A ragaszkodásról és a lehetőségekről
Olyan időbe születtünk, amikor a világ figyelmét az anyagi javak megszerzése köti le. Az élet értékét a megszerzett pénz, tárgyak, végzettségek mennyiségével mérjük, s arra a kérdésre, hogy ki vagy, mindig ilyen választ kapunk: X.Y. vagyok, borász, vagy portás, vagy agyakutató. Tényleg ez határozná meg életünk értékét? Tényleg az lenne életünk célja, hogy felhalmozzunk olyan értékeket, amelyek pusztán azért jelentenek számunkra is valamit, mert a körülöttünk lévő világ számára áhítottak, és amikor mi megszerezzük őket a világban elismerés vagy irígység ébred irántunk? Sokan, akik már megszerezték, amit csak lehetett, tudják már, hogy sem az anyagi javak, sem a végzettségek féktelen gyűjtögetése nem hoz boldogságot, de még az általuk nyújtott öröm is csak a viszonylagosság, a másokhoz viszonyítottság miatt alakul ki, akkor csak átmenetileg. Megszerezni, vagy elveszíteni dolgokat, tárgyakat, embereket mindennapos dolog. Természetes, hogy ez öröm és bánat kíséretében történik, és fontos is, hogy öröm és bánat megérinthessen minket, ha az életünk úgy alakul. Nem volna helyes, ha ezeket az emberi érzéseket valami álspirituális hazugság miatt elnyomnánk magunkban, és azzal hitegetnénk vagy győzködnénk magunkat, hogy ami velünk történt, annak valami nagy szellemi oka van, még ha különben igazunk is lenne.
Meg kell értenünk a dolgok valódi értékét!
Egyszer egy masszőr barátomnál voltam és beszélgettünk. Egyszercsak megszólalt a telefonom, én meg fölkaptam. Miután befejeztem a beszélgetést, azt mondta: - Milyen jógi vagy te? Mobiltelefonod van? - Mire én azt mondtam neki: - Hajaj! Még autóm is van... - nevettünk, de ott volt a lényeg a mondatok között. Egy jógiról sokszor az a feltételezés, hogy nincs semmilye és nem is szabad törekednie arra, hogy bármilye is legyen. Ez a gondolat nem teljesen helyes. A jógi nem a világ dolgait utasítja el, hanem csak az azokhoz való rakaszkodást és a dolgok gyűjtögetését. Ez minden dologra igaz, legyen az tárgyi vagy szellemi. Sokszor kérdezik tőlem, hogy mi a baj azzal, ha bizonyos dolgokhoz ragaszkodik az ember. Valóban van néhány dolog, egy-két dolog, vagy talán csak egyetlenegy, amihez érdemes ragaszkodni. Hogy mi is az, arról talán majd később.
A ragaszkodás olyan, mintha saját magunkat kötnénk vastag kötelekkel a dolgokhoz. Ez több mindenben gátol minket. Gátolja a szabad cselekvést, gátolja a szabad gondolkodást és gátolja a belső nyugalom és csend elérését. Amiben azonban a leginkább gátol a ragaszkodás, az a lehetőségek és az új dolgok beáramlása az életünkbe. (Az emberek sokszor a teljesen rossz dolgokhoz ragaszkodnak, mintha készségesen szenvednének, és ez okozna nekik megelégedettséget.) Minden egyes dologhoz való ragaszkodás ugyanis olyan, mint egy-egy kicsi horgony, amit kivetünk. Így a hajónk előbb lelassul, majd teljesen le is áll, és végül új lehetőség csak akkor kacsint ránk, ha az élet áramlásai, amivel mi már nem úszunk együtt, véletlenül besodornak egyet a hajónk elé.
Engedjük el a ragaszkodásunkat! Ez nem azt jelenti, hogy most mindenünket azonnal dobáljuk el. Ismét hangsúlyozom, nem a dolgokkal, hanem a hozzájuk való végtelen és szoros ragaszkodással és kötődéssel van a probléma. A dolog maradhat, ha a ragaszkodást őszintén felszámoltuk. Azonban ha nem vagyunk képesek a viszonyunkat megváltoztatni a dolgokhoz, akkor legjobb, ha magától a dologtól válunk meg egy az egyben. Még mindig jobb, mintha a ragaszkodás köt minket gúzsba. Addig engedd el a dolgot, amíg a tiéd. Így amíg használod, csupa örömforrás lesz a számodra, s amikor óhatatlanul bekövetkezik az, amikor meg kell válni tőle, már nem fog az olyan mélyen érinteni, mintha még mindig ragaszkodnál hozzá. Hát mennyivel könnyebb érzés úgy élni, hogy a dolgok nem rabságot, hanem végtelen szabadságot jelentenek számunkra.
Hozzáteszem, az is rabság, ha valaki szélsőségesen tiltakozik mindenféle birtoklás ellen. A birtoklás bennünk dől el. Akármi vesz körül, legyen az gazdagság, vagy szegénység, fogadjuk el, és szemléljük, úgy, mint azt a környezetet, amiben a dolgok folyamatosan változnak, áramlanak és kicserélődnek. Még a leggazdagabb kastély is össze fog omlani, akár egy vályogviskó, ha eljön az ideje. Az, amikor könnyedén elfogadjuk a környezetünk dolgait, megkönnyíti azt is, hogy a szegénységből tovább lépjünk, ha ez a célunk. Bár ne feledjük, a világ legnagyobb bölcsei végül a nincstelenséget választották. Itt azonban fontos tény a választás szabadsága. Aki a sorsa miatt szegény, aligha fogadja azt el békével.
Ha úgy döntesz, hogy elengeded a dolgokat, azt tartds meg, amire szükséged van. A többit ajándékozd el. Nagy örömöt fogsz vele okozni másoknak. Egy alkalommal például az összes bútorunkat elajándékoztuk. Ott ültünk a lakás közepén néhány doboz társaságában olyan mély békével, amit csak ritkán éreztünk azelőtt.
A lehetőségek csak akkor jönnek be az életünkbe, ha elengedjük és egyben meg is engedjük azt, ami épp most van. Ez azonban egy belső döntés, megértés és megélés, aminek nem feltétlenül kell látványos külső megnyilvánulásainak, nagy ajándékozási jelenteinek és szélsőséges és dramatikus, a dolgoktól való megválásnak lennie. Békével, szerényen, a szívünkben engedjük el a dolgokat, és lássuk őket azoknak, amik. Eszközöknek, amelyek az életünket segítik, szuverén embereknek, akik körülvesznek minket, élethelyzeteknek, amelyeket át fogunk élni, átélünk, átéltünk. S ha már átéltünk, akkor elengedünk. Így a világunk érdekessé, izgalmassá és bájosan békéssé válik majd anélkül, hogy mindaz, ami történik bármilyen formában más lenne, mint azelőtt.