Ma iskolai teendőm végesztével szokásos utvonalon hazafelé tartva

az esős könnyeit hordozva ruháimon a villamos megállohoz igyekeztem

sok ember állt eme helyen ahogy minden napos lét forgási sebbeség

megköveteli. Aztán egy mentő auto  a sinen elsuhanva pár  perc alatt

távozott. Akor már tudtam hogy a villamos valoszinűleg nem fog jönni

elsétáltam tehát a zebráig és szerencsémre ott volt a villamos potlo busz

amire felszálltam  és megnyugvást nyerve megpihentem a széken.

A döbbenet az volt hogy az emberek ott álltak a megállokban persze

volt aki tudta hogy nem fog jönni de az nem szolt a másiknak minek azt.

Idős emberektől kezdve munkás fáradt tekintetek néztek és várták mikor

jön a villamos.

A fiatalokról nem is beszélek mert nekik nem érdekük hogy ők valakit

is tájékoztassanak minek azt.

Ennyire nem érdekelenek minket ember társaink.

És ettől lesz olyan a világ amilyen ezér romlik és nyul kisért a sátán keze

fertőz mindenkit minden nap akit tud.

Ez a szomoru  valoság, mond kire számithatok számithatunk csak imáink

szavairra. És hogy mindig minden ugyanolyan marad.