Szikra

Két kődarab van a kezemben,

nem látok semmit, mert sötét van.

Hogyan űzzem el a homályt?

Hogy bűvölhetek világosságot,

hogy lopjam el az égből a tüzet?!

Tehetetlen, forró dühömben

követ a kővel ütöm bőszen;

s hirtelen kipattan tucatnyi szikra!

A földre záporozva parányi lángok

születnek a száraz fű között!

Tűz! Fény! Meleg!

Már csak táplálni kell!

Hihetetlen ez az egyszerű varázslat:

önnön kínomból szikrát csiholt!

A rímek, szavak és sorok záporoznak –

loptam a Nap tüzéből!

Tűz! Fény! Meleg! És diadallal

dalol a láng, ahogy szítja az égi szellő!

Két kődarab van a kezemben,

hogy velük gyújtsak tüzet a szívekben,

hogy felszítsam a lelki lángot,

ami megváltja a világot!

Fényében olvad a sötét,

meleg szeretet árad szerteszét,

ragyogva, Nappal versenyezve

árad, árad a végtelenbe!

Újabb és újabb tüzecskét gyújtva,

fényt vetítve jövőbe, múltba,

ott ragyog az emberszemekben!

Világosság a mély veremben,

melybe az önzés, gonoszság lökött,

ahol irígység, bosszú öntözött!

Két kődarab van két kezemben,

és jön a parancs, jön kegyetlen:

csiholni kell százszor naponta,

tollal, ököllel, rímmel befonva

a szikrát, amiből születhet a Fény,

amelyből születik a Hit és a Remény!

2013. 01. 09. SZLD.