Feltöltés ideje: 2010.03.18.
SLAVABATAREYKIN
http://www.youtube.com/user/SLAVABATAREYKIN

The story follows an underground weapons manufacturer in Belgrade during WWII and evolves into fairly surreal situations. A black marketeer who smuggles the weapons to partisans doesn't mention to the workers that the war is over, and they keep producing. Years later, they break out of their underground "shelter" --- only to convince themselves that the war is still going on.


Az Underground c. film jelentéséről
Shenpen I 2010.04.22. 08:00
http://konzervatorium.blog.hu/2010/04/22/az_underground_c_film_jelenteserol

Emir Kusturica Underground c. filmjét annak idején megnéztem vagy háromszor, tetszett, azt gondoltam, hogy értem, azt gondoltam, hogy mindenki más is érti, és ezzel magamban le is zártam az ügyet. Nemrég fedeztem csak fel, hogy Kusturicát annak idején nagyon kemény támadások, kritikák érték például Slavoj Žižektől és egy csomó nyugati kritikustól, az a fajta tipikus "boszorkányüldözés" zajlott le, ami nagyon meg tudja viselni azt, aki a kereszttüzébe került - fél év össztűz után annyira elege lett, hogy kijelentette, felhagy a filmes szakmával. Szerencsére nem tartotta be - a következő filmje lett aztán a Macskajaj.

Ebből az következik, hogy tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy ezt a filmet mindenki érti. Mindenesetre továbbra is azt gondolom, hogy én értem, ezért akkor most szeretném megosztani az értelmezésemet. Ez a film alapjában véve szerintem a következőről szól: adva van egy ember, Kusturica, aki szeretné szeretni a hazáját. Ugyanakkor azzal a nehézséggel kell szembenenéznie - ugyanúgy, mint nekünk - hogy hazája jelenlegi lakosságának jelentős része gazember, és egyáltalán nem tiszteletreméltó. Persze egy ország nem egyenlő annak jelenlegi lakosságának jelentős részével, és a szeretet sem ugyanaz, mint a tisztelet. Ezt a feszültséget mégis valahogy kezelni kell, és szerintem erről szól a film.

Mielőtt a részletekbe bocsátkoznánk, egy feltételezéssel kell élnünk, amire az egész elemzés alapul: Kusturica alapjában véve jó ember ill. szeretne az lenni, pontosan tisztában van azzal, hogy morálisan mi helyes és mi nem, és ezt kinézi a nézőiből is. Ergo, ha bemutat valamit, ami morálisan rossz, abból nem következik az, hogy egyetértene vele, éppen ellenkezőleg, kinézi a nézőiből is, hogy tisztában vannak vele, hogy az rossz és nem azért mutatta be, mert azt támogatná. Ezt a feltételezést két dologgal tudom alátámasztani, egy, összefüggővé érthetővé teszi a filmet, kettő, Goran Bregović rendes fickó, és valószínűleg nem lenne jó barátságban Kusturicával, ha az szintén nem lenne alapvetően rendes fickó.

Szóval, akkor kezdjük. A közepén. A film kb. közepén ugyanis Kusturica önmaga szatíráját alakítja egy rövid mellékszerepben: a Czerny életéről filmet forgató idegbeteg rendezőt, aki a legkisebb hibára is dührohamot kap. Ebből három dolog következik, egyrészt az, hogy ha nem jött át már az első két percben, akkor itt végre átjön, hogy ez a kőkemény szatíra, tragikomédia, gúnyrajz. Másrészt egyfajta bocsánatkérésnek is tekinthető, a saját népétől, hogy gazemberek gyülekezetének mutatta be őket: magát is kigyúnyolja, magát is tiszteletre nem méltó alakként mutatja be, ezáltal válllalva egyfajta közösséget az így bemutatott néppel. Harmadrészt pedig még nyilvánvalóbbá teszi, hogy nem azonosul Czernyvel, Czerny nem ő, nem az ő nézeteit képviseli, éppen azért (is) játssza el magát rendezőként, hogy a néző külön tudja választani őt és Czernyt.

Meglehetősen nyilvánvaló, hogy Kusturica a film során nem azonosul Czernyvel. Az is nyilvánvaló, hogy kivel azonosul: a majmos fiúval, Ivannal. Ez abból válik nyilvánvalóvá, ahogy a film végén Ivan fiatalodik 50 évet, megszűnik a dadogása, félszegsége, azaz, a korábbi szerepet a színész mintegy félreteszi, és szereplőből narrátorrá válik, és amit ott, akkor narrátorként elmond, azt tényleg Kusturica mondja. Másrészt pedig - a DVD-n levő interjúból nagyjából kiderül - amikor a német klinikán a megöregedett Ivan sírva-dadogva kiáltja, hogy "M-m-m-mi az, hogy nincs Jugoszlávia ?!!", azt is Kusturica mondja. Ebből válik nyilvánvalóvá, hogy Kusturica végig Ivannal azonosul: a srác ügyefogyott, dadogós, lüke, de igazi jó ember, tele van szeretettel, végig az állatait gondozza, levezeti Czerny feleségének szülését, ajándékot készít Czerny fiának esküvőjére stb. (Ez egyébként a fenti feltételezésemet is alátámasztja- igaz, a film végén a bátyját agyonveri, de egyrészt az voltaképpen igazságos büntetés, másrészt ott már öregember, aki egy német idegklinikáról, bolondokházából lépett le, meglehetősen nyilvánvaló módon tehát Ivan ezen a ponton már orvosi értelemben vett őrült, aki nincs tisztában vele, hogy mit tesz.)

Czerny véres, erőszakos nacionalizmusának kontrasztja Ivan fájdalmas, szelíd hazaszeretete, a fentiekből következik, hogy Kusturica az utóbbival azonosul. Ráadásul az interjúban elmondja, hogy ő nem akar magának szerb vagy bosnyák identitást csinálni, ő alapvetően jugoszláv, szerinte fölösleges volt szétverni az országot, amikor Európa amúgy is egyesülőfélben van. A filmben is Ivan Jugoszláviát szereti, míg Czerny szerb nacionalista, aki a film vége fele a bosnyákokat gyilkolja (akik Kusturica világképében szintén jugoszlávok), meglehetősen nyilvánvaló tehát, hogy Kusturica nem Czernyvel ért egyet. Gyakorlatilag Czerny képviseli Milosevicset és a hasonlókat, és ezért nyilatkozta Kusturica 1999-ben, hogy ez a film értelmezhető úgy, mint "a legerősebb támadás, ami csak volt Milosevics ellen" - Kusturica egy békés Jugoszlávia pártján van, nem a bosnyákokat, horvátokat gyilkoló szerb nacionalisták oldalán.

Marko és Czerny egyértelműen negatív hősök, Marko csaló, Czerny egy erőszakos, egoista vadmarha (elhangzik az is, hogy már több embert megölt a barátnője miatt), plusz csalja a feleségét. Szó sincs arról, amit egyes kritikusok mondtak, hogy Kusturica heroizálja a szerbeket, éppen ellenkezőleg: gazembereknek mutatja be őket. Marko és Czerny a legkevésbé sem tiszteletremétó, inkább megvetendő figurák. Éppen azért kellett önmagát is idegbeteg idiótaként bemutatnia, hogy honfitársai ne úgy érezzék, hogy ez a nagyon sötét, nagyon amorális kép, amit róluk fest, egy tőlük idegen, velük közösséget nem vállaló ember támadása. Ennek hiányában akár úgy is érezhetnék - hiszen a film nagyjából és röviden arról szól, hogy ott mindenki gazember.

Van például egy olyan szál, ami végigvonul a filmet, Czernynek a "B***om a fasiszta k***a anyátokat!" csatakiáltása. Ami a film elejefele még a megszálló nácik elleni harc jegyében, nagyjából pozitív színezetű, amikor már a német egyenruhába öltözött színészeket gyilkolja - persze nem tudja, hogy csak színészek, de a a néző igen - akkor már más töltetet kezd kapni. A film vége fele pedig Czerny a bosnyák lakosságot gyilkoló szabadcsapatok parancsnoka, és egy ENSZ-békefenntartó felháborodva megkérdezi tőle, hogy ki a felettese, akkor közli vele, hogy "a hazám", lefejeli, és hozzáteszi, hogy "B***om azt a fasiszta k***a anyádat!".

Valószínűleg ez az a jelenet, amely a kritikusok dühét legjobban kiváltotta. Úgy értelmezték, hogy Kusturica Czernyvel azonosul. Pedig nem. Éppen ellenkezőleg, ez a jelenetet azt a tragikus iróniát mutatja be, hogy miközben Czerny ezt mondja, valójában maga vált fasisztává, azzá vált, ami ellen ötven évvel azelőtt harcolt.

Ez részben a fenti feltételezésből következik: Kusturica alapvetően jó ember, tehát amikor tömeggyilkosokat mutat be, akkor nem azonosul velük. Másrészt Kusturica jugoszláv hazafi, nem szerb, nyilvánvalóan nem támogathatja más jugoszlávok legyilkolását, ez is eléggé nyilvánvaló. Azt hiszem, megáll a feltételezés, hogy Czerny ezen a ponton Milosevicset reprezentálja.

Miközben a film főszereplői a legkevésbé sem tiszteletre méltóak, Marko gigantikus csalást követ el, vagy ötven életet téve tönkre vele, Czerny pedig erőszakos bűnözőből tömeggyilkossá aljasul, ugyanakkor, ennek ellenére - valamilyen szinten kedvelhetőek.

Valószínűleg ez is olyan dolog, amit a kritikusok nehezen tudtak értelmezni, mert a mellette-vagy-ellene leegyszerűsített kategóriáiban gondolkoztak. Marko és Czerny morálisan végtelenül elítélendő figurák, ugyanakkor szórakoztatóak. Szórakoztatóak egyrészt a film általános (fekete) humora miatt, és szórakoztatóak amiatt, hogy nagyon tudnak élni, bulizni, nótázni. (Amiben van egy kis csavar. A filmbeli bulik csúcspontjának tekinthető Mesecina ugyanis alapvetően egy háborúellenes dal - a magyar verzióban nem ártott volna feliratozni...)

Szóval, a néző, miközben morálisan elítéli őket, valahogy mégis megkedvelte őket egy kicsit - és ez utal vissza a film alapkérdésére: hogyan tudod szeretni a hazádat, ha jelenlegi lakosságának jelentős része egyáltalán nem tiszteletreméltó, mert morálisan elítélendő dolgokat tesz? A dilemma feloldása, a film talán legrejtettebb, legmélyebb, és egy kicsit tulajdonképpen akár még kvázi-vallásos karakterűnek is nevezhető (főleg a film legvégéből kihüvelyezhető) üzenete az, hogy a morális elítélés és a szeretet összeegyeztetésének módja (miután a szereplők elnyerték a büntetésüket, meghaltak, de aztán szürreális módon újraszülettek): a megbocsátás. Azt hiszem, Kusturica erre a megoldásra jutott.


Emir Kusturica
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
http://hu.wikipedia.org/wiki/Emir_Kusturica

Emir Kusturica (ejtsd: Kuszturica, Емир Кустурица) (Bosznia-Hercegovina, Szarajevó, 1954. november 24. –) szerb filmrendező, forgatókönyvíró, színész, producer, zenész és zeneszerző. Beceneve: Kusta. Az 1980-as évek óta rendez mozifilmeket. Alkotásait a legjelentősebb fesztiválokon díjazták, Cannes-ban például kétszer is elnyerte az Arany Pálmát. Különösen nagy visszhangot váltott ki az Underground (1995) című filmje. Voltak, akik remekműként méltatták, de igen sokan propagandafilmként értékelték, és Kusturicát Slobodan Milošević bérencének nevezték, aki szerintük ezzel a filmmel akarta tisztára mosni a Milošević-rezsimet. Alkotásainak valóságos védjegyévé vált barátja, Goran Bregović muzsikája. Hébe-hóba színészi feladatokat is vállal, A sziget foglya (2000) című drámában a magyar közönség is láthatta. 2005-ben áttért az ortodox hitre, új keresztneve: Nemanja.


A kezdetek

A Kusturica család boszniai mozlim família, szláv ortodox gyökerekkel.[1] Az apa, Murat jugoszlávok millióihoz hasonlóan lemondott a hitéről, hogy érvényesülni tudjon a kommunista világban. A kamasz Emir a szarajevói „rossz fiúk” társaságát kereste, szülei azonban még időben közbeléptek. Tudtak arról, hogy fiuk szívesen jár moziba, ezért arra ösztönözték, hogy tanuljon filmkészítést. Prágába küldték, a híres FAMU főiskolára, ahol a szakma olyan kiválóságai tanultak annak idején, mint Miloš Forman, Jiří Menzel és Goran Paskaljević. A diploma megszerzése után a tanárai szerint is kiemelkedően tehetséges fiatalember visszatért Szarajevóba, ahol először a tévé számára kezdett dolgozni. Korai alkotásaira a cseh új hullám és a jugoszláv „fekete film” látásmódjának keveredése jellemző. Ivica Matić művéből forgatta a Jönnek a menyasszonyok (1978) című tévéfilmjét, A Titanic bár (1979) pedig Ivo Andrić egyik elbeszélésén alapul. Mindkét filmre az esti jelenetek, a félhomályos belsők használata, a realizmus iránti igény jellemző, témájukat tekintve pedig a későbbi nagyfilmek számos motívumát előlegezik meg.


Első sikerek
Kusturica nevét mindjárt első mozifilmje, az Emlékszel Dolly Bellre? (1981) nemzetközileg ismertté tette. A Magyarországon a „szerb Megáll az idő”-ként is emlegetett dráma főhőse, Dino az 1960-as évek Szarajevójában él egy szükséglakásban szüleivel és testvéreivel. Az apa vakbuzgó kommunista, fiait is ennek szellemében próbálja nevelni, ám Dinót az eszméknél sokkal jobban érdekli egyik haverja szépséges barátnője, Dolly Bell… Kusturica a szatíra eszközeivel ábrázolja a kommunista Jugoszlávia hétköznapjait a ’60-as években, képei ugyanakkor szinte neorealista jellegűek. A filmet a Velencei filmfesztivál nagydíjával tüntették ki: az akkor éppen katonai szolgálatát teljesítő Kusturica különleges engedéllyel utazhatott el a díj átvételére.

A rendező következő munkája, A papa szolgálati útra ment (1985) már Cannes-ban diadalmaskodott. Kusturica egy kisfiú szemszögén keresztül mutatja be a személyi kultusz világát, ahol a rendszer kiszolgálójából hamar a rendszer ellensége válik, akit kényszermunkára küldenek. Felesége azt mondja a fiuknak, hogy „a papa szolgálati útra ment”. A hasonló sztálinista törvénysértéseket feltáró magyar alkotások drámai hangvétele helyett Kusturica inkább a groteszk eszközeivel él, a szocializmust idiotisztikus rendszernek ábrázolja, amely ugyan „megbolondította” az embereket, de nem volt képes mélyen, tömegméretekben átformálni őket. Az 1980-as évek közepének Jugoszláviáját azonban mindinkább szétfeszítették az ellentmondások, érlelődött a délszláv háború. Kusturica következő filmje, a Cigányok ideje (1988) úgy kötődik a valósághoz, hogy közben el is szakad tőle: gyerekkereskedelemmel foglalkozó cigány szereplői mese és valóság határán állnak. Történetüket a művész hol szinte már bűnügyi, hol pedig melodramatikus hangvétellel adja elő, melyhez a zenei hátteret Goran Bregović autentikus szerzeményei és eredeti roma dalok szolgáltatják. A szereplők egyformán kiválóak, mind a hivatásos, mind az amatőr közreműködők. A Cigányok ideje egyáltalán nem azt a „vadromantikus” stílust követi, mint Aleksandar Petrović akkortájt bő 20 esztendős világsikere, a Találkoztam boldog cigányokkal is (1967). A gyerekkereskedelem témája egy friss jugoszláv filmből, Goran Paskaljević Őrangyal (1987) című drámájából származik.


Útkeresés

A Cigányok ideje után a rendező egy újabb Ivo Andrić-mű, a Híd a Drinán megfilmesítésére készült, ám félbehagyta a nagyszabású vállalkozást. Ajánlatot kapott ugyanis az Amerikai Egyesült Államokból, ahol 1988-tól kezdve két évig a Columbia Egyetemen tartott előadásokat. Ezután megpróbált visszatérni hazájába, ahonnan a háború kitörése miatt Párizsba emigrált. 1991-ben francia–amerikai koprodukcióban fogott hozzá az Arizonai álmodozók című filmjéhez, melynek extravagáns főszereplőit olyan sztárok formálták meg, mint Johnny Depp, Faye Dunaway, Jerry Lewis és az akkoriban még kevésbé ismert Lili Taylor és Vincent Gallo. Az „amerikai álom”-ról szóló alkotásban Kusturica alaposan szabadjára engedte fantáziáját, szürrealisztikus meséjét azonban a kritikusok többnyire elutasítóan fogadták. Az 1993-as bemutató idején ugyanis már dúlt a délszláv háború, és az ítészek nemtetszésüket fejezték ki amiatt, hogy egy bosnyák művész látványosan elkerüli az állásfoglalást egy, az aktuális valóságtól elrugaszkodó, tetszetősen előadott, részleteiben erős, egészében azonban felejthető filmmel.

Az Arizonai álmodozók fogadtatása a zömmel negatív kritikák ellenére is langyosnak volt mondható ahhoz a felzúduláshoz képest, amit az Underground (1995) váltott ki. A jugoszláv történelem ötven évét feldolgozó, szédületes tempójú vízió azt sugallja, hogy a háború valójában sosem ért véget a Balkánon, csupán az ellenség változott. A helyenként Federico Fellini áradó fantáziáját idéző alkotás szakmai erényeit nemigen vitatta senki, ennek tudható be cannes-i győzelme is. Annál hevesebb viták tárgyát képezte a film politikai tartalma: a nyugati és közép-európai értelmiség úgy ítélte meg, hogy az Underground valójában egy szerb propagandafilm egy bosnyák (!) művész által elkészítve, melyet a Milošević-rezsim finanszírozott. (A mű egyébként francia–jugoszláv–német–magyar koprodukció!) Elnézőbb kritikusok szerint Kusturica maga sem nagyon értette, mi folyik éppen a Balkánon. A rendezőt rendkívül felzaklatta a sok, szerinte igazságtalan támadás, forró fejűen még azt is kilátásba helyezte, hogy a továbbiakban felhagy a rendezéssel. Műve védelmében annyit mondott, hogy valójában egyetlen fél oldalán sem kívánt állást foglalni, célja annak bemutatása volt, hogy hamis illúzió az egymással békében élő, soknemzetiségű Jugoszlávia titói képének fenntartása. Az idő múlásával lecsillapodtak a kedélyek, az Underground értékelése is egyre árnyaltabb lett, ám az tagadhatatlan, hogy a filmnek köszönhetően Kusturica egy időre kiesett a moziközönség kegyeiből.


Macskazaj és macskajaj

Az 1998-as Macska-jaj ismét egy szeretnivaló, hamisítatlan Kusturica-film, amely újra szeretett cigányainak világában játszódik, látszólag távol minden politikától. Valójában azonban a Macska-jaj is egy csipetnyi Balkán, ahol Matko, az ügyefogyott cigányember egy olajszállítmányt szeretne megkaparintani, ám ehhez össze kell fognia a nőfaló Dadannal… A rendező féktelen fantáziája ezúttal is szabadon árad: van itt fára aggatott fúvószenekar, tölgyfatuskóban bujkáló menyasszony, jégbe fagyasztott nagyapa feltámadása, disznó által felzabált Trabant stb. stb. A fergeteges humorú filmszatírának köszönhetően Kusturica ismét visszalopta magát a közönség és a kritika kegyeibe. A 2001-ben bemutatott Umca-umca, macskazaj című dokumentumfilmje a No Smoking Orchestra és az ún. „balkáni punk” történetét mutatja be koncertrészletek, archív képkockák és szuper 8-as családi felvételek, no és persze rengeteg zene segítségével. (Az együttesnek egyébként maga Kusturica is tagja mint gitáros.)

2004-ben mutatták be Az élet egy csoda című filmet, amely akár az Underground szerényebb léptékű változataként is felfogható. A helyszín a háború sújtotta Bosznia. Egy kis faluba érkezik Luka, a szerb mérnök és családja, hogy kisvasutat építsenek, amely felvirágoztatja a kis közösség életét, ám a háború – bármennyire is nem akar róla tudomást venni a főhős – megzavarja az idillt… A 2007-es cannes-i fesztiválon volt a világpremierje Kusturica Az ígéret szép szó című alkotásának, mely langyos fogadtatásban részesült, számos kritikus szerint a rendező fáradtan ismételgeti benne önmaga poénjait. A film már a forgatás időszakában helyet kapott a bulvársajtóban, ahol arról cikkeztek, hogy Kusturica állítólag 500 eurós fizetség fejében olyan statisztát keresett, aki hajlandó a kamerák előtt intim kapcsolatba kerülni egy kocával. 2007 júniusában mutatták be azt a rockoperát, amely a művész egyik legsikeresebb filmje, a Cigányok ideje alapján készült. Egy hónappal később Kusturica videoklipet rendezett Manu Chao Rainin In Paradize című dalához.

2008. január 14. és január 21. között Kusturica művészfilmekből és kezdő rendezők alkotásaiból összeállított fesztivált tartott a Mokra Gora-i Drvengradban. (A Küstendorf néven is ismert falut maga Kusturica építtette Az élet egy csoda című filmje forgatásához.)


Magánélet

Kusturica felesége Maja Kusturica. A házaspárnak két gyermeke van, Stribor és Dunja


Rendezései


2008 Maradona by Kusturica (dokumentumfilm)
2007 Az ígéret szép szó (Zavet)
2006 Az élet egy csoda (Život je čudo) (tévésorozat)
2005 Láthatatlan gyerekek / Isten bárányai (All the Invisible Children) (a Blue Gypsy című epizód)
2004 Az élet egy csoda (Život je čudo)
2001 Umca-umca, macskazaj (Super 8 Stories) (dokumentumfilm)
1998 Macska-jaj (Crna mačka, beli mačor)
1997 Magic Bus (rövidfilm)
1995 Underground
1995 Volt egyszer egy ország (Bila jednom jedna zemlja) (az Underground tévésorozat-változata)
1993 Arizonai álmodozók (Arizona Dream)
1988 Cigányok ideje (Dom za vesanje)
1985 A papa szolgálati útra ment (Otac na službenom putu)
1981 Emlékszel Dolly Bellre? (Sjećaš li se Dolly Bell)
1979 A Titanic bár (Bife Titanik) (tévéfilm)
1978 Jönnek a menyasszonyok / Új asszonyt keresünk (Nevjeste dolaze) (tévéfilm)
1978 Guernica (rövidfilm)
...


Goran Bregovic - Mesecina Lyrics
http://artists.letssingit.com/goran-bregovic-lyrics-mesecina-fkhr36x

Nema vise sunca
Nema vise meseca
Nema tebe, nema mene
Niceg vise, nema joj.
Pokrila nas ratna tama
Pokrila nas tama joj.
A ja se pitam moja draga
Sta ce biti sa nama?
Mesecina, mesecina,
joj, joj, joj, joj
Sunce sija ponoc bije,
joj, joj, joj, joj
Sa nebesa, zrak probija
Niko ne zna, niko ne zna
Niko ne zna, niko ne zna
Niko ne zna sta to sija

(English Translation:

Moonlight

There is no more sun,
There is no more moon,
You are no more, I am no more.
There is nothing more... oh.
Darkness of war has covered us,
Darkness has covered us... oh.
And I wonder, my dear:
What will happen with us?
Moonlight, moonlight... oh-oh,
oh-oh.
Sun is shining, sun is
shining... oh-oh, oh-oh.
From above,it breaks through...
No one knows, no one knows,
No one knows, no one knows,
No one knows what is it that)

___
http://www.youtube.com/watch?v=AKRCo3347fw
http://www.nytimes.com/2005/05/08/magazine/08EMIR.html?pagewanted=1&_r=2&

Címkék: emir kusturica film filmzene goran bregovic háborúellenes mesecina underground Андерграунд  

Kategória: Művészet

Feltöltés ideje: 11 éve

Látta 690 ember.