Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

La Fille Sur Le Pont (Lány a Hídon)

Zene:
Benny Goodman -sing sing sing, with a swing

rendező:
Patrick Leconte
szereplők:
Vanessa Paradis
Daniel Auteuil

A görögök szerint kezdetekben nem volt külön nő és férfi. Ám az emberek hatalmas erejük birtokosaiként szembe akartak szállni az istenekkel. Zeusz mindezt megakadályozván utasította Apollónt, hogy vágja őket ketté. Így a büntetés által teremtett nő és férfi örök befejezetlenségre lettek kárhoztatva, szomjazván az ősi egység, a teljesség után. A lány a hídon c. film két főszereplője Adèle és Gabor magányos, elveszett. Az előbbi végső kétségbeesésében véget akar vetni életének, az utóbbi elfelejtett örülni. A sötét párizsi éjszaka egy hídján fonódik össze történetük, és ami az egyikből hiányzott, azt a másikban felfedezni vélik. Gabort megejti a lány mosolya, a nő kezdi úgy érezni, hogy parttalan vergődése után neki is juthat főszerep az életében. Hogy kapcsolódásuk nem véletlen, azt a melléjük szegődő szeszélyes szerencse bizonyítja. Ahhoz, hogy megértsék, kik is ők egymásnak, szükségszerűen szét kell válniuk, és természetes mesei fordulatként a csodatévő képesség is szertefoszlik.



Azelőtt meghökkentő késdobáló számukkal sikert sikerre halmoztak, fényűzésben tették meg két város közt az utat. Később rongyosan és koszosan sóvárognak egymás után. Eddig talán könnyen levezethető romantikus mesei képletet sejtet a film. De annyit elárulok, hogy nem a több kameraállásból forgatott csók- és ágyjelenetre gyúr a végén.

Mert a nő és férfi viszonya ennél összetettebb. Az éjszakai találkozás a hídon, mintha a lelkünk mélyén érintetlenül szunnyadó ellenkező nemű archetípusunk felfedezése volna (anima/animus). Nemhiába a mesei hangvétel, a sejtelmes légkör, amit a fekete-fehér kockák teremtenek meg. Mindezek mintha elmosnák a hétköznapi valóság határát, és álomittas világba engednek. Amikor egységről ejtek szót, nem csupán a párkapcsolatainkban demonstrált közösségre utalok, hanem arra, hogy a belső hiányérzetet talán nem egy másik fél képes kitölteni, mert az belülről fakad: vagyis ha nőként félünk, vigasztaló lehet egy erős férfi, de csak jelenléte szüntetheti meg ideig-óráig a remegést, míg a mélyre temetett bátorságunk felszínre emelésével önmagunkban válhatunk egésszé. És közben ajánlom, keressük meg a tükröt, hogy farkasszemet nézhessünk arcmásunkkal: vajon hogy van bennünk az a tulajdonság, ami szerelmi választásaink során olyan eszelősen fontos a másik nemben? Talán, ha összekötjük életünket, mi is annak birtokosává válunk?
(Máriási Dóra,)


A mondabeli ciprusi király elefántcsontból faragta ki szobrát, s amikor szerelemre gyúlt műve iránt, Aphrodite életre keltette azt. A modern Pygmaliont már nem érzelmei, hanem a fagyos érdek és a hideg számítás vezeti. Az eleven anyag ihleti meg, abból gyúrja alkotását: virtusból mondén dámát varázsol a virágáruslányból (My Fair Lady), hétköznapjai unalmát megunva szűzies szeretőt az utcanőből (Pretty Woman), precízen mátrixba foglalt munkaterv alapján profi bérgyilkost a csövező nimfából (Nikita).

Patrice Leconte története az öngyilkosságra készülő naiváról és az őt a halálból – szó szerint – visszarángató, majd múzsájává emelő cirkuszi késdobálóról napjainkban játszódik. Modern Pygmalion-mese, de főirányában az eredeti mondát, s nem annak 20. századi permutációit követi. Igaz, hősnőjében van valami a monda kortárs változataiban feltűnő nőalakok vásott varázserejéből, férfifigurája azonban már egyértelműen nem az ezen variánsokból ismert nagyhangú kivagyi. Inkább az egykori ciprusi király egyenesági leszármazottja: szemérmességét és gyűrött, mord ábrázata mögé rejtett félénkségét is tőle örökölte.

A Lány a hídon finom humorral tálalt, csöppet a tündérmese felé emelt századvégi pikareszk, melynek lélekben elcsigázott hőseit egy bizalomteli kapcsolatokkal átszőtt világ utáni vágyakozás hajtja egymás felé: Zampano és Gelsomina ötlik fel előttünk. A fekete-fehér nyersanyagra forgatott film csúcspillanataiban, a késdobálós jelenetekről van szó, a feszültség ereje és az érzékiség tánca majd' kicsapja a biztosítékot. Igazán emlékezetes szekvenciák.

Patrice Leconte a kortárs francia film egyik legnagyobb kismestere, hazája exportképes rendezőinek egyike: bármely műfajban, habkönnyűben vagy fajsúlyosabban próbáljon is szerencsét – legyen az bűnügyi jellemrajz (Monsieur Hire), sziporkázó dialógusokban megírt kosztümös szatíra (Rizsporos intrikák) vagy a blődli határát súroló krimikomédia (Két apának mennyi a fele) – fölényes formabiztonsága és arányérzéke okán alig tud hibázni.

Itt is csak egyszer: a szeszélyes, ámde kiszámítható véletlendramaturgiától rózsaszínre satírozott zárójelenetben. De ennél nagyobb bajunk ne legyen.
(Pápai Zsolt)

Címkék: auteuil film francia godman leconte paradis  

Kategória: Mozi, animáció

Látta 1884 ember.

Vágólapra másolás

Értékeld!

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Érdekel Imre többi tartalma is?

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu