Kis türelmet...
Az angol nők jelenlegi bálványa, Colin Firth 1960. szeptember 10.-én született Grayshottban, Angliában. Négy éves koráig egyetemi tanár szülei, Kate és Jonathan miatt, Nigériában éltek, mivel a nagyszülők metodista hittérítők voltak - legalábbis négyből hárman - de ez egy hosszú történet. Kicsit később Amerikában, a Missouri állambeli St. Louis-ban kellett élnie, mert édesapja itt vállalt tanári állást, ám ezek annak rendje és módja szerint ki is törlődtek az emlékezetéből.
A szülei révén komoly klasszikus műveltséggel rendelkező Colin már egészen kiskorában tudta, hogy belőle bizony színész lesz, de csak 14 évesen szedte össze a bátorságát, hogy mindezt szüleivel is közölje. Ezután iratkozott be a híres Chalk Farm színiiskolába, ahol végzősként a Hamlet címszerepét játsszva fedezték fel - ami elég jókor jött, mivel Colin egy romos londoni lakásban élt ekkortájt, pár fillérből gazdálkodva ki napi ebédjét. Ezt követően számos színpadi szerepet játszott el, egy darabig a patinás és világhírű Royal Shakespeare Company tagja is volt. Hamarosan egyre több filmben tűnt fel, majd 1989-ben megkapta Milos Forman Valmont című filmjének a főszerepét. Már ekkor világsztár lehetett volna belőle, ha két tényező nem játszik közbe. Először is, a film csúnyán megbukott, mivel az ugyanabból a darabból írott Veszedelmes viszonyok kicsivel korábban jelent meg és hatalmas sikert aratott - ezzel futott be például John Malkovich és a fiatal Uma Thurman is-, másrészt Colin összejött egyik kollegájával, Meg Tilly színésznővel. Gyorsan össze is házasodtak, egy gyermeket nemzettek, Willy-t, és eltűntek Kanadában.Öt évig éltek az erdőben, a világtól elzártan, Colin bútorokat faragott, egyszerűen éltek - majd összevesztek, ami ilyen körülmények közt elkerülhetetlen. Colin hát visszatért Angliában, ahol hamarosan megkapta azt a szerepet, ami talán egész életén át fogja kísérni. Ugyanis 1995-ben a BBC Jane Austin klasszikusából készült tévésorzatában, a Büszkeség és balítélet-ben eljátszotta Mr Darcy szerepét, hihetetlen nagy sikerrel. A rajongók persze elsősorban nők voltak - amiben nagy szerepe volt egy elhíresült vizes inges jelenetnek is -, és köztük volt egy bizonyos Helen Fielding, aki éppen új regényén dolgozott és ennek hatására a legfontosabb férfi főszereplőnek a Darcy nevet adta. Sőt, Fielding már ekkor remélte, hogy ha könyvéből film készül, akkor majd Colin kapja ezt a szerepet. A regény persze a Bridget Jones naplója volt, a szerepet pedig természetesen Colin kapta, sőt a folytatásban is ő volt Mark Darcy, a jóképű, megbízható emberjogi ügyvéd - és ez hozta meg az igazi nemzetközi sikert. Már a bemutató hetén 13 milliónak nézték meg a filmet!
Innentől már ismerjük a történetet. Jött pár könnyed vígjáték - Igazából szerelem, Miről álmodik a lány, vagy a Nő előttem, nő utánam -, és a miheztartás végett két egészen komoly szerep. Az egyik a Leány gyöngyfülbevalóval volt, ahol a híres németalföldi festőt, Vermeert alakította, a másik Atom Egoyan kanadai rendező krimije, Az igazság fogságában volt, amelyben egy gyilkossági ügybe keveredett kiégett tévékomikust alakított. Most pedig itt van a hazai mozikban a Nanny McPhee - A varázsdada, egy igazi családi vígjáték, ahol Colinnak elég tipikus britnek lenni, vagyis fancsali képet vágnia, miközben 7 gyerek rohangál körülötte - és ezt nagyon jól csinálja. 2006-ban még egy kosztümös drámában, a The Last Legionban láthatjuk, illetve két sorozatgyilkosos filmben is szerepel majd - nyilván komolyabbra akarja majd venni az imidzsét -, majd a Coen testvérek vígjátékában, a Gambitben tűnik fel. Szóval Colin sokat dolgozik, de ha nem, akkor itáliai otthonában tölti minden idejét - mivel egy olasz színésznőt vett el, Livia Giuggiolit, akitől már született két kisfia, és aki miatt már olaszul is folyékonyan megtanult.
Colin is hajlandó bizonyos, számára fontos ügyekre időt áldozni. Tavaly júliusban például vette a fáradtságot, és ellátogatott a Progreso nevű kávézólánc kávéházaiba, hogy segítsen felhívni a figyelmet a kávétermelők jelenlegi szánalmas helyzetére.
www.sulinet.hu
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!