokszor járt Debrecenben. Leghosszabb és legkeservesebb itt-tartózkodásáról, 1843–44 teléről többször is írt.
A város történetének kiemelkedő korszaka esik a szabadságharc idejére. 1849. április 14-én itt olvasta fel Kossuth Lajos A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatát. A kormánnyal együtt Debrecenbe költöztek irodalmi életünk vezetői, Petőfi, Arany, Vörösmarty, Jókai stb. Itt jelentek meg az országos lapok, de ezek mellett több debreceni napilap is működött.
Jókai Mór (1825–1904) is a kormánnyal érkezett Debrecenbe. Újságírói tevékenysége mellett elmélyülten tanulmányozza a város kulturális hagyományait, a Kollégium több évszázados múltját. Ezért választhatta később több regényében a cselekmény színhelyéül Debrecent.
A magyar irodalmi kultúra, hasonlóan az ország politikai és gazdasági intézményeihez, központosított módon fejlődött a Habsburg-uralkodóházzal kötött 1867-es kiegyezés után; a dualista állami berendezkedés évtizedeiben. Az irodalom intézményei Budapesten összpontosultak, s a mindinkább növekvő fővárosból fejtették ki hatásukat. -A fellépő írói tehetségek igyekeztek ezeknek az intézményeknek a keretében elhelyezkedni: Budapest nemcsak megélhetést és publikációs lehetőségeket kínált, hanem nagyvárosi életformát is, és ez az életforma a századfordulón nem állott igazán messze attól a polgárosult életmódtól, amelyet Bécsben, Berlinben, Münchenben vagy akár Párizsban lehetett találni. A magyar fővárosnak ebben az időben mindenképpen „európai” levegője, életstílusa és irodalmi élete volt. Ebben a tekintetben a magyar kulturális élet másként alakult, mint a policentrikus módon fejlődő német vagy olasz irodalom, helyzete az ugyancsak erősen központosított francia irodaloméhoz hasonlítható. A hazai kulturális élet régi, történelmi székhelyei (Debrecen, Szeged, Sopron, Pozsony, Kassa, Kolozsvár; Marosvásárhely) sokat veszítettek korábbi szervező erejükből, s csak a századforduló után történtek kísérletek arra, hogy vidéki városokban irodalmi központok alakuljanak.

debrecen.hu