Dél Britanniában számos helyen fellelhetõek prehisztorikus kõkörök (Woodhenge, DutringtonWalls, Cursus). Ezek az emlékek közül a legismertebb (Avebury után a legnagyobb) a Salesbury-fennsíkon található Stonehenge, mely több mint 5000 év multra tekint vissza. Nevét a szász nyelvbõl "Függõ kövek"-nek is fordíthatnánk le. Az elsõ irásos fennt maradó emlék Geoffrey of Monmouth-tól (kb. 1100 - 1154) származik. Õ az irásában "Óriások táncának" nevezi egy õsi legenda alapján. Késõbb egy XIV sz-i kodex illusztrációján ábrázolták is, amint a legendás varázsló (Merlin) az egyik hatalmas követ a helyére illeszti. Az elsõ tudományos magyarázat szerint, római kori templom lehetett, amellyet Inigo Jones régész a XVII. sz-ban állapított meg. William Stukeley a XVIII sz.-i régiségkutató szerint, druidák temploma volt. Stonehenge kialakulása 3 fõ szakaszra tehetõ.
Ie. 3100 környékén elõször egy kör alakú töltés volt, árokkal és 56 lyukkal, melyeket ma Aubrey-lyukaknak neveznek. Az Aubrey- lyukak ( kb 3 láb mély és 6 láb széles gödrök ) ezeket mészkõbe vágtak és késõbb elhamvasztott emberi maradványok és föld keverékével temettek be. Ezek a töltés kör kerületén helyezkednek el, rendeltetésük mind máig ismeretlen. Az elsõ oszlop a Heel Stone (Sarokkõ) volt, a földsánc bejáratán kívül, ami mellé még 3 került. Kb. 200 év múlva állítottak további köveket. A késõbbi építõk ezeket összekötötték egy párhuzamos töltések szegélyezte út segítségével az Avon folyóval. Az út hossza mintegy 3,2 km. Ez idõtátyt állították valószínüsíthetõen a két Station Stone-t, és ekkor készült a két sírhely North Barrow és South Barrow. Egyes feltevések szerint ebben az idõben temetkezési hely, vagy valamiféle rituális célt szólgált a terület. Talán áldozati hely volt ahol emberi áldozatokat is hoztak.. erre utaló nevet adtak a bejáratban álló két kõnek is a szakemberek (Slaughter Stone). Megközelítõleg 500 év után aztán az építõk elhagyták a helyet. I.e. 2100-ban 80 kék kõtömböt ( egyenkent 4 tonnás ) hoztak ide a 385 km-re levõ Preseli hegységbõl, Délnyugat - Walesbõl. Ezeket valószínûleg tutajon szállították a walesi partok mentén, majd az Avon folyón Bristolba. A szárazföldön görgõk segítségével vontatták, fel egészen Stonehenge-ig. Van azonban több feltételezett útvonal is, mint az ábra igazolja azt. A másik feltevés szerint Stonehangetol Délkeletre tették partra a köveket, és az elõre megépitett úton vitték fel rendeltetési helyükre azokat, bár így a kövek szállítási útja tetemesen megnõtt volna. Létezik ezen kívül egy lehetséges szárazföldi útvonal is, amelynél esetleg a tutajok segítségét egyáltalán nem vették igénybe, bár ebben az esetben, ha a görgõs megoldásra gondolunk, és a megtett több mint 300 km-re, akkor bizony ez idõtájt komoly munkaerõ feleslegnek kellett lennie a vidéken. Tehát ezen utak valamelyikén ideszállított kövekbõl állították fel a középpont körül a dolerit tömbök két körét, bár egyenlõre még csak töredékesen, és a föld töltés kõrön kívül levõ kövek egy részét is átcsoportosították. Megközelítõleg 100 évvel késõbb áthelyezték a dolerit-köveket, és az északra elhelyezkedõ Marlborough-dombokból szállították ide 30 db szürke homokkövet (magasságuk eléri a 7m, súlya pedig a 25-40 tonnát darabonként). Ezekbõl a kõtömbökbõl alakították ki Stonehenge majdnem végleges formályát, mely a két koncentrokus körbõl és ezen belül két patkóformában felállított kõcsoportból áll. Ekkor készült a kõkörökön kívül két másik kõr, ami az "y" és a "z" lyukakból állt. Kb. ie. 1800-ban hajtották végre az utolsó változtatásokat a sziklaköveket újból elmozdították, és a körön belül, a jelenlegi helyükön állították fel õket. Ezzel egy idõben az Oltárkõ néven ismert zöld homokkövet az egyik trilithon elé állították. A Stonehenge-i romok legmeglepõbb sajátossága a 6 kõ szemöldökfát még mindíg tartó 17 db 7 m magas álló kõ oszlopok - õsszesen ennyi maradt meg az eredeti kõgerendából és több mint 30 álló oszlopból épült kõrbõl. Amikor az építészek befejezték a müvet, a kõgerendák köre a valaha is létrehozott egyik legpontosabb, legszimetrikusabb alkotást kellett, hogy jelentsék, és szerkezet részleteibõl nyílvánvaló, hogy annak is szánták. Mindegyik gerenda belsõ és külsõ oldala hajlított, a két körívhez alkalmazkodik, a gerenda vastagságának megfelelõen eltérõ sugarakkal. Csapos kötéssel és hornyokkal illeszkedik egymáshoz, és az álló oszlopokhoz az alsó részükbe bevágott, felálló eresztékek beillesztésére alkalmas lyukak segitségével csatlakoznak. A kõrt igy teljesen egyszintre hozták, és mivel olyan magasra emelték, hogy közönséges kezek nem értek fel hozzá, remélni lehetett, hogy károsodás nélkül megörzi eredeti formályát. E pontosságbol következik, hogy a kõgerendák köre, alkalmas volt rá, hogy állandó alapul szolgáljon a használt mértékek megállapításához, és elég része megmaradt ahhoz, hogy továbbra is lehessen erre használni. A gerendák belsõ hajlata kõrt képezett ugyan igy az õket tartó kövek csiszolt belsõ felülete is. E kõr átmérõjét mai mérnökök igen pontosan felmérték. A kö oszlopok külsõ felülete nem képez olyan pontos kört, mint a belsõ, amit elegyengettek, és lecsiszoltak. Durvák, egyenetlenek, és nem egyforma vastagságú kövekbõl állnak. Ezeket nyilvánvalóan nem arra szánták, hogy pontos mértékül szolgáljanak. A rajtuk nyugvó kõgerendák külsõ oldala azonban éppolyan gondosan meg van munkálva, mint a belsõ és nyilvánvalóan úgy tervezték, hogy a két kõr közül a külsõt adja.