Kis türelmet...
ifj. Fogarasi László (1980. -), művésznevén Yonderboi magyar zenész.
Fiatal korát Somogy megyében, Mernyén töltötte. 13 éves korában, 1993-ban kezdett el komolyabban foglalkozni az elektronikus zenével, de már kisgyerekként is játszadozott a hangokkal Commodore 64-esén.
6. osztályos korától Kaposvár egyik hatosztályos gimnáziumába járt. Így kénytelen volt Mernye és Kaposvár között ingázni. Cserébe megismerte Kaposvár szellemi életét.
Az első általa készített zenék elektronikus zenék, kollázsok, remixek voltak. Ekkor már 30-50 fő körüli ismerősökből álló közönségnek zenélt garázsbulikban. 1998 áprilisában Pink Solidism nevű, a The Doors – Riders On The Storm számának alapjaira épülő, száma felkerült a Future Sound Of Budapest 2 albumra.
Ez év nyarának végén ebből az időszakból válogatva készült el egy EP, a Cinnamon Kisses EP. Bakelitlemezen jelent meg, kiadója a Juice Records (Hungary) volt.
Nemsokára a The Doors feldolgozás és néhány szám a Cinnamon Kisses EP-ről nemzetközi válogatásokra is felkerült.
Shallow and Profound
Ennek hatására 1999 elején Yonderboi felkérést kapott a német Mole Listening Pearls kiadótól egy önálló szerzői album elkészítésére. Az érettségi letétele utáni nyáron neki is látott, az anyag 1999 nyarán és őszén készült el. Shallow and Profound címen jelent meg az említett német kiadó gondozásában.
Eközben Zságer Balázzsal közösen Budapestre költözött. Itt a készülő saját lemeze mellett, Vajdai Vilmos (TÁPszínház vezér) producer asszisztenseként is tevékenykedett Kamarás Iván Bombajó című lemezén. A munka során volt alkalma megismerni számos hangszeres zenészt, akik vendégszerepeltek a Shallow and Profoundon is. Budapesten találkozott Kutzora Edinával, Zságer korábbi zenésztársával is, aki később a produkció énekesnője és Fogarasi barátnője lett egyazon időben.
A lemez, teljesen váratlanul, nagy sikereket aratott Európa szerte.
A Yonderboi Quintet
A Shallow and Profound lemez megjelenése után elekzdtek jönni a koncertfelkérések. Fogarasi ekkor abszolút nem rendelkezett színpadi tapasztaltokkal. Az első koncertjükön még csak 3 tagú volt a zenekar: Fogarasi, Zságer és Kutzora Edina Heidelbergben egy Gecko nevű klubban lépett fel. Az első magyarországi koncertet 2000 nyarán adták. Itt már öt tagot számlált a zenekar. Időközben Kovács Andor gitáros és DJ Bootsie csatlakozott hozzájuk.
Az együttes ebben a felállásban másfél-két évet turnézott, ez körülbelül 150 fellépést jelentett. Az utolsó koncertek egyikén Fogarasi megismerkedett a nagysikerű holland DJ-producerrel, Junkie XL-el. Ő később a Splendid Isolation album elkészítésében játszott nagy szerepet.
Ezután a csapat kezdett széttöredezni. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a tagok Zságer Balázs vezetésével külön zenekart alapítottak Zagar néven.
2003-ban a Trevira Modern produkció látszott kissé feléledni, de csak egy Dakkaragada / Danubian Rhapsody című maxi erejéig.
Splendid Isolation
Ezek után sok évi munka következett és egy sokat változott stílus. Ahogy Fogarasi nyilatkozta
„Végül célkitűzéssé vált, hogy mindenképp szeretnék igazi dalokat írni, mindegy, hogy hogyan, de meg akarom próbálni.”
Próbálkozásait siker koronázta ismét. A számainak feléneklésére Yonderboi Szűcs Krisztiánt (Heaven Street Seven), egy-egy szám erejéig pedig Poniklo Imrét (Amber Smith) és Kutzora Edinát kérte fel, aki már az előző lemezen is közreműködött.
2004 nyarán Junkie XL Los Angeles-i studiójában elkészült a leendő album demója, majd 2005 nyarán a végleges keverés. Junkie XL, mint sonic producer jelent meg a lemezen.
Az album 2005. október 24-én lett kiadva.
Were You Thinking Of Me?
Yonderboi első kislemeze ami 2005 novemberében került a közönség elé. A dal első morzsája a még 1999-ben, a Shallow And Profound-hoz készült basszusdallam. Folyamatos módosítgatások során, jelenlegi verziójához 2005 nyarán jutott el. A dalt az Amber Smith együttes frontemberével, Poniklo Imrével közösen írta. (A lemezen hallható verzióban Poniklo is énekli a dalt.)
Ez volt az első Yonderboi szám, melyhez a videoklipet Yonderboi maga rendezte. A dal számtalan sikert ért el, többek között szerepelt az Electronic Arts FIFA 2008 c. játékában.
Művészneve
A Yonderboi nevet William Gibson sci-fijének, a Neurománcnak az egyik szereplőjétől kölcsönözte. A könyvben Lupus Yonderboy egy Panther Modern nevű titokzatos banda vezetője. Fogarasi a nevet 15-16 éves korában választotta.
Lora 2007 (film)
színes, magyar romantikus dráma, 118 perc, 2006
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
rendező: Herendi Gábor
forgatókönyvíró: Herendi Gábor, Divinyi Réka, Sárközi Andrea
zeneszerző: Hrutka Róbert
operatőr: Szecsanov Martin
jelmeztervező: Dunai Anita
producer: Herendi Gábor
executive producer: Kevin Cooper, Juszt Balázs
látványtervező: Horváth Viktória, Nánássy Zsolt
vágó: Király István
szereplő(k):
Lucia Brawley (Lora)
Fekete Ernő (Dávid)
Nagy Péter (Geri)
Szamosi Zsófia (Betti)
Bartsch Kata (Edit)
Gazsó György (Miklós)
Lukáts Andor (apa)
Lázár Kati (Margit)
Csuja Imre (Lovász)
Huszár Zsolt (Roy)
Reviczky Gábor (pszichológus)
Láng Annamária (Buba)
Hajduk Károly (Dedi)
Bánki Gergely (Kacsa)
Wéber Kata (Coli)
Badár Sándor (temetőőr)
Takács Katalin (Vali)
Yonderboi - All we go to hell
All we go to hell
Ladies and gentlemen
We don’t learn
Oh, we can’t
Do it now or never
Kategória: Zene
Feltöltés ideje: 15 éve
Látta 874 ember.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!