Őrizem a szemed,s fogom a kezed

Mit az idő oly ráncossá tett

Nézem az arcod,s közben elmerengek

Bizony az idő eljárt feletted

Emlékemben őrzöm fiatal arcodat

Sugárzó termeted,s feltűzött hajadat

Megköszönöm én az életemet neked

Hogy felneveltél,s vigyáztad léptemet

Ha szomorú voltam Te megvigasztaltál

Este lefekvéskor pedig mesét mondtál

Netalán-tán ha rossz voltam egy picit

Te büntetésből csak legyintettél kicsit

Hajnalban keltél,s mentéldolgozni

Hogy megetesd otthon a sok éhes pocit

Most én is a te utadat járom

Konyhalány lett belőlem talán nem is bánom

Ez már a múlté,éljünk a jelenben

Én felnőttem immár ötven éves lettem

Most,hogy fogom a kezed az jár a fejemben

Rájöttem,hogy az idő eljárt felettem

Drága jó Istenem!

Te aki alkottad e világmindenséget

Nézz le ránk

És bocsásd meg az emberi eszetlenséget

Elfajzott a világ

Nem hisznek már benned

Mióta világ a világ

Csak háború dúl benne

Zsidók milliói vesztek gázkamrába

Gyerekek sikolya szállt az éjszakában

Mert volt egy ember ki tiszta faju árja

Vitette el a zsidókat Auswitch táborába

Hol voltál akkor Drága jó Istenem?

Hagytad,hogy e nép ,féljen,s szenvedjen?

Hisz saját képmásodra teremtettél minket!

Háborog a tenger,s nagy a hullámja

Zeusz Isten mérges villámokat szór rája

A halászok a tengeren megvannak rémülve

Imádkoznak Istenhez mentsél meg bennünket

Drága jó Istenem nehagyj minket cserben

Add,hogy a vihar enyhülést leljen

Mi csupán halászunk,hogy ne haljunk éhen

Otthon vár az apróság ez az amit kérek

Meghallgatja szavát a mi Istenünk

Haza mennek most már nincs mitől félniük

Szelik a habokat a kikötő felé

Ott várja őket a sok apró nép

Eljött hát a tavasz,megszépül az erdő

A nap is kikacsingat,s eltűnik a felhő

Bontogatja szirmait a sok szép virág

Feléled tavaszra az egész világ

Csicseregnek a madarak,hallom éneküket

Azt dalolják nekem szeressél bennünket

Lábamhoz repülnek,s néznek kitartóan

Később aztán felszállnak,oly boldogitóan

Kinyilnak a virágok is,hajladoznak a szélben

S ontják illatukat bűvöletükben

Átjárja lelkemet az orgona illata

Perzseli szivemet a szerelem szava

Feléled a vizi világ,s elolvad a jég is

Patakocska folydogál a medrében végig

Tavasz van,tavasz van ezt kiáltom Én is!

Ülök a tóparton el,elmerengve

Nézem a vizet,s az jutott eszembe

Mi lenne,ha Én is csepp lennék a vizben

Úgy,mint egy kisbolygó az ég tengerében

Hullámokat sodor lábamhoz a szél

Az álmodozásom ezzel véget is ér

A messzi távolban egy hajó útra kél

Dagasztja vitorláját az északi szél

Megcsillan a vizen napnak sugara

Megérinti szivemet,mint a fuvallat

Lenyűgöz engem a táj szépsége

Varázslatos hely ez,ide visszatérek

Látom a halakat úszkálni a vizben

Kavicsokat dobálok éppen délidőben

Tüzesen süt a nap már,már megis éget

Bebújok a sátramba most már heverészek

Alkonyatkor megint ránézek a vizre

Hullámnak nyoma sincs megnyugszik már végre

Égen a csillagok mutatják arcukat

Mosolyogva néznek le rám,s szórják áldásukat

Te aki Erdélyben láttad meg a napvilágot

Csörgedező patak mellett élted kicsiny világod

Óriási fenyvesek vettek Téged körbe

Ott élted gyermekkorod abban az időben

Erdély,Erdély ott a te hazád

Szived visszavágyik az erdő Te rád vár

Ne feledd el soha,hogy mit hagytál hátra

Őrizd meg szivedben,s mindig gondolj rája

Emlékezz csak arra,mikor gyermek voltál

Csörgedező patak mellett le,s fel szaladgáltál

Pillangókat kergettél a hegyi ösvényen

Még a nap is mosolygott fent a kéklő égen

Iskolába járattak,hisz szerettél tanulni

Meg volt benned a tudás,de nem tudtad fojtatni

Nem tudtad fojtatni,mert jött a háború

S a Te pici lelkedben,csak szomorúság dúl

Elkellett hagynotok a gyönyörű tájat

Vonatra szálltatok,s indult új hazába

Kinéztél az ablakon,szemedben könny csordult

Te nézted a fákat,s a vonat elindult

Szivedben még mindig él Erdély emléke

Ha szomorú vagy,csak tekints az emlékek mélyére

Meglátod majd magad,amint ott szaladgálsz

Te suttogva,csak ennyit mondsz Erdély várjál rám!

Drága Édesanyám szeretlek én téged

Anyáknapja van ma,s köszönteni jöttem

Örül a lelkem,hogy láthatlak Téged

Boldog az én szivem,mert karjaimban érez

Este mikor alszol,csak nézem az orcád

Eszembe jut sokszor,milyen szép is voltál

Szép vagy nekem most is,mindig is az leszel

Bár az idő elmúlt,de mi nem hisszük el

Keményen dolgoztál éjjel-nappal értünk

Csakhogy mi felnőjünk,s legyen boldog éltünk

Felneveltél minket,hisz egyedül tetted

Volt benned kitartás bátor,erős tett ez

Szép ruhába járattál tiszta volt az mindig

Netalán-tán ha elszakadt varrtál foltot untig

Itt állok most előtted,s elmondom e verset

Ajándékul hoztam én,mint tiszta lelket

Ragyogja be életed Istennek fénye!

Felmentem én egy nagy hegyre

Felnéztem a fellegekre

Búskomoran nézett le rám

Benne láttam Jézus arcát

Szomorú volt és sirt a szeme

S közben az eső is eleredt

Most már tudom,hogyha esik

Akkor a te szemed könnyezik

Szive mélyén nagy a bánat

Mert a világ nem rá hallgat

Nem hallgatják meg a szavát

SZERETETETT!kiáltja éteren át

Szeressetek mind ti engem!

Higgyetek a szellememben!

Találkozunk fent a mennyben!

Boldogság lesz szivetekben

Hideg téli éjszakákon

Hull a hó e világon

Betakarja hegyet,s völgyet

Álomba ringatja a földet

Künn az utcán senki sem jár

Csak a széll úrfi poroszkál

Befújj minden résen át

Lehűt minden kisszobát

A gyerekek dideregve

Várják már a Mikulást

Összebújva ölelkezve

Alusszák át az éjszakát

Nagy pelyhekben hull a hó

Megjött már a Télapó

Labda,autó,és kismackó

Ki is rakja Télapó

Reggel mikor felébrednek

Nézik már a kiscsizmát

Csizmácskából nicsak,nicsak

Valami kikandikál

Bontogatják sorba,sorba

Felkiált a kicsi Dorka

Kaptam én egy kismackót

Peti kiált én egy autót

Köszi,köszi Mikulás

E csodás nap mi ránk vár

Jövőre is gyere el

Várunk téged szeretettel

Szállnak a darvak sorban egymás után

Szárnyall a lelkem a lelked után

Te aki felnézel e kéklő égre

Látod e két lelket egymásnak élve

Oly boldogan szállnak felhőröl,felhőre

Le,letekingetnek a világ földjére

Nem érdekli Őket semmi már a földön

Kergetőzve játszanak Ők már a felhőkön

Élték életüket Ők is itt a földön

Ott hagyták lábnyomukat a poros kövön

Keserűség,bánat jutott osztályrészül

De most már boldogok,s a lelkük örül

Anygyalok százai veszik Őket körbe

Betakarják szárnyaikkal,s viszik a mennybe

Csillagok kisérik  útjukat fényükkel

Révbe értek most már,s élnek szeretettel