Krancz Béla
Téli táj

Havas ormok csúcsain, megcsillan a napsugár
ahogy a magas bércek karéjában, elterül a téli táj.
Kicsiny folyó kanyarog, a hegyek alján
sebes vize felett, karcsú fahíd, ível át.
fenyves erdőt vágva ketté ezzel
melyben, egy kis kunyhó pihen.
A vízparton, a híddal szemben
kéményéből, füst száll fel éppen.
Láthatunk fenn pár madarat
melyek ott köröznek a magasban.
Amúgy csendes, békés a táj
ember, állat, de, még a szél sem jár.
Ez a füstön is látszik, amint szépen emelkedik.
Ösvény fut a hídon át, melyről látni a ház ablakát.
A magas fenyők körbe veszik és a lakóit védik.
csend nyugalom van itt, ők ezt a békét őrzik.
A kis ház lakói, egy öreg kutya és a gazdi.
Aki már maga sem fiatal, mind kettőnek múltja van.
Az öreg erdész él a házban, mostanra már magányosan.
Megözvegyült vénségére, előre ment a felesége.
Már őt sem sok tartja vissza, csak a táj és a kutyája.
Még szeretné a tavaszt megérni, a füvet látni kizöldülni.
Öreg barátját - virágok közt - örök nyugalomra helyezni.
A fenyők és az eső illatát, még egyszer beszívni
ezután - a hosszú úton - elindulni.
Nehéz szívvel hagyja itt a tájat,erdőt, folyót, a kis házat.
De érzi, odaát már rá is várnak...

Győr, 2014