Egy héttel azután, hogy első éjszakánkat együtt töltöttük nálam, ma reggel már Franci Gellért-hegyen fekvő tágas lakásában, az emeleten lévő hálószobában ébredek. Összebújva aludtunk el az esti szerelmeskedést követően. Az oldalamon feküdtem, Franciska pedig besimult, mintha két egymásba illő kanál lennénk. Óvatosan leveszem kezem a combjáról, hátrébb húzódom, majd betakarom kedvesem egy vékonyabb pléddel, hogy ne érezze, már nem melegítem. Kimegyek a konyhába, bekapcsolom a kávéfőzőt. Közben a nappaliban keresem tegnap levetett ingemet, ugyanis, mikor hazajöttünk tegnap este, már ott egymásnak estünk s csak később kerültünk a hálószobába.

Annyira rákaptunk az ízére, hogy egy napot sem tudtunk kihagyni a bizonyos éjszaka óta. Mire visszaérek, lefő a kávé és Franciska csipás szemeit dörzsölgetve totyog ki egy szál fehérneműben a konyhába. A megszokott reggeli csókkal üdvözöl, majd a fülembe súgja:

- Tegnap még szenvedélyesebb voltál, mint eddig valaha.

- Mindig feltüzel, ha összekócolod a hajad és felveszed az ingemet meztelen testedre. - magyarázom.

- Vegyük fel a köntösöket.- mutat rájuk a konyha küszöbén állva.

- Aztán üljünk ki az erkélyre kávézni. - ajánlja.

Bólogatok, s elkezdem kitölteni a kávét két csészébe.

Addig Franciska a kanapén lévő köntösöket kezébe veszi, elindul felém, s a négyszögletes, üveglapos ebédlőasztalnál állva megvárja, míg odaérek a két csésze kávéval. Az asztalra óvatosan, kissé remegő kézzel teszem le a csészéket. Franciska a köntösömet nyújtja felém, de én intek neki.

- Fordulj meg, először én szeretném feladni rád. - mondom búgó hangon, mintha galamb volnék.

- Örömmel, kedvesem, de akkor én is így teszek. - válaszolja.

Feladjuk egymásra a köntöst, s úgy kézen fogva sétálunk a hálószobából nyíló erkély felé.

A hálószobában még egy pillantást vetek az ágyra, és látva a lepedő gyűröttségét, elismerően jegyzem meg gondolatban, hogy mennyire jól megdolgoztuk az ágyat tegnap. 

Az erkélyen egy dohányzóasztal és két szék áll. Remek kilátás tárul elénk. Velünk szemben a közelben lévő budai hegyek látszódnak, oldalt a budai Vár-hegy tűnik föl, a távolban a Dunakanyar is felsejlik szép időben. A csönd majnem tökéletes. A város járműveinek zúgása a hegynek ezen a részén alig érzékelhető, a Citadella felé tartó autóbusz zaját lehet csak óránként többször is hallani. Ott üldögélünk, már vagy negyedórája. Azt hiszem, egyikünk sem ébredt még fel rendesen. Ekkor váratlanul megcsörren kedvesem mobilja a hálóban. Besiet, felveszi, én pedig otthagyom a maradék kávét és kiváncsian hallgatózom. A szüleivel beszélget, akikkel karácsony másnapja óta nem beszélt hosszabban. Mikor leteszi a telefont, izgatottan közli, hogy ma estére hivatalosak vagyunk a szüleihez, akik nagyon érdeklődtek irántam. Franciska meglepetten hüledezett, nem számított tőlük ilyen hívásra. Úgy tűnik, hogy enyhültek azóta, hogy megtudták, lányuk egy falusi, örökbefogadott férfit szeret. Le kellett ülnie az ágy szélére gondolkodni, hogy felfogja az egészet. Hangosan tette fel a kérdéseket magának.

- Hogyan lehet, hogy meggondolták magukat? Anyám józan ésszel belátta, hogy nem tehet semmi? Vagy apám szeretné megismerni kedvesemet?

- Figyelj Franci!- leülök mellé, s szemeibe nézek.

- Örüljünk neki, hogy adnak egy lehetőséget nekünk. Majd rájönnek, hogy mi tényleg szeretjük egymást. - magyarázom.

- Mi lesz, hogyha nem felel meg nekik a végzettséged? - kérdi aggódó hangon Franciska.

- Nem hinném. Okleveles olajmérnök vagyok. Ha több kapcsolatom lenne, el tudnék helyezkedni egy neves olajvállalatnál is akár. Tudok angolul, franciául,  egy picit olaszul  és oroszul kommunikálni. Szerinted?

- Meglátjuk, viszont jelenleg csak annál a cégnél dolgozol, ahol én, és még kezdőnek számítasz, noha eddig nagy segítség voltál számunkra a külföldi ügyeknél. Remek fordítási és tárgyalási készséggel rendelkezel. - feleli szerelmem.

- Persze, meglátjuk. - így szólok.

- Akkor viszont, mielőtt elindulunk hozzájuk, kellene valami ajándékot vennünk. - javasolja Franci.

- Jó, majd lemegyünk a körtérre és benézünk egy boltba. Amúgy is, valami gyorsat kellene ennünk ebédre, bemehetnénk a plázába. Este úgyis vendégségbe megyünk. - válaszolom.

- Remek. Ezt megbeszéltük. - mondja szerelmem.

- Így van.

Majd megölelem Franciskát, s a fürdőszoba felé veszem az irányt. 

- Hová mész kedvesem? - kérdi.

- Letusolok gyorsan. - szólok vissza a küszöbről.

A tusoló alatt állok, mezítelen testemet előbb leöblítem langyos vízzel, majd tusfürdőt nyomok jobb tenyerembe és elkezdem bőrömbe dörzsölni. Az arcommal kezdem, haladok lefelé, a mellkasomtól egészen lábam ujjáig. Lágyékomnál járok, mikor zajt hallok a fülkében. Nyílik az ajtó. Franciska bekukucskált huncut mosollyal, majd mikor hátat fordítottam neki ledobta magáról a köntöst és a hálóinget, s félrehúzta a tusolófülke ajtaját. Bejött hozzám. Elkezdte a habot leszedni mellkasomról, s azt testén kezdte szétkenni. Akármennyire izgalomba jöttem formás idomai látványától, türelemre intettem. Kedvesem összezavartan, kicsit durcásan szállt ki kérésemre a tusolóból. 

- Tusolás közben még nem...

Szavába vágok:

- Majd máskor, most máson jár az eszem. Feszült vagyok az este miatt. Tetszem-e majd szüleidnek?

Inkább csinálj gyorsan reggelit, rendben?

- Rendben. - közli csalódottan Franciska, kinek vágya váratlanul korbácsolódott fel.

Mikor már a szőnyegen állva törölközöm, a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül illatok áramlottak be hozzám. Biztosan rántottát készít és bacont süt Franciska, gondoltam. Törölközőbe burkolom testem, úgy hagyom el a fürdőszobát, s megyek öltözni a hálószobába. Mire felöltözöm, tányérok csattanását hallom az asztalon, majd nem sokkal később Franciska hangját.

- Máté! Kész a reggeli, szerelmem!

- Megyek! 

Reggelire, ahogy sejtettem, rántottát és sült szalonnát tálalt zöldségekkel és kenyérrel. Reggeli közben még éreztem, Franciska orrol rám, amiért ellenálltam neki a fürdőszobában, ezért nyomatékosítottam, hogy nem vele van baj. Egyszerűen túl feszültnek éreztem magam abban a pillanatban. Mire befejeztük a reggelit, már kibékült a helyzettel. Utána ő is tusolni indult. Én addig, úgy döntöttem, bekapcsolom a tévét és a sportcsatornát nézem. Téli sportok mentek éppen. A lesiklók vakmerőségét mindig becsültem. Ma is izgalommal figyelem kedvenceim, a norvégok csúszásait. Mikor Franci, végezvén a tusolással, átgázol a nappalin keresztül, a hálószobába, hogy kitalálja mit vegyen fel én hangos kiabálással szurkolok, mert legnagyobb kedvencem átveheti a vezetést. Franci félpillantásából leszűröm, hogy mennyire megszállotnak gondol, de én tudom, hogy ő kedveli a téli sportokat, sőt, ő tud síelni, ellentétben velem. Ilyenkor halkan mindig megemlítem neki, mennyire vágyom rá, hogy megtanuljak síelni. Miután felöltözik, kedvesem leül mellém.

- Máté! Ugye tudod, hogy februárban van Valentin-nap?

- Persze. Ezidáig nem volt nagyon kivel ünnepelnem, de most minden más lesz.

- Csak emlékeztetni akartalak rá...

- Jól van. Értem a célzást. - mondom és adok puszit az arcára.

Franciska hirtelen feláll és úgy néz rám, mint amikor ötlete támad. Ilyenkor csípőre teszi kezét, s egyik szemöldökét homlokára feltornászva, sejtelmes hangon " Mi lenne, ha..., Mit szólnál hozzá, ha..., és hasonló kezdetű kérdésekkel bombáz. Ha nincs kedvem egyik ötletéhez sem, akkor finom mozdulatokkal masszírozni kezdi vállamat, s az ingemet kigombolva a mellkasomat simogatja, felváltva. Tudja, hogy egy kis gyengédséggel meg lehet puhítani.

- Mit szólnál ahhoz, hogyha futnánk egy kicsit? Úgyis melegebb az idő a szokásosnál. 

- De még tévézni szeretnék. - válaszolom, mint egy durcás gyerek.

- Máté! Azt akarod, hogy csökkenjen az állóképességed? Én nem akarom, hogy ellustulj. Nekem egy erős, jó állóképességű férfira van szükségem. Segíteni akarok neked, hogy legjobb formádba kerülj!

- Jól van. Meggyőztél. Akkor átöltözünk és te elviszel futni valahova. - adom rá a fejem.

Noha csak egy hónapja ismerjük egymást, az együtt töltött idő mindkettőnkre hatással van. Engem Franciska teljesen feltölt energiával. Aktivizál, motivál, szeret és magabiztos férfit farag belőlem. Franciska egyre háziasabbá, empatikusabbá és emberibbé válik. 

Kilenc óra körül elhagyjuk a házat és kocogva indulunk lefelé, a Móricz Zsigmond körtér irányába, ahonnan a Feneketlen-tó felé vesszük az irányt. A kocogás normál tempójú, ezt még jól bírom. A Feneketlen-tó környéke számomra nem ismeretlen terep, az állóvíz körülötti park kellemes pihenőhely azok számára, akik frissebb levegőt akarnak szippantani, hisz a Kosztolányi Dezső tér forgalmas csomópont.

Őszintén megvallva azonban, a tavat körbevevő futópályát még egyszer sem vettem igénybe. Mielőtt elkezdenénk a futást, bemelegítünk. Gyors sprintek, nyújtások, karkörzés, fekvőtámasz, és ehhez hasonló gyakorlatok. 5 percnyi bemelegítés után elindulunk futni. Hagyom, hogy Franci diktálja a tempót, nem sokkal lemaradva követem őt. Szerelmem alakja hátulról is kifogástalan cicanadrágban, tekintetem odatapad. Mikor egyszer hátranéz, lebukok előtte, csak a fejét rázza, de én tudom, mit gondol.

- "Tipikus, igazi férfi gondolkodás. Mindig a hátsónkat és mellünket bámulják." - látok bele kedvesem fejébe.

Újra előre néz Franciska, s gyorsít a tempón. Ez még nem okoz problémát, tartom vele a tempót. Így körözünk már egy ideje, mikor ránézek órámra. Már cirka negyedórája futunk, amikor szerelmem lelassít és így szól mellettem:

- Most kocogunk egy kört, aztán 50 m-es sprinteket csinálunk rövid szünetekkel. Aztán fújunk öt percig és megint futunk. Eddig egész jól bírod.

- Rendben. - pazarlom egyik légvételem beszédre.

A sprintek nagyon intenzívek, a sokadik után lihegve állok meg, mellkasom hevesen zihál. Franci rövidesen megáll, mikor észreveszi, eltűntem mögüle. Odafut hozzám és letámogat egy padra.

- Ez már túl sok volt, drágám? - kérdezi. 

- Igen, tudod a sprintek kifárasztottak. - válaszolom.

- Sebaj. Az állóképességed nem rossz, a hosszabb távú, egyenletesen gyors futás jól megy. A robbanékonyságot kell növelni és erősíteni kell a lábaid, hogy bírd a sprinteket.

- Ja, és megtanítanom neked a helyes levegővételt is. - teszi hozzá.

- Oké. - mondom még lihegve kicsit.

Franciska átölel, megcsókol s a fülembe súgja:

- Nem baj, kicsim! Nekem akkor is te vagy az igazi. - vigasztal.

Szavai egy pillanatra lemossák a csalódottságot az arcomról. A távolban lévő fákat figyelem, elmélázok. Arra gondolok, hogy annak ellenére is szeret, hogy kicsit túlsúlyos vagyok. Jó érzés, mert az utcán sétálva az olyan bombanőket, mint ő, kigyúrt férfiak oldalán látom. Álmomban sem gondoltam volna, hogy nekem ilyen barátnőm lesz, egyszer. Franci hangja rángat ki megtorpanásomból. 

- Induljunk el! Sétáljunk haza! - mondja és tartja kezét, hogy segítsen felállni.

Kezére támaszkodva felállok és hazafelé sétálgatunk ketten egymás mellett, egymást átkarolva, hogy melegítsük testünket. Franciska alig alacsonyabb nálam, nem kell nagyon lehajolnom.

Miután hazaérünk, levezetésképpen még nyújtanom kell Franciskával. Az edzés utáni nyújtás azért fontos, hogy utána ne érezzünk fájdalmas izomlázat. Nyújtás után befekszünk az ágyba, betakarózunk, összebújunk kicsit. Csak a másik melegét akarjuk érezni. Franci haját macerálva fekszik. Ezt a szokását is ismerem már. Ilyenkor tervez, szervez gondolatban. Mikor rákérdezek, miről gondolkodik, nem ad választ, inkább csendre int, majd bekapcsolja a televíziót, ugyanis a hálóban is van TV. Kapcsolgat. Átsiklik a sportcsatornák felett, elhagyja az ismeretterjesztő csatornákat. Amire felőlem hangos, nem tetsző bőgés a válasz, ezért gyorsan az egyik főzőműsorra kapcsolja. A képernyőn megjelenő, nagy, bepácolt, serpenyőben sülő steak látványa lenyugtat, mintha az illatát is érezném, persze ez csak agyam illúziója. Ha Franci arcát látnám, most biztosan elégedettség ülne ki rajta. Gyomrom megkorran, tudtam, ez egy jelzés. Felnézek az órára és látom, hogy már lassan dél felé közeledik az idő. 

- Franci! - kiáltom.

Franci összerezzen mellettem. Álmos hangon kérdi:

- Mi van? Történt valami baj?

- Semmi, csak éhes vagyok. - válaszolom.

- Tipikus. Ti, pasik mindig csak a hasatokra és farkatokra gondoltok. - szakad ki belőle kevés vulgaritás is. - így Franciska.

- Persze. Ti, nők pedig mindig tekervényesen gondolkoztok és sosem lehet kitalálni, minék örülnétek legjobban. - így én.

A nemekről szóló vitát telefonom csörgése szakította félbe. Telefonom a nappaliban, a kanápé előtt lévő asztalon pihenve rezgett, villogott és zenélt egyszerre. Kifejezetten idegesített, ezért hamar felvettem. Egy kedves, de gondterhes, idősebb hang üdvözöl, majd udvariasan köszöntöm és mire érdeklődök, hogy ki keres, túloldalt leteszik a telefont. Kedvesem érdeklődve felül az ágyon.

- Ki volt az? Mit akart?

- Nem tudom. Nem árulta el sem a nevét, sem a célját. Egy idősebb női hang volt. - válaszolom.

- Furcsa dolog. - jegyzi meg.

- Igen, elég furcsa! 

- No, de tényleg ebédidő van. Menjünk, együnk valami gyorsat és finomat!

- Menjünk, szerelmem! Menjünk!

Ugyan nem imádom a gyorsételeket, mégis néha az tűnik a legjobb megoldásnak rohanás közepette. Visszaemlékszem, legutóbb hamburgert ettünk Franciskával a plázában és ehhez kapcsolódik egy vicces, de kellemetlen történet. Álltam a sorban, már vártam, hogy kiadják tálcán a tenyérnyi hamburgert, maroknyi sült krumplival és egy pohár kólával. Hátranézegettem Francira, aki a sarokban ült, nem messze tőlem, és mikor egyszer visszafordultam, a pult felé, két hasonló tálca hevert rajta. Gyanútlanul elvettem a bal oldalit és visszamentem Franciskához, aki már hamarabb el tudta hozni tálcáját, ugyanis Cézár-salátája gyorsabban elkészült.

Beleharaptam a hamburgerbe. Az első falat ajkam és nyelvem elkezdte égetni, majd mikor lenyeltem azt, hirtelen pokoli forróság öntötte el számat. Torkom szabályosan lángolt. Egész testem remegett, rázott a hideg, annyira csípős volt a szósz. Kívülről, egyszerre tűntem viccesnek és olyannak, ki halálán van. Szerelmem először még csak nevetett azon, hogy hagyják el számat válogatott szitokszavak az első falat után, majd észrevette, hogy komolyabb a baj. Odasietett a pulthoz és felelősségre vonta az egyik kiszolgálót. Azt állította határozottan, hogy az én hamburgerembe nem rakott extra csípős szószt. Franciska megemlítette, ha allergiás lennék a csípősre és ezért bajom lenne, kiverné a balhét. Azonban, ekkor, úgy láttam, egy fiatal férfi lépett oda hozzá és a személyzethez. A férfi azt kifogásolta, hogy a hamburgerben, amit kapott, nem volt csípős szósz. Ekkor Francinak és a dolgozónak összeállt a kép. Elnézést kért, hogy összekeverte a két tálcát és ingyen adott egy újat mindkét félnek. Addigra szerencsére elmúlt a lángolás is a számban, s végre benyomhattam egy egész zsömlét, finom marhahússal, zöldségekkel, cheddar sajttal.

Ma úgy döntöttünk, séta közben, hogy megeszünk egy egész pizzát ketten. A pizza, számomra még a hamburgernél is jobb. Imádom a paradicsomos szószt és a pizzára ráolvadó sajtot.

Amúgy is, jobban kedvelem az olaszos ízvilágot. Mindig arról álmodozom, hogy Velencében ülök egy gondolában, egy gyönyörű nő társaságában, romantikus vacsorára viszem, ahol az ablakunk a csatornára néz, egymás szemeiben elveszünk, elénk spagettit és bort tesznek, s e pillanat örökkévalóságnak tűnik. A hétköznapokba visszatérve, nem panaszkodhatok. Jelenleg is egy gyönyörű nő ül velem szemben. Pizzát eszünk, olasz sonkával, mozzarella sajttal. Evés után rendelünk még egy-egy lattét és miközben szürcsölgetjük megvitatjuk, mit vigyünk ajándékba estére, Franciék szüleihez. Nem kell sokat tanakodnunk. Egy üveg minőségi bort és egy doboz bonbont viszünk. Azonban a boltban, mivel borban eltérő az ízlésünk, rögtönzött vita kerekedik. Franci közli, hogy édesapja a száraz, fehérbort preferálja, de szerinte a félszáraz borok jobbak. Én erre azt mondom, hogy egy férfi számára testes vörösbort kell vinni ajándékul. Ő ezzel nem ért egyet. Ragaszkodik ahhoz, hogy félszáraz bort vegyünk, én pedig végül beleegyezek. Nem akarok este a kanapén aludni. Amíg szerelmem a bonbonok közül válogat, ellenállhatatlan csábítást érzek a csokik iránt. Rögtön négy darabot beleteszek a kosárba, amikorra észreveszem, hogy Franciska kifigyelte a manővert. Rosszalló tekintettel néz rám.

- Nem gondolod, hogy túl sok lesz a csoki?

- Na, jó... Visszateszek egyet.

- Kettőt.

- Rendben, kettőt.

- Ha szeretnél fogyni, nem szabad sok csokit enned.

Én csak bólogatok némán. Úgyis neki van igaza, és mindig is neki lesz. Nevelőapámmal szilveszterkor hosszasan beszélgettünk egy üveg bor kíséretében. Felmerült az is, hogy mi fog rám várni, hogyha Franciskával komolyabbra fordulnak a dolgok. Különösen a házasságra tért ki. Akkor véstem eszembe, hogy mindig az asszonynak kell igazat adni. Többet ér a béke, minthogy száműzzenek a hálószobából. 

Franci önelégült mosollyal veszi tudomásul, hogy hallgatok rá.