Vasárnap reggel későn ébredek. Fél tizenegyet mutat a falióra, mikor ránézek. Most Franciska nem ébred fel mocorgásomra, mint általában szokott. Tegnap este kicsit sok bort ihatott kedvesem. Emlékszem, úgy segítettem be a taxiba, melyet a szülei hívtak nekünk késő este. Kimegyek a fürdőszobába. A tükörben megpillantom arcom. Engem kevésbé viselt meg az iszogatás. Végigsimítok borostámon, megállapítom, hogy jól áll. Csak az orrom olyan bumfordi. A füleim pedig olyan hegyesek, mintha manó lennék.

Lassan esteledik. Franciska fehérneműben állva tanakodik szekrénye előtt. Én az ágy szélén ülök, kedvesem lágy, homokóra alakját csodálom. Franci egyre-másra rángatja ki a csinos ruhadarabokat. Blúzok, szoknyák, női zakók különféle színben. Hiába magyarázza nekem háttal állva szerelmem, hogy ez a blúz, meg az a szoknya milyen anyagú, nem értek hozzá. Amikor felém fordul és várja a bírálatot, akkor is csak annyit tudok mondani, hogy csinos vagy sem. A nők számára fontos a tökéletesség, ha a kinézetről van szó.

Egy héttel azután, hogy első éjszakánkat együtt töltöttük nálam, ma reggel már Franci Gellért-hegyen fekvő tágas lakásában, az emeleten lévő hálószobában ébredek. Összebújva aludtunk el az esti szerelmeskedést követően. Az oldalamon feküdtem, Franciska pedig besimult, mintha két egymásba illő kanál lennénk. Óvatosan leveszem kezem a combjáról, hátrébb húzódom, majd betakarom kedvesem egy vékonyabb pléddel, hogy ne érezze, már nem melegítem. Kimegyek a konyhába, bekapcsolom a kávéfőzőt.