Vasárnap reggel későn ébredek. Fél tizenegyet mutat a falióra, mikor ránézek. Most Franciska nem ébred fel mocorgásomra, mint általában szokott. Tegnap este kicsit sok bort ihatott kedvesem. Emlékszem, úgy segítettem be a taxiba, melyet a szülei hívtak nekünk késő este. Kimegyek a fürdőszobába. A tükörben megpillantom arcom. Engem kevésbé viselt meg az iszogatás. Végigsimítok borostámon, megállapítom, hogy jól áll. Csak az orrom olyan bumfordi. A füleim pedig olyan hegyesek, mintha manó lennék. Arcom hiú elemezgetését hólyagom feszülése zavarja meg. A WC előtt állva könnyítek magamon, bal kezemmel a fejemet a vakarom közben. Már éppen végzek majdnem, mikor hátulról gyengéd ölelésben részesít valaki. Ahogy szőrös mellkasomhoz ér, rögtön felismerem az illetőt. Franciska bevett szokása kezd lenni mellkasom gyengéd cirógatása, főleg, amikor kényeztetésre vágyik. Dolgom végeztével megfordultam és csókot adtam neki. Ki sem kellett ejtenie a száján, tudtam mire vágyik. Kedvenc levendulás fürdőjét előkészítettem, a kád szélére apró mécseseket raktam. Visszamegyek hozzá a hálószobába. Ott ül az ágy szélén, hálóingjét levetve. Karjaimba veszem pőre testét, kezdeti sikongása édes kacagássá alakul, miként lábai fickándoznak a levegőben. Beviszem a fürdőszobába és óvatosan a kádba eresztem. Kívánkozik, hogy beleugorjak én is a nagy, négszögletes kádba, ami egyébként egyfajta jacuzziként is használható. Levetem alsómat és szerelmemmel szemben ülök le a kád egyik padjára. Orromat azonnal tömény levendulaillat árasztja el, mely a forró vízből gőz képében száll fel. Franciska elégedetten mosolyog. Lábát ki-ki villantja a vízből, hogy gyertyafényben megcsillanjanak selymes bőrén a vízcseppek, s kiadja csinos lábánák vonalát, ezzel engem ingerelve. Egyszer csak, több próbálkozás után, sikerül elkapnom a lábát egyik kezemmel. Másik kezemben szappant tartok. Gyengéd, lassú mozdulatokkal simítok végig a lábfejétől egészen a combjáig. Érintéseim erősödnek, stimuláló masszírozásba váltok át. Ugyanezt teszem a másik lábával is: szappan, simogatás, masszázs. Mikor nyújtanám át a szappant kecses kezébe, elutasítja. Megkér, hogy én fürdessem meg teljesen, mert az olyan érzéki dolog. Nem mondhatok nemet neki, és bár kínálkozó alkalomnak tűnik ahhoz, hogy leteperjem a kádban, én nem ilyen vagyok. Franciska lágyékom környékét kezdi ingerelni lábával, miután gondosan leöblítettem mellkasát. Habár jólesett a gesztus, türelemre intettem és suttogva így szóltam:

- Türelem. Ma én kényeztetlek téged...

- Rendben. - feleli, majd kiemelkedik a vízből.

Ahogy felemelkedve feszít a kádban hosszú oldalra omolt hajjal, Botticelli Vénuszát idézi, noha közel sem olyan hosszú a hajkoronája, hogy szemérmesen elrejthesse nőiességét.

Negyedórával később a konyhában forgolódok. A tojás és a bacon kisült, készítem a palacsintát is.

- Hol vagy már? - kiabálja Franci.

- Reggelit csinálok neked. Maradj az ágyban, hamarosan odaviszem.- felelem.

A reggelit tálcán teszem kedvesem elé, aki izgatottan ülő helyzetbe kuporodik az ágyon, felhúzott lábaival támasztja ki a tálcát. 

- Tudod, hogy még senki sem hozta nekem ágyba a reggelit?

- Tudom. Ha a feleségem leszel, minden hétvégén átélheted ezt.

- Feleség?!?! Én még nem állok készen erre.

- Nyugi Franci. Nem komolyan gondoltam, de eljön az a pillanat is, egyszer, legalábbis remélem.

- Én nem remélem.

Hatásszünet.

- Tudom. - mosolyodik el közben.

- Reméltem, hogy tudod. Beszéd helyett inkább egyél. Jó étvágyat!

Magára hagyom pár percre. Egy tányérra már összekészítettem saját reggelimet is. Franci közelében reggelizek, azon a széken ülök, melyet az előbb hoztam be az erkélyről. Mire kedvesem megeszi a reggelit, addigra én is végzek azzal. A reggeli után azt terveztem, hogy beteszem Franciska relaxációs cd-jét, és én a nyugtató zene kíséretében teljesen ellazítom őt testmasszázzsal.

- Vetkőzz le, kérlek. - utasítom.

- Te kis huncut. Mire készülsz? - kérdi.

- Ellazítalak. - felelem.

- Óh, én már elég laza vagyok és ruganyos... - tesz félreérthetetlenül erotikus célzást.

Mi lesz velem, ha megházasodunk? Szerelmem kielégíthetetlen szexuális vágyát, nem tudnám elégszer csillapítani, noha, valljuk be, hogy sok férfinek inkább okozna örömet ez, mint problémát. Az ilyesfajta igényeknek is van határa. Franciskánál ez már függőség lehet. Vagy ennyire élvezi velem? Mert az elismerés, számomra. Mielőtt a hiúság vermébe zuhantam volna, elkergettem gondolataim és a jelenre koncentráltam újra.

- Nem vagyok hímringyó, hogy állandóan csináljam veled, amikor akarod. - fakad ki belőlem durván.

- Szóval nem kívánsz? - kérdi sértődötten.

- Nem arról van szó. Bármelyik érett férfit beindítana tested látványa. Ma nem akarok ajtóstól a háznak rontani.

- Ez csak kifogás. Tűnj el a szobából! Nem is szeretsz!- vágja hozzám.

Szavai majdnem leterítenek. Rá sem ismerek. Ilyen kitörést még nem tapasztaltam tőle. Mintha egy vulkán lépett volna működésbe. Úgy döntök, az lesz a legjobb, ha sétálok egyet. Mire visszaérek, talán lenyugszik. 10-15 perc sétával felérek a Citadellához. Onnan bámulok le a ködbe burkolózó télies városra. Bal oldalról hideg szél fúj át testemen, vacogni kezdek. Elindulok szélirányban, hogy mozogjak, a Szabadság-szobor felé közeledem. A szobor tövében egy futóöltözetben lévő, hosszú hajú lányra leszek figyelmes. Ugrándozik, guggolásokat végez, helyben fut és nyújt. Még közelebb lopózom, tovább figyelem őt. Arca rózsás, pirospozsgás a hidegben, veszem észre, mikor rám pillant. Zavarbaesetten kapja el tekintetét. Nem tudom mi lelt engem. Kacsintgatok rá és leszólítom.

- Szia!

- Szia!

- Nincs túl hideg a futáshoz? 

- Nincs. Aláöltöztem, több réteg van rajtam és sosem hagyom abba a mozgást. - magyarázza két levegővétel közt.

- Remek. Mindig itt szoktál futni vasárnaponként? - kérdem.

- Igen. Miért kérded?

- Csak azért, mert én is szoktam futni. - hencegem, pedig a szoktam erős kifejezés.

Nem szoktam és futni is csak egyszer futottam komolyabban mostanában, csak tervbe vettem Franciska miatt, aki csak most jut eszembe. Franci biztos haragszik rám még, én csak sajnálom, mert szerintem szexfüggő, de azért kicsit neheztelek is rá. Ez a lány pedig, kinek még nevét sem tudom, érdeklődést vált ki belőlem és vágyok rá, hogy megismerjem. Egyszerűen sugárzik belőle az életöröm, a bohémság.

- Jövőhéten is itt leszel?

- Igen, de miért?

Egymásra mosolygunk.

- Talán összefutunk megint.

- Talán. - mondja sejtelmes hangon a lány.

Majd megfordul és futva indul el lefelé, de még mielőtt teljesen eltávolodna hátrafordul egyszer, s mosolyogva integet nekem.

Visszamosolygok, szívemet melegség önti el a nagy hidegben, még a Franciskával való kis perpatvart is elfeledem pár percre. Ez az első alkalom, hogy egy lány felkelti az érdeklődésem annak ellenére, hogy komoly kapcsolatban élek. Kisétálok még egyszer lenézni a városra. A város közlekedése vasárnap elég gyér, de a szervezettségét még így is észre lehet venni. Most először sejlik fel bennem a gondolat, hogy a mi kapcsolatunk, Francival egy külső szemlélő nézőpontjából tökéletes. Ilyennek tűnik eme nagy város közlekedése is, melyben a közlekedési lámpák mutatnak megálljt, vagy adnak zöld utat. Azonban az emberi tényező mindent átírhat. Vannak, akik még a piroson is átmennének, s a figyelmeztető jelekre sem figyelnek. Mások viszont mindig helyesen cselekednek és zöld utakon haladnak. Valahogy, kezdem úgy érezni, hogy próbálom magam áttuszkolni a piros lámpán, hogy gyorsan elérjem célomat, pedig a zöld jelzésig lehet, hogy csupán pár másodpercet kellene várnom és minden zökkenőmentesen menne, akadályok vagy baleset nélkül. Érthetőbben fogalmazva: Franciskával azért vagyok együtt, hogy bebizonyítsam a világnak, érett és magabiztos férfi lettem, akinek van egy szép barátnője, és akivel házasságban és gyerekekben gondolkodok. Ez lenne az ideális életcél huszas éveim közepe felé közeledve. Ezt elfogadom, de én legbelül művészlélek vagyok, aki szeretné habzsolni az életet, élni az istenadta örömöknek, a természet lágy ölén piknikezni, verseket írni, történeteket kreálni, festeni, egyszóval kifejezni önmagamat. Azért feszengek sokszor, mert úgy érzem, hogy a külvilágnak kell megfelenem, nem magamnak. Valami pedig azt súgja nekem, hogy az ismeretlen lány felé kell közelednem, hogy megleljem az igazi boldogságot, a bohém életet. Lefogadnám, hogy annak a lánynak van művészi érzéke és szereti a művészeteket, a festményeket. 

Egy hete már, hogy összevesztünk Franciskával. A héten hidegen viselkedett velem. Nem hagyta, hogy hozzáérjek, beszélni is csak foghíjról beszélt. Ez engem nagyon zavar mégiscsak szeretek vele lenni, szeretem őt, korábbi gondolataim ellenére is. Remélem, hogy egyszeri alkalom volt az a dühroham, amit Franci produkált. Már elmúlt az ebédidő. Szerelmem a kanapén fekszik laptoppal a kezében, most is dolgozik. Magára húzta kedvenc rózsaszín plédjét. Mióta nála lakom hozzá kellett szoknom ehhez a színhez, ugyanis az egyik kedvence, de már kezd néha az idegemre menni. Én a fotelben ülök, kezemben toll és egy kis cetli. Verselni próbálok. Valentin napra szeretnék néhány sort alkotni, hogy megpróbáljam lenyűgözni Franciskát, aki teljesen közömbös a művészetek iránt. Mindig eszembe jut valami, de ekkor kedvesem megszólal:

- Hoznál vizet? Hoznál kávét? Hoznál valamit?

Ekkor mindig felállok s kiszolgálom őt.

Igazából nehéz őszinte szavakat írni Franciskáról, mert habár szeretem, tényleg szeretem, de csak a szépsége és szexuális tapasztalatai miatt. Megismerkedésünkkor mutatott viselkedéséből a töredékét lehet csak tapasztalni, így közel egy hónap után. A empátiának már nyoma sincsen, kedvességéből is visszavett, már a humoromat sem értékeli mindig. Noha motivál, úgy érzem, mintha a saját képére próbálna formálni és kihasználja naivságomat, hiszékenységem. Mivel ma sem tudok vele beszélgetni, s még nem adja fejét békülésre inkább kiouisonok csendben. Fölsétálok a Citadellához, mint egy héttel ezelőtt. Megint a városra bámulok le, már felszállt a reggeli köd. Két madarat figyelek, akik az erőd egyik kőfalának tetején ugrándoznak. Mozdulatlanul figyelem őket, így elég közel merészkednek hozzám. Az egyik pillanatban viszont léptek zajára elröppennek. Hátrafordulok és megpillantom a titokzatos lányt. Múlt vasárnappal ellentétben most télikabátban áll előttem. Fején vicces bolyhos sapkát visel, mely alól előbukkannak hosszú barna hajtincsei. 

- Szia! Emlékszel rám? 

- Szia! Hát persze! Hogyan feledhetném el ezt a bájos pofikát?

- Csenge vagyok. - mutatkozik be csengő hangon.

- Örvendek. Máténak hívnak. 

Rám mosolyog, majd így szól:

- Rögtön láttam rajtad, hogy szereted a festményeket.

Teljesen el vagyok képedve. 

- Ho-Ho-Honnan tudod, hooogy szeretem a festményeket? - dadogom. 

- Már abból tudtam, ahogy a madarakat csodáltad. Egy ember, aki szereti a művészeteket, képes bármiben meglátni a szépet. Még engem is olyan áhítattal figyeltél egy héttel korábban, mintha egy szép modell lettem volna. - magyarázza.

- Lenyűgöző! No és te kedveled a festményeket? - kérdem.

- Imádom a festményeket, sőt, magam is festegetek. - feleli.

- Remek. Én verseket szoktam írni. Most is egy versen törtem a fejem. Tudod, a barátnőmnek szánom. Egy hét múlva Valentin nap.

- Ó, egy poéta. Micsoda meglepetéseket rejtegetsz. Kedvelem a mai kortárs költészetet. Biztosan nagyon szereted a párodat. Örülhet, hogy egy ilyen intelligens, művészi érzékkel megáldott kedvese van.

- Köszönöm a kedvességet. Őszintén megvallva, amikor próbálok vele művészetekről beszélgetni, akkor teljesen közömbös. A verseim sem érdeklik, de rendületlenül igyekszem ezen változtatni.

- Ne neheztelj ezért rá! Biztosan értékeli a művészeted, csak nem tudja szavakba önteni véleményét.

- Áh, valahogy minden más amióta megismerkedtünk. Most is mosolyszünet van közöttünk.

- Az ilyen előfordul, nekem elhiheted. Előző kapcsolatomban is voltak viták.

- Akkor sem vagyok boldog jelenleg. 

Csenge hirtelen hangnemet vált. Ördögien csábítóan s buján szólal meg.

- Felejtsd el őt most. Irány a bokrok mögé! Légy te Zefír, én pedig Khlórisz leszek. Tégy magadéva a természet lágy ölén, s vesd el magvaidat bennem hogy az áldott Flórává váljak.

Csenge kabátja alól kezd kivillanni teste. Félrepillantok, s mire visszanézek Csenge sehol. Megrázom a fejem. Talán csak látomás volt? Képzeletem szüleménye?