Fodor Ákos
Tűzvarázsének

Ruhástul úsztunk át a tengeren,
szárny-rejtve kúsztunk át a dzsungelen;
eszünk elől szökött az értelem,
kemény utunk volt, már-már végtelen.
mégis elértél s elértem ide
hol együtt vagyunk- itt a Világ Szíve!
Test - lélek végre meztelen;
veled szállok ha felrepülsz velem,
súly, kín, gond, mind- mind a tűzé legyen!

Isten megteremtette a szamarat, azt mondta neki:

Te egy szamár vagy!  állandóan dolgozni fogsz reggeltől-estig, és súlyos terheket cipelsz  majd a hátadon! Füvet fogsz enni, és nem leszel intelligens. 50 évig  fogsz élni!

Erre azt válaszolta a szamár:

50 év túl hosszú idő,  kérlek, adj csak 30 évet!

így is történt.                                              


Ekkor  megteremtette Isten a kutyát, és azt mondta neki:

Te egy kutya vagy!  őrzöd az ember javait és a legjobb barátja leszel!

Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdõ közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetõsen hûvös volt. Néhány "jónapot", egy-két "jóestét". Semmi több. "Jégtörésrõl" szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták a másikról: - Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükrõl. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.

Most elmesélem neked is. Remélem, szórakoztatónak és tanulságosnak fogod érezni.

Tudod, volt egyszer egy csacska kicsi libuska, aki az itató felé menet találkozott a gólyával és beleszeretett a délceg, magas, elegáns madárba. Imádta minden mozdulatát, létét, előkelőségét és nagyon boldog volt, hogy "mindez a jelenés" figyelemre méltatta őt és időt szánt a vele való találkozásokra.
Csakhogy a boldogság rövid életű volt, mert kiderült, hogy a gólyának saját fészke van, ahol gólyáné várja a csemetékkel.

Bocsi Évi!!!

/fotó:Polyák György/

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.