Krancz Béla
A holdsarló

Felnézve a sötét égre
csillagfényes szőnyegébe
takarózik a holdsarló
a magányosan búsongó.
Irigyen nézi a földet
hogy az milyen gömbölyded.
Amint napról-napra fogyott
jókedve is egyre kopott.
Mire ilyen kecses lett
egészen bele betegedett.
A fénye is vele csökkent
teli holddal nem versenghet.
Talán, majd ha újra megtelik?
Akkor ismét felvidámodik.
Mosolyog a csillagokra
fittyet hányva, a napra...

Győr, 2014

Krancz Béla
Téli táj

Havas ormok csúcsain, megcsillan a napsugár
ahogy a magas bércek karéjában, elterül a téli táj.
Kicsiny folyó kanyarog, a hegyek alján
sebes vize felett, karcsú fahíd, ível át.
fenyves erdőt vágva ketté ezzel
melyben, egy kis kunyhó pihen.
A vízparton, a híddal szemben
kéményéből, füst száll fel éppen.
Láthatunk fenn pár madarat
melyek ott köröznek a magasban.
Amúgy csendes, békés a táj
ember, állat, de, még a szél sem jár.
Ez a füstön is látszik, amint szépen emelkedik.

Krancz Béla
Halálvágta

Egy csodálatos téli napon, lágy szellő fúj át a tájon.
Melegen és simogatón, szerelemre csábítón.
Nem is tudtak ellenállni, egy fakó csődör és a szürke kanca
neki vágtak hát, nagy boldogan, egy vidám nyargalásnak.
A friss levegőbe harapva, nagyokat horkantgatva
sokszor egymáshoz simulva, folyt a boldog vágta.
Néha persze lassítottak, ilyenkor lépésre váltottak,
levegő után kapkodva, újra csak összesimultak.
Eközben nem vették észre, mivel nem néztek fel az égre
a sűrűsödő fellegeket, s, az erősödő szelet.