Összeszorul bennem a csend,
Úgy fáj a magány, bőröm sós íze
Arcomba leheli a lúdbőr-pillanatot,
Belevág szívembe a tompa tőr,
Hiányod jajdul, sejlik fel a bőr alatt,
Elvégezted a végzetem, védtelen
Lelkem kiült egy száraz faágra,
Csak vihar ne támadjon, gyenge ág.
Ha mozdulok, mélybe hull a remény,
Családi fészked erős kapocs.
Szikla-bástya, hova megdöfve nem
Jutok, mert támad a szél és lelkem
Tétován ingadoz s aláhull örök reménytelenül.