Város széli park padján kelek fel,
Szakadt ruhámon befúj a szél.
Alattam üres, koszos üvegek,
Borostás arcomon nincsen remény.

Egy asszony szép arca villan elébem,
Egykori szerelme lelkemben él,
Hiába vágyom, hiába szeretem,
Elérni őt már nincsen remény.

Tegnap egy autó suhant el tova,
Benne az imádott asszonyom ült,
Szemem kísérte drága alakját,
Míg a távoli ködbe olvadva tűnt.

Mutatós nagy ház kapuján behajtott,
Csusszant a kapu, kattant a zár,
Kósza lelkem kísérte útját,
Egy koldus oda nem jut be már.

Összeszorul bennem a csend,
Úgy fáj a magány, bőröm sós íze
Arcomba leheli a lúdbőr-pillanatot,
Belevág szívembe a tompa tőr,
Hiányod jajdul, sejlik fel a bőr alatt,
Elvégezted a végzetem, védtelen
Lelkem kiült egy száraz faágra,
Csak vihar ne támadjon, gyenge ág.
Ha mozdulok, mélybe hull a remény,
Családi fészked erős kapocs.
Szikla-bástya, hova megdöfve nem
Jutok, mert támad a szél és lelkem
Tétován ingadoz s aláhull örök reménytelenül.

Erőtlen testemet

Hajlékod küszöbén megleled

Összegyűrt rongydarab


Fakuló fények arcodon

Táncolva zsonganak

Szerelmes szép világ


Zöld pokol árnyéka

Virágos szirmokat hint feléd

Vágyakat indukál


Szép szemed látja

A szétszakad lelkemet

Alélva szembesül


Ruhádnak illata

Bőrömet megmarva

Rámsimul


Utolsó lélegzet

Érzéki lelkemen áthatol

Halálba ájulás


A nemlétnek csendjében

Emléked hófehér

Tisztulás


Ez volt a szerelem

Életbe átfonott

Szép varázs

Újra kitéptem egy emlék-szalagot,
Szürkülő tested vászon-homályából,
Hogy áldozzon gondolataim oltárán.
Érzékeim színes filmjét kivetítik
A tűnő hónapok, őszülő fejem
Emlék-villanásaiban.

Újra itt érzem Veled a tegnapot,
Arcod redőiből sugárzó fénycsíkokkal,
Újjaid helyét kihűlt testemen,
Visszatért melegét megáldott sóhajoknak,
A szavak nélküli szerelem ideg-harcát,
Az összepréselt nyugtalanságban.

Újra értem a változó holnapot,
Selyem-csókok rezzenő kíséretében,
Karomat nyújtani a jövő távlatában,
S megérinteni a magány határát,
A szavak nélküli szerelem ideg-harcát,
Az összepréselt nyugtalanságban.

Gyűlölet tombol bennem.
Ugye érzed a kínt Te is?
Széttépett tested pihen,
Ördög kacag, kicsorbult hitem
Késért kiállt, ölni kész!
Szórd szét lelkem silány ikonjait,
Temess a föld alá és
Izzadj az éjszakák tüzében,
Kéjt színlelve hazudj!
Én már porladok,
Emlékem felsejlik talán.
Borítsa arcod a szégyen pírja,
Szenvedj, ha gondolsz néha rám!