Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

 

 network.hu

 

 Gyulai vár

A gótikus, tornyos várkastély 1403-1445 között épült. Az ország legépebb gótikus lakópalotáját és kápolnát is magába foglaló épület része a várfürdő is. A vár nyaranta színházi előadások színhelye.

A belső vár köré épített védmű volt az úgynevezett derékvár, ennek maradványa a rondella. A derékvár mellett helyezkedett el a tágasabb huszárvár a lovas katonaság befogadására, területe egészen a mai Harruckern-Wenckheim-Almásy-kastély külső faláig nyúlt, a huszártornyot ma a kastély északi szárnyához csatolva találjuk meg.

A kastély közelében tört fel a gyógyvíz, és az egykori lovardában nyitották meg az első uszodákat, így a várfürdő is szorosan része az együttesnek. A várban ma múzeumi kiállítások láthatók, amelyek a középkori vár történelmébe és reneszánsz mindennapjaiba hívják a látogatót.
A várudvar nyaranta az ország egyik legismertebb színházi előadássorozatának színhelye.

Vártörténet network.hu

A szabályos alaprajzú, belsőtornyos vár az eredetileg mocsaras-lápos területen, a Fehér-Körös árterületén, egy hosszúkás szigetre épült. A vár legkorábbi része a négyzet alaprajzú öregtorony és a város felőli rövidebb oldalon lévő palota - ezeket valószínűleg még a Losonczi család építette a XIV. század végén.

A virágzás a XV. század első felében kezdődött, amikor 1403-ban a nagyhatalmú Maróti János macsói bán kapta meg a birtokot. Az ő idejében épült ki a földesúri vár: bővítették a palotának a torony felé eső szárnyát, ahová a kápolna is került, és ekkor emelték az udvart körülvevő téglalap alaprajzú, magas, zárt téglafalat.

A királyra visszaszállt birtokot Mátyás király 1482-ben fiának, Corvin Jánosnak adományozta, ő és felesége, Frangepán Beatrix 1495 után sokat tartózkodott itt, idejükben tovább díszítették és építették a várat. Frangepán Beatrix megözvegyülése után Brandenburgi György felesége lett, így a török közeledtének hírére már ő igyekezett megerősíteni a várat - idő hiányában kevés sikerrel.

A belharcok, török ostromok közepette folytak az építések és átalakítások, az 1566-1695 közötti török uralom, idején nagy változás nem történt. Azután viszont a vár hadászati jelentősége megszűnt, a kincstár leromboltatta a várfalakat, betömette az árkokat, a vár egy része, a belső vár, a rondella és a huszártorony maradt meg.

 

A belső várnetwork.hu

Az égetett téglából épült belső vár 60x27 méteres komor tömb, fala 14 méter magas. Két bejárati kapuja van: délnyugati oldalán a boltíves, ún. Kerecsényi kapu a vár udvarába vezet, a másik kapuhoz, a 20 méter magas kaputorony bejáratához a vár hosszanti, délkeleti oldalán egy emelkedőn kaptatunk fel.

 

 

A torony előtt a mély farkasverem fölötti rekonstruált felvonóhídon át az előbbinél kisebb, boltíves kapun át juthatunk a torony földszintjére. Csigalépcső vezet a tetőre, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a környékre, szerencsés esetben az aradi és nagyváradi hegyekig.

A várudvarra bejutva egyemeletes épületek vesznek körül bennünket: földszintjén műhelyek, raktárak voltak, emeletén lakószobák. A torony melletti mély, gótikus ablakok mögött található az 1445-ben felszentelt kápolna, vele szemben a lovagterem. A palota helyiségei harántdongásak, válltagos kő ajtókeretek és sarokkandallók, kőkeretes ablakok gazdagítják. Északnyugati reprezentatív palotahomlokzata feltáratlan.

 

http://www.vendegvaro.hu/gen?genid=3709

Címkék: várak

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu