Kis türelmet...
Keresztes Ildikó (Marosvásárhely, 1964. augusztus 8. – ) magyar rockénekes, színművésznő
Az 1980-as évek elején édesanyjával áttelepült Magyarországra a jobb élet reményében.
1985-ben előadó művészeti képesítést szerzett az Országos Zenei Központban. 1987 és 1988 között az Ungár együttessel Skandináviában turnézott. Ekkoriban tagja volt a Kormoránnak és a Rózsaszín Bombázók nevű együttesnek is. Utóbbi zenekarral Ildikó elnyerte az Interpop Fesztivál 2. helyezését valamint a különdíját is 1988-ban. 1990-től elkezdődött a musical-színésznői karrierje is. A ’90-es évek elején már igen sok darabban játszott (István, a király, Mindhalálig Beatles, Sakk, A kölyök stb.) 1992-ben 3. helyezetet ért el az Egri Táncdalfesztiválon Forgács Péterrel. Ismét énekelt a Kormorán albumain, és vokalista lett az Eddában. 1994-ben a Budapest Sportcsarnokban volt az East együttesnek egy nagykoncertje, ahol ő volt a sztárvendég. A Kis Romulus című sorozatban is szerepet kapott.
1995-től a Soproni Petőfi Színház színésznője, ami 2006-ban az örökös tagjának választotta. Sopronban jelentős szerepeket kapott (és kap) különböző musicalekben, rockoperákban és operettekben (A kaktusz virága, A szabin nők elrablása, Kabaré, Chicago, Montmartrei Ibolya, Légy jó mindhalálig stb.) 1996-ban több popegyüttesnek is felénekelt pár dalt. Az UFO, a 4F-Club de még az Irigy Hónaljmirigy együttesek lemezein is énekelt (az énekesnő nevét a lemezre nem írták ki, csak az együttesét). Ugyanebben az évben az Edda készített egy olyan lemezt, ahol csokorba- gyűjtötték a legnagyobb Edda slágereket, és Magyarország legnagyobb előadóművészei énekelték el ezeket. Ildikó az Álom ez a nap című rock dalt kapta. 96’-ban a Neonrománc című filmben is szerepelt.
1997-ben megkapta első EMeRTon-díját az év musical-énekesnője kategóriában. 1998-ban ismét énekelt a Kormoránban, valamint a Margitszigeti Színpadon bemutatták A költő visszatér című rockoperát.
1999-ben megjelenik első szólólemeze Nem tudod elvenni a kedvem címmel. A lemezen pergős, gyors rock számok is hallhatóak a líraiak mellett. A zenéket Szekeres Tamás szerezte, a szövegeket Novák Péter írta. Ildikó duettet énekelt Novákkal a Tűnj el című dalban, Balázs Fecóval pedig A csönd évében. A Nem a miénk az ég című szólódala pedig hatalmas sláger lett.
2000-ben a szólólemezéért megkapta második EMeRTon-díját az év énekesnője kategóriában. Ugyanebben az évben egy fergeteges nagykoncertet adott a Budai Parkszínpadon, és bemutatták a Madách Színházban az Ábrahám és Izsák című musicalt.
2001-ben megjelent második szólólemeze Nekem más kell címmel. Az albumokon lévő dalokat Szűcs Norbert szerezte, a szövegeket Adamis Anna írta. A lemezkészítés után Artisjus-díjat kapott musical kategóriában, valamint elkezdett játszani a Ruttkai Éva Színházban, olyan darabokban, mint a Nyolc nő, Doktor úr, vagy a Kabaré.
2005-ben a Csak szex és más semmi című film készítői felkérték hogy énekelje el a film betétdalát (Boldogság, gyere haza!). Megtette, hatalmas siker lett a dal (a filmmel együtt), 2006-ban meg is kapta érte a Magyar Oscar-t, a VoxCar-díjat. Szintén 2006-ban a Margitszigeti Színpadon bemutatták A 3 testőrt, a Papp László Budapest Sportarénában pedig az 56 csepp vért, amiből mozifilm is készült.
2007-ben újabb filmdal feléneklése következett: a Lora mozié. A Legyen most más című alternatív rock dalt Hrutka Róbert szerezte. 2007 tavaszán hozzáment férjéhez, Kicska Lászlóhoz, az Edda basszusgitárosához, akivel akkor már 20 éve együtt élt.
2008-ban megjelent harmadik nagylemeze Minden ami szép volt címmel. Az albumon feldolgozások hallhatóak az elmúlt 20-30 év legszebb és legjobb rock-balladáiból. Az albumot Szekeres Tamás készítette.
2009-ben zenekart alapított Keresztes Ildikó Band névvel.
* Rostock (NDK) - Nemzetközi dalfesztivál előadói díj (1989)
* Ulanbator (Mongólia) - Nemzetközi dalfesztivál II. díj (1989)
* Egri dalfesztivál - duett Forgách Péterrel III. díj (1992)
* EMeRTon-díj – „Az év musical énekesnője” (1997)
* EMeRTon-díj – „Az év énekesnője” (1999)
* Artisjus-díj - "Musical kategória" (2001)
* VoxCar-díj – legjobb filmbetét dalért a „Csak szex és más semmi” című filmben. (2006)
Szóló lemezek
* 1999: Nem tudod elvenni a kedvem
* 2001: Nekem más kell
* 2008: Minden ami szép volt (2008; MAHASZ Top 100 #37)
Közreműködik
Év Album Dal
1987
Kormorán: Szerelmes énekek
Zöld ág késekkel, Mindennapi szerelem
1988
Pop Tari Top
Locomotion
1994
Kormorán: Szerelemből szerelembe
Tegnap és holnap, Veled leszek én
1995
East: Két arc (koncert)
'56, A szerelem sivataga
1996
Edda Művek: Elvarázsolt Edda-dalok
Álom ez a nap
1998
Kormorán: 1848
A harangok dala
1999
Aranyág: Ártatlan világ
Holnap
1999
Népstadion 1994-1999 (ÉLŐ)
Nem a miénk az ég
2000
Balázs Fecó: A csönd évei
A csönd éve, Új név a régi ház falán
2000
Kell még egy szó - Koltay Gábor filmjeinek és színpadi rendezéseinek zenéiből
A harangok dala
2002
Tolcsvay László: 12 nő
Élsz valahol
2002
A lelátó slágerei
Carneval de Paris, Un 'Estate Italiana
2002
Amstel Jam és barátai
Honky Tonk Woman
2004
Pop líra
Nem a miénk az ég
2005
Vallomás: Legszebb szerelmes dalok
Nem tudod elvenni a kedvem
2005
Sláger slágerek: Sláger dívák
Nem a miénk az ég
2006
Tibor vagyok, de hódítani akarok
Boldogság gyere haza!
2006
Edda Művek: A szerelem hullámhosszán
Ma minden más
2007
Csináljuk a fesztivált
Boldogság gyere haza!
2007
Dívák
Nekem más kell
2007
Koltay Gergely: Égjen neked a fény
A bohóc a tigris az oroszlán
2007
56 csepp vér - rockmusical
Átkozott egy élet
2007
A 3 testőr - musical
Lesz-e nyár?, Egykor most és mindörökké
2008
Horváth Attila életmű - Ha volna két életem (A legszebb balladák 2)
A csönd éve
2008
Koltay Gergely: Őrizz meg engem
Veled leszek én
2009
Dívák és szerelmek
Utolsó érintés
2009
Balázs Fecó: Érints meg még egyszer (best of)
A csönd éve
Filmjei
* 56 csepp vér (2007)
* Neonrománc (1996)
* Kis Romulus (1994)
* Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban
Filmzenék
* Utolsó jelentés Annáról (2009)
* Lora (2007)
* Csak szex és más semmi (2005)
* Le a fejjel! (2005)
* Szerelemből szerelembe (1994)
Színházi szerepei
Darab Szerep Színház Bemutató
56 csepp vér
Lear szállásadónője
Papp László Budapest Sportaréna
2006. október 19.
Ábel
Miss America
Soproni Petőfi Színház
2000. október 1.
Ábrahám és Izsák
Sára
Madách Színház
2000. március 31.
A 3 testőr
Milady
Margitszigeti Színpad
2006. október 13.
A csúnya lány
Éva
Soproni Petőfi Színház
1998.
Az ifjúság édes madara
Miss Lucy
Soproni Petőfi Színház
2005. december 17.
Az első sírásó
Éva
Soproni Petőfi Színház
1996.
A kaktusz virága
Antonia
Soproni Petőfi Színház
2003. október 11.
A költő visszatér
Leőwey Klára
1988.
A költő visszatér
Leőwey Klára
Margitszigeti Színpad
1998.
A kölyök
Edna
Thália Színház
A muzsika hangja
Berta főnővér, a novíciák felügyelője
Soproni Petőfi Színház
2009. március 7.
A muzsika hangja
Elsa Schraeder
Turay Ida Színtársulat
2009. november 14.
Apácák
Maria Roberta nővér
Soproni Petőfi Színház
2001. november 24.
A régi nyár
Mimóza
Soproni Petőfi Színház
2007. február 2.
A szabin nők elrablása
Róza
Soproni Petőfi Színház
2008. szeptember 20.
A tenger szerelmesei
Esmeralda
Soproni Petőfi Színház
1997.
Az ember tragédiája
Éva
Cabaret
Sally Bowles
Soproni Petőfi Színház
1998.
Cabaret
Sally Bowles
Ruttkai Éva Színház
2001. december 23.
Casting
Zsazsa
Soproni Petőfi Színház
2006. február 4.
Chicago
Roxie Hart
Soproni Petőfi Színház
1999. szeptember 25.
Cseresznyéskert
Jasa, a fiatal inas
Soproni Petőfi Színház
2001. október 6.
Doktor úr
Marosiné
Ruttkai Éva Színház
2002. november 12.
… És te szépségem, igen-igen, te…
Susan
Soproni Petőfi Színház
1999. november 20.
Irma, te édes
Irma
Soproni Petőfi Színház
1996.
István, a király
Picur
Népstadion
1990.
Jónás könyve
Csábító
Várszínház
2005. november 21.
La Mancha lovagja
Antónia
Légy jó mindhalálig
Viola kisasszony
Soproni Petőfi Színház
2007. szeptember 15.
Liliomfi
Camilla kisasszony
Soproni Petőfi Színház
2001. február 3.
Mindhalálig Beatles
Kati
Thália Színház
1988.
Montmartrei Ibolya
Ninon
Soproni Petőfi Színház
2005. június 18.
Mirandolina, te drága
Ortensia
Soproni Petőfi Színház
Nyolc nő
Louise, szobalány
Ruttkai Éva Színház
2004. február 19.
Nyolc nő
Louise, szobalány
Turay Ida Színtársulat
2009. november 21.
Orfeusz az alvilágban
Diana
Soproni Petőfi Színház
2004. szeptember 24.
PopShow
Ildikó
Ruttkai Éva Színház
2008. november 18.
Sakk
Szvetlana
Thália Színház
1992. május 31.
Szívecskéim
Vi
IBS Színpad
2002. május 22.
http://www.keresztesildiko.hu/
Egyszerű semmiség az egész, én tudom jól,
De elmondom, hátha érteni fogsz a szavakból.
Ha rám csukott ajtók mögött fájna a csend,
Hát dúdolok félelmemben, halk zene szól, idebent.
Elveszett könnyeim helye már csak fehér folt,
A pillanat elszökött, s meglehet, hogy nem is volt.
Nélküled nem történhet más ezután,
De kettőnkel megtörténhet bármi talán.
Legyen ez egy másik város,
Valahol a földön túl,
Legyen ez egy kínzó mélység,
Ahova a lelkünk hull,
Legyen ez egy hosszú álom,
Dideregve hűvös ágyon,
Csak jöjjön már,
Az amire gondolnál.
Táncolok felhők végtelen széle fölött rég,
Nem tudom elkapnál, ha vég leesnék.
Nélküled nem történhet más ezután,
De kettőnkel megtörténhet bármi talán.
Legyen ez egy másik város,
Valahol a földön túl,
Legyen ez egy kínzó mélység,
Ahova a lelkünk hull,
Legyen ez egy hosszú álom,
Dideregve hűvös ágyon,
Csak jöjjön már,
Az amire gondolnál.
Legyen ez egy másik város,
Valahol a földön túl,
Legyen ez egy kínzó mélység,
Ahova a lelkünk hull,
Legyen ez egy hosszú álom,
Dideregve hűvös ágyon,
Csak jöjjön el,
Az aminek jönnie kell.
Lora
színes, magyar romantikus dráma, 118 perc, 2006
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
rendező: Herendi Gábor
forgatókönyvíró: Herendi Gábor, Divinyi Réka, Sárközi Andrea
zeneszerző: Hrutka Róbert
operatőr: Szecsanov Martin
jelmeztervező: Dunai Anita
producer: Herendi Gábor
executive producer: Kevin Cooper, Juszt Balázs
látványtervező: Horváth Viktória, Nánássy Zsolt
vágó: Király István
szereplő(k):
Lucia Brawley (Lora)
Fekete Ernő (Dávid)
Nagy Péter (Geri)
Szamosi Zsófia (Betti)
Bartsch Kata (Edit)
Gazsó György (Miklós)
Lukáts Andor (apa)
Lázár Kati (Margit)
Csuja Imre (Lovász)
Huszár Zsolt (Roy)
Reviczky Gábor (pszichológus)
Láng Annamária (Buba)
Hajduk Károly (Dedi)
Bánki Gergely (Kacsa)
Wéber Kata (Coli)
Badár Sándor (temetőőr)
Takács Katalin (Vali)
Lora, a gyönyörű, érzékeny lány évek óta egyedül él. Élete három évvel ezelőtt vett gyökeres fordulatot, amikor egy balesetben elveszítette a szerelmét, Dávidot. Ekkor megszakította minden fontos kapcsolatát: Bettivel, legjobb barátnőjével és Gerivel, Dávid öccsével sem találkozott azóta. Geri szerette Lorát, de nem akart, vagy nem mert a bátyja és a lány közé állni. Három évvel a tragédia után Lora és Geri útja újra keresztezi egymást. Lora menekül az emlékek elől, míg a fiúban feltámadnak a régi érzések. Idővel egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Ajánlók és kritikák:
PORT.hu, 2007.01.25.: Boldog bűnösök, akik a pokolra jutnak
http://www.port.hu/pls/w/articles.article?i_area_id=2&i_topic_id=2&i_article_id=8570
Filmtekercs.hu, 2007.01.25.: Lovagfilm
http://www.port.hu/pls/w/articles.article?i_area_id=2&i_topic_id=2&i_article_id=8568
Index, 2007.01.29.: Valami Ámor
http://www.port.hu/pls/w/articles.article?i_area_id=2&i_topic_id=2&i_article_id=8574
Mancs, 2007.02.01.: Szerelem az első bikavérig
http://www.port.hu/pls/w/articles.article?i_area_id=2&i_topic_id=2&i_article_id=8689
Díjak és jelölések:
38. Magyar Filmszemle (2007) - Diákzsűri Különdíja (nagyjátékfilm): Herendi Gábor
Kategória: Zene
Feltöltés ideje: 15 éve
Látta 861 ember.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!