Segesvár – 160 éve

(1849. július 31. Segesvár)

Ingujjban ült a hídnál, mellette csatazaj,

nem hallja, hogy a kürtszó már hátrálást rivall.

Robog felé tucatnyi, felbőszült, vad kozák,

fehér ingének szegve arasznyi vas pikát.

A költő meg csak áll, fegyvere csak a toll,

s a kozákok pikája a szívéig hatol…

Égi mosoly van arcán, úgy élt, ahogy dalolt,

életét érte adta, aki szerelme volt.

Az eltiport Szabadság karjai átölelték,

kerubok fehér szárnyán az Isten elé vitték.

Nincs sírja temetőben, mert ott nem is lehet,

itt van velünk, nem hagyta el ezt a nemzetet!

Ne tűrt a zsarnok láncát, emeld fel a fejed,

ha magadon segítesz, az Isten is veled!

Ezernyi verssoroddal sebes lelkünket óvjad,

ostoba gyávaságunk nekünk, jaj fel ne rójad!

Mi pedig csak felejtünk… Hiába szól szava?

Magyarnak lenni bátran, ne felejts el soha!

Amiért éltél, hittel, azért el is tudj veszni!

és dicsőségedet nem veheti el senki!

Ingujjban ült a hídnál, mellette ágyú dörgött,

rímbe révedve akkor is talán egy verset költött…

Gyömrő, 2009. július 28. SZLD.