Zűrös egy élete volt a Volkswagen bogárnak, mindennek ellenére évek alatt meghódította a világot. Inváziószerűen lopta be magát az emberek szívébe és mióta piacra került a legelső darab, azóta alakultak rajongói klubok, ahol egyedül csak ezt a járgányt éltetik.

 

Kevesen tudják, hogy a kis autó története még a II. világháború idejére nyúlik vissza, amikor is Hitler magához hivatta Ferdinand Porschét, és felkérte, hogy tervezzen egy megbízható Volkswagent, vagyis egy népautót. Az autó megvalósításának az ötlete ezzel nemzetiszocialista üggyé vált. Porsche 50 millió márkával a zsebében kiutazott Amerikába, hogy karosszériapréseket és különféle autóipari gépeket vásároljon, valamint a futószalagos munkában járatos szakembereket szerződtessen. 1939-re Wolfsburgban felépült a VW gyár.

 

Hitlernek azonban 1939-ben már más tervei voltak a gyárral, így a VW-műveket hadiüzemmé nyilvánította. A wolfsburgi gyárban ezután a népautó helyett csodafegyvereket gyártottak: V-1-es bombákat, a Junkers-bombázók ellátására, valamint 1,5 millió primitív kályhát az orosz frontokra. 1944-ben a szövetséges légierő a föld színével tette egyenlővé a gyárat. Az amerikaiak nem láttak fantáziát a gyár további működtetésében, ennek ellenére kinevezték Heinz Nordhof-ot az üzem vezetőjének, aki az elkövetkezendő években felvirágoztatta az autóipart.

 

Meghökkentő, de áramvonalas karosszériája miatt azonnal megszületett a bogárhátú becenév. A kocsit eleinte csak kékesszürke színben gyártották, és a háromküllős fekete színű kormánykerék mögött a vezető a világ talán legegyszerűbb műszerfalát láthatta. Az ablakok teljes le- vagy felhúzásába még egy felnőtt is beleizzadt, az ablakemelő kart ugyanis pontosan tíz és félszer kellett körbeforgatni annak, aki erre vetemedett. Az első autók minősége nem volt a legjobb, a fényezés gyenge volt, a motor pedig rövid életű. Ezért, ha egy VW-tulajdonos valamilyen csoda folytán elérte a százezer kilométert, a gyár egy aranyórával ajándékozta meg. Ezzel a jó szokásukkal hamar felhagytak, mert a minőség egyre jobb lett, a kereslet pedig minden országban nagyobb volt, mint a kínálat.

Az Autocar című szaklap 1954-ben megjelent tesztjében az szerepelt, hogy a 30 lóerős bogárhátú végsebessége 100 km/h és nulláról 80 km/h-ra (valószínűleg a 100 km/h-t nem tudták kivárni) 22 másodperc alatt gyorsul fel. A legtöbb vásárló azért választotta a bogarat, mert hidegben is jól indult, farmotoros konstrukciója miatt kevésbé csúszkált a jeges úton, és olyan jól szigetelték a kocsiszekrényt, hogy vízen is tudott lebegni, mint ahogy azt sok bemutatón is bizonyították. A futómű konstrukciója miatt a bogárhátú olyan terepet is képes volt legyőzni, amelyen a finomabb, de bonyolultabb szerkezetek darabokra estek szét. Az a tény, hogy a bogár gyártásának kezdetén és legvégén ugyanazt a futóművet használták, sokat elmond Ferdinand Porsche zsenialitásáról.

Mégsem Porsche nevéhez fűződik a legelső bogárhátú megtervezése, hanem egy magyar mérnökéhez. A magyar-osztrák származású Barényi Béla (1907-1997) volt a pöfögő kisautó atyja. Mikor 1939-ben jelentkezett a Mercedes-Benznél mérnöknek azt mondta a meghallgatáson:

"Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak! "- egyből felvették.

A gyáron belül megalapította, majd 1972-ig irányította a gyár biztonságtechnikai részlegét.

 

 

 Amerikában ez idő tájt nagyobb méretű és teljesítményű autók voltak divatban, és a sajtó csak „Hitler autójaként" emlegette a kocsit. Azt, hogy 1961-ben az USA-ba exportált összes autók 46 százaléka VW bogár volt, addig sohasem alkalmazott reklámtechnikával érték el. Nem állították az autóról, hogy gyönyörű, vagy hogy sohasem romlik el. Csak az igazat mondták, például ilyeneket: „Semmi elegancia, kissé félresikerült – vagy hogy – "Néhány év után már egészen szépnek látjuk".

A németországi gyártás 1978-ban szűnt meg. Brazíliában 1996-ig, míg végül Mexikóban 2004-ig gyártották a nosztalgia autót.